Századok – 1976

Történeti irodalom - Sipos Péter: Imrédy Béla és a Magyar Megújulás Pártja (Ism. Tilkovszky Lóránt) 1178/VI

1179 történeti irodalom A korszak — főleg Berend T. Iván és Ránki György munkássága folytán — gazdaságtörténetileg jól megalapozott bemutatása, amelyhez ugyanezen szerzők tollából immár társadalomtörténeti elemzés is járult, külpolitikatörténetileg — több értékes részletes monográfia és dokumentumkiadvány mellett — Juhász Gyula jóvoltából már átfogó áttekintésre is támaszkodhatott. A belpolitika-történet szintetizálása azonban még nem történt meg, csupán a forradalmi munkásmozgalom történetét összefoglaló mű állt ehhez rendelkezésre, néhány igen értékes monográfia mellett, amelyek mintegy pillérül szolgálhattak a korszak teljes belpolitika-történeti íve megrajzolásához. A 30-as évek második felétől, azaz a második világháborút közvetlenül megelőző s az alatti évek vonatkozásában különösen érezhető volt a részletes monográfiák hiánya, bár a belpolitikában szerepet játszott erők spektrumának baloldali pólusát s az a körüli antifasiszta függetlenségi népfrontpolitikai erőcsoportosulást Pintér István, a szélsőjobboldali nyilas, nemzetiszocialista pólust viszont Lackó Miklós munkássága már sokoldalúan megvilágította. Ez utóbbi figyelemkeltően utalt a kormánypolitika és a szélsőjobboldali politika viszonyának problematikájára, amely az ellenforradalmi rendszer jellegének kérdését is közelről érinti. A totális fasiszta diktatúrára való áttérés Gömbös-féle első kísérletét feldolgozta ós értékelte Kónya Sándor; az Imrédy nevéhez fűződő második ilyen kísérlet alapos vizsgálata sürgető szükségesség volt, s történetírásunk nyereségére Sipos Péter nagyfokú igényességgel vállalkozott e feladat megoldására. Sípostól függetlenül, de vele úgyszólván teljesen párhuzamosan dolgozott ,,Az Imrédy-kormány belpolitikája" című disszertációján Turóczi Károly, akinek könyve ugyanabban az évben is jelent meg, szorosan vett témáját részletezőbben vizsgálva, de lényegében hasonló eredményekre jutva. Sipos könyvében azonban, amely Imrédy teljes pályáját világítja meg, kormánya belpolitikájának története, bármily fontos helyet foglal is el szükségképpen, mégis csak a láncszemek egyike a fejlődésben, amely szempontjából az Imrédy-párt már Teleki alatti megalakulása, s a Magyarországgal kapcsolatos németbirodalmi politika elsőszámú tartalékává válásának bemutatása jelentőségben méltán vetekszik azzal. A totális fasiszta diktatúra megvalósítására Imrédy részéről miniszterelnöksége idején tett kísérlet, sok egykorú és későbbi találgatásra okot adó kényszerű leplezettsógéből ekkor jutott el ugyanis a nyílt színvallásig, aminek utóbb — már Bárdossy kormánya idején — a nemzetiszocialistákkal létrehozott pártszövetség is kifejezője lett. Miközben Sipos bemutatta Imrédy izgalmas belpolitikai párbaját utódjával, Teleki Pállal, meglehetősen részletesen megrajzolta — úttörő módon — tulajdonképpen a Teleki-kormány időszakának egész magyar belpolitikáját is. S ha Imrédy és pártja további történetének bemutatása során már nem is bocsátkozott a Bárdossy-, Kállay-, Sztójay-kormány belpolitikája problematikájának hasonló részletességű ós mélységű vizsgálatába, mégis sok fontos adalékkal és gondolattal járult hozzá ahhoz. Ha meggondoljuk továbbá, hogy a politikai pályafutását Gömbös alatt kezdő Imrédynek az 1938 tavaszi kormányra kerülésig megtett útja bemutatása során a Darányi-kormány alatti belpolitikai viszonyokról is rövid, de lényeglátó elemzést adott, megállapíthatjuk, hogy a 30-as évek első felére vonatkozóan Márkus László, Kónya Sándor monográfiái által kidolgozott belpolitikatörténet törésmentes folytatását mindenekelőtt Sipos Péter munkássága biztosította, mégpedig a belpolitika külpolitikai korrelációinak példamutatóan következetes és alapos megvilágításával. Elképzelni is nehéz, hogy ha nélkülöznünk kellett volna e széles forrásbázisra támaszkodó, szemléletében és módszerében korszerű és magas színvonalú, fontos elemzésekben és értékes megállapításokban gazdag, Imrédy és más politikusok jellemzésében kiváló, igen jó stílusban megírt munkát, hogyan birkózhattunk volna meg az ellenforradalmi korszak utolsó évtizede belpolitika-története összefoglalásának feladatával. Ha egyszer — s remélhetőleg a nem túl távoli jövőben — történettudományunk hozzáláthat a magyarországi polgári pártok ós cgyób politikai szervezetek igen nélkülözött kézikönyvének munkálataihoz, a Magyar Megújulás Pártja vonatkozásában Sipos Péter könyve ismét fontos szerephez fog jutni. Imrédy e pártjának programja, szellemisége, társadalmi bázisa, szervezeti kiépítése, kapcsolatai feltárásában a szerzőnek elévülhetetlen érdemei vannak. Külön méltatást érdemelnek Sipos vizsgálatai az imrédysta sajtó vonatkozásában is. A kibontakozásban levő magyar sajtótörténet nem lehet meg a Nemzetőr-ről, az Uj Magyarság-ról, a Magyar Futár-ról, az Egyedül Vagyunk-ról adott jellemzései nélkül. Oláh Györgyről, Rajniss Ferencről, s mindenekelőtt Milotay Istvánról adott portréi — ez utóbbi pályaképének később külön részletes tanulmányt is szentelt, - a kor úri középosztálya szélsőjobboldali orientáltságú részének szellemiségébe igen figyelemre méltó bepillantást engednek. Sipos Péter tehetségének leginkább magával ragadó bizonysága azonban Imrédy szellemi fejlődósrajza. Ahogyan bemutatja ellenforradalmiságát ós szocializmus-ellenes-