Századok – 1976

Történeti irodalom - Szabó György–Abafáji Gyulay Pál (Ism. Péter Katalin) 158/I

158 TÖRTÉNETI IRODALOSt 158 volna egy olyan kiadói előszó, mely a magyar közvélemény számára is történelmileg „helyére teszi" az úgynevezett lengyel kérdést. Ezt a feladatot az utószó sem oldotta meg. Wojtkiewicz rendkívül zárt szerkezetű és tömör stílusú könyvének részletes ismertetésére nem vállalkozhatunk. Csupán központi kérdésével foglalkozunk röviden. A munka alapvető témája: szabotázs vagy véletlen baleset következménye volt-e Sikorski tábornok halála? Ismert tény, hogy 1943. július 4-én, Gibraltár közelében, egészen a partnál a tengerbe zuhant a lengyel vezetőket és angol kísérőiket szállító repülőgép. Egyedül a pilóta, a cseh Prchal maradt életben. A szerző felidézi a szerencsétlenséget kivizsgáló különböző bizottságok szokatlan és érthetetlen magatartását, továbbá az elmúlt évtizedek során az esetről megjelent nyilatkozatokat, véleményeket. Egyértelműen és határozottan állást foglal amellett, hogy Sikorski tábornok halálát szabotázs okozta. Leírja, hogy Sikorski politikája a lengyel emigránsok jelentős része számára nem volt szimpatikus. „Nemzetünk Sikorski tábornokban a birtokos osztály olyan képviselőjét tisztelhette — írja Wojtkiewicz a 9. oldalon —, aki kezdte áttörni osztálya vastörvényeit, méghozzá nemcsak azáltal, hogy bejelentette a nagybirtok felosztását és a munkásoknak a termelés irányításában való, közelebbről meg nem határozott részvételi formáját, hanem elsősorban azáltal, hogy javította a Szovjetunióhoz fűződő kapcsolatainkat. Azokban a körökben, amelyek a legszerényebb reformokat is rossz szemmel nézik, nem tűrik az ilyen »árulásokat«. Megindult tehát a fékevesztett agitáció a tábornok ellen, az ilyen légkör pedig mindig kedvez az egyéni vagy csoportos orgyilkosságoknak." A 235. oldalon pedig, többek véleményét elfogadva, a szerző azt állapítja meg, hogy „a tábornok halála nem volt szerencsétlen véletlen műve. .. Akármi is a véleményünk azokkal a külső erőkkel kapcsolatban, amelyek a lengyel kormány fejének, a lengyel fegyveres erők második világháború alatti fővezérének és megújítójának életére törő merényletet sugallták vagy szervezték, — egyvalami bizonyos: az a kéz, amely végrehajtotta a »feladat« lényegét, lengyel kéz volt. . ." De hogy ki és hogyan, erre a szerző nem tud konkrét választ adni, az eddigi, egymásnak ellentmondó feltételezések összegezésén és szembeállításán túlmenően. „Sikorski akkor pusztult el, amikor meg akarta akadályozni, hogy Lengyelország angolszász vagy angol—német eszközzé váljék a béke és egy esetleges hidegháború korszakában" — állapítja meg Wojtkiewicz. A tábornok halálát nyugodtan nevezhetjük azon politikai gyilkosságok egyikének, melyek előkészítésének és végrehajtásának körülményeit teljesen talán sohasem sikerül tisztázni. Az okok és érdekek megismeréséhez és megértéséhez azonban Stanislaw Strumph Wojtkiewicz könyvének elolvasása után mindenképpen közelebb juthatunk. GODÓ ÁGNES SZABÓ GYÖRGY: ABAFÁJI GYULAY PÁL Szerk.: Klaniczay Tibor. (Humanizmus és reformáció 3. Budapest, Akadémiai Kiadó 1974. 145 1.) A páduai egyetemet végzett magyar politikusok utolsó nemzedékének — közéjük tartozik Gyulay Pál — hálátlan szerep jutott. Látszólag ők a legszerencsésebbek, mert a legmagasabbra emelkedett magyar „páduai", Báthori István király környezetében a mindennapi politizálás lehetőségét kapták. A valóságban talán jobban jártak volna, ha nem kerülnek ilyen közel a hatalomhoz; a könyvek világában oly helyesnek tűnő elképzeléseik nem kényszerülnek a gyakorlat próbája alá. Mert működésük során megint csak bebizonyosodott: a humanizmus eszményei szerint tanácsot adni könnyebb, mint a politikai élet sokszor kíméletlenül kegyetlen viszonyai között helytállni. Vitéz Jánosékat juttatják eszünkbe. Nem mintha a 16. század végére késettek nemzedéke az első magyar humanisták mértékével lenne mérhető, sorsukban mégis közös valami. Őket is, azokat is a politika realitásaival számolók söpörték le a közélet porondjáról, mindössze az a különbség, hogy a 15. századiak tévedése nagyobb. Annyival, amennyivel nagyobb formátumúak a 16. század végén működőknél. A királlyal és a történelemmel szembefordult oligarchák mellé sodródott Vitézék pályáját Mátyás erős akarata törte ketté, a Báthori király halála után szerencsétlen önállósággal politizáló „páduaiak"-at az erdélyi katonapárt kényszerítette meghátrálásra. Messzire mutató, vagy kis dolgokon töprengve, a királyságra legméltóbb magyar politikussal szemben