Századok – 1976
Tanulmányok - Kerekes Lajos: A Habsburg-restaurációs kísérletek és az osztrák–magyar viszony 1922-ben 3/I
26 KEK EKES LAJOS összes reguláris egységeit visszarendelte és a területet átadta a szövetséges tábornoki bizottságnak, de ezzel egyidőben a magyar szabadcsapatok vették át az uralmat, sőt Oberwarth (Felsőőr) székhellyel Prónay kikiáltotta a „független" Lajtabánságot. Folytatódott tehát a korábbi játék: Magyarország látszatra teljesítette kötelességét, viszont az általa irányított szabadcsapatokkal mégis szembefordult a nagyhatalmak akaratával. A francia kormány jól látta a helyzet fonákságát, ezért szerette volna elérni a felek mielőbbi kiegyezését. A francia külügyminisztérium helyettes politikai osztályfőnöke, Laroche, az antant-jegyzék elküldése után arról igyekezett Eichhoff követet meggyőzni, hogy „Ausztriának koncessziókat kell tennie, hogy legalább valamit megkaphasson Nyugat-Magyarország területéből",65 Párizsból tehát nem sokat várhatott Ausztria. 8. A csehszlovák ajánlat Az olasz közvetítési ajánlattal csaknem egy időpontban jelentkezett Beneâ külügyminiszter és felkínálta Bécsnek a csehszlovák kormány közbenjárását a konfliktus békés elsimítására. A javaslatot Schober szeptember 22-én kapta kézhez, éppen azon a napon, amikor az osztrák parlament külügyi bizottsága összeült, hogy döntsön az olasz közvetítési ajánlat elfogadásáról. Beneâ táviratilag kérte, hogy már másnap, szeptember 23-án találkozzanak a csehszlovák—osztrák határ mellett fekvő Hamburgban, hogy megbeszéljék a közvetítés lehetséges módozatait. A külügyi bizottság javaslatára Schober fogadta a csehszlovák külügyminisztert. Benes elmondta, hogy Bánffy magyar külügyminiszter kérte meg őt erre a lépésre, akivel közvetítők útján megállapodott, hogy szeptember 26-án találkoznak Brünnben, ahol alkalma lesz részletesen megismerni a magyar kormány elgondolásait. Hamburgban Beneâ szintén azt a felfogást képviselte, amit az olaszok, hogy Ausztriának bizonyos áldozatokat kell hoznia a békés megoldásért, s talán elfogadható lenne az osztrák kormány számára, ha a magyarok Sopronért más területekkel kárpótolnák Ausztriát.66 Az olasz és csehszlovák külügyminiszter lényegében tehát azonos feltételek mellett képzelte el a megegyezést — egyaránt engedményt ajánlottak Ausztriának Sopron hovatartozásának eldöntésében —, mégis a Burgenlandkérdésben összeütköző hatalmi érdekek, ezáltal a Dunavölgy jövője szempontjából nem volt teljesen mindegy, hogy melyik közvetítő akció segítségével sikerül végül is a konfliktust megoldani. A két elgondolás a további középeurópai fejlődés jelentősen eltérő alternatíváit kínálta. Benes azzal a távolabbi céllal vállalkozott a közvetítésre, hogy Csehszlovákia és a kisantant jószomszédi szolgálatai révén simuljanak el Ausztria és Magyarország ellentétei, ezáltal közelebb kerüljön a csehszlovák külpolitika egyik fontos törekvésének megvalósításához, a gazdaságilag és politikailag sok tekintetben egymásra utalt három állam, Csehszlovákia, Magyarország és Ausztria békés kapcsolatainak megalapozásához. Nyilvánvaló, hogy BeneS ezáltal Prága dunavölgyi vezető szerepét is biztosítani akarta, de azzal, hogy nézete szerint a vitát a kisállamoknak önállóan — a nagyhatalmak kényszerítő befolyása nélkül — kellene 65 HHStA. NPA. K. 58/280. 66 AA. Bonn. Abt. II. Westungarische Frage. К. 274 — 275.
