Századok – 1976

Történeti irodalom - Rácz Zoltán: Jezsuiták tegnap és ma ... (Ism. Bellér Béla) 161/I

TÖRTÉNETI IRODALOM 161 RÁCZ ZOLTÁN: JEZSUITÁK TEGNAP ÉS MA . . . (Budapest, Kossuth Könyvkiadó, 1974. 402 1.) Nincs még egy olyan szerzetesrendje a katolikus egyháznak, amelyről olyan szenvedélyesen ellentmondó vélemények alakultak volna ki nemcsak az egyházon kívül, de belül is, mint a jezsuita rend. A jezsuiták négy évszázada állnak a rajongó dicséretek és az elvakult támadások áradatában, nem nagyon törődve azzal, miknek tartják őket az emberek: hősöknek és vértanúknak, ragyogó képességű tudós papoknak-e vagy éppen ellenkezőleg sötét méregkeverőknek, elvetemült összeesküvőknek vagy orgyilkosoknak? A jezsuita rend titkának megfejtésére vállalkozik magyar nyelven hosszú idő után, marxista szemlélettel pedig elsőnek az előttünk fekvő igényes népszerűsítő jellegű könyv. A négyszáz éves történet minden lényeges és — tegyük hozzá — izgalmas kérdése helyet kap a mű hasábjain. Egyetemes történeti keretbe állítva filmszerű elevenséggel és szemléletességgel peregnek le előttünk a jezsuita rend világ- és hazai történetének eseményei, a legújabb kor és a magyar rendtartomány felé haladva egyre részletezőbb előadásban. A jezsuita rendet az a nagy történelmi „kihívás" hozta létre, amelyet a reformáció intézett a katolikus egyház; egész gazdasági, társadalmi helyzete, szervezete, hitrendszere, életmódja ellen. A kihívásra egyházi részről a jezsuita renddel adott „válasz" — ezt bátran elismerhetjük — korszerű volt. A jezsuitáknak nagy részük volt abban, hogy a katolikus egyház nem csupán kiállta történelmének legnagyobb próbáját, a reformáció támadását, hanem ellentámadásba is át tudott menni. Ennek során nem csupán a reformáció áltai „elhódított európai területeket és népeket hódított vissza, hanem más kontinenseken, Ázsiában, Afrikában és Amerikában is megvetette lábát, kárpótolva magát európai veszteségeiért. Az idegen társadalmakhoz, szokásokhoz, művelődéshez, sőt vallásokhoz való mesteri alkalmazkodás, az aggiornamento egy korai változata Xavéri Szent Ferenc kelet-ázsiai, a titokzatos Li doktor (alias: Matteo Ricci jezsuita) kínai missziójában, a nevezetes paraguayi redukciókban, e jezsuita kommunisztikus „mintaállamban" olyan eredményeket hozott, amilyeneket az egyház a népvándorlás kora óta nem ért el, és amelyek a 17. század második és a 18. század első felét a Jézus Társaság fénykorává teszik. A fénykorból szinte átmenet nélkül zuhan a Társaság a sötétség korába. Nemcsak a felvilágosodás írói támadták a jezsuitákat mint a haladás legkörmönfontabb ellenségeit, hanem — egészen más okból — a hatalmukat, tekintélyüket, befolyásukat féltő világi és egyházi hatalmasságok, a rivális szerzetesrendek, különösen a domonkosok és a ferencesek is, erkölcstelenséggel, a tridenti zsinat semmibevételével, a „pogány" erkölcsökhöz, szertartásokhoz való alkalmazkodással, vagyis az aggiornamentoval vádolva őket. „Általános felháborodás zúdult a jezsuitákra, akik egyszerre minden rossz okozói lettek" (140. 1.). Ez aközhangulat kényszerítette XIV. Kelemen pápát 1773-ban a Jézus Társaság „örök időkre szóló" feloszlatására. Az egyház helyzete azonban a 18 — 19. század fordulóján, a felvilágosodás, a liberalizmus, a nacionalizmus terjedése, a szocializmus csíráinak jelentkezése idején nem volt olyan szilárd, hogy hosszú időre eltaszíthatta volna ,,. . .Szent Péter kegyetlen viharban vergődő bárkájától azokat a bátor és tapasztalt evezősöket, akik bátran hasítják a bennünket fenyegető tenger hullámait" (152. 1.). Az „örök időkből" így mindössze néhány évtized lett, és VII. Pius újra engedélyezte a jezsuita rend működését. A jezsuiták a tőlük megszokott energiával vetették bele újból magukat a küzdelembe, de régi hatalmukat és befolyásukat a megváltozott világban már nem nyerhették vissza. Sőt a 19. század végére a liberalizmus és a forradalmi eszmék elleni minden eszélyességet nélkülöző fellépésükkel szinte hasonló helyzetbe kerültek, mint egy századdal előbb, feloszlatásuk idején. A 19. század végétől, XIII. Leó Rerum Novarum o. enciklikájának megjelenésétől azonban ismét az újjászületés, az alkalmazkodó képesség megújuló jelei mutatkoznak a jezsuiták magatartásában. A rend igyekszik eloldódni a nagybirtokos ós nagytőkés uralkodó osztályoktól, és szélesebb közép- és főleg kispolgári, munkás és paraszti tömegekhez kötődni. Ennek a törekvésnek jegyében lesznek a jezsuiták a keresztényszocializmus, a földreformgondolat (magyarországi KALOT), a II. vatikáni zsinaton az aggiornamento, a dialógus, részben a Teilhard de Chardin nevével fémjelzett fejlődésgondolat, a Karl Rahner által hirdetett új teológia stb. képviselőivé. Ez a fejlődós természetesen nem egyirányú és nem is töretlen; visszaesések (magyarországi jezsuiták szerepe a keresztény kurzusban, a második világháborúban, majd utána a hidegháborúban) és 11 Századok 1976/1