Századok – 1976

Történeti irodalom - A magyarországi céhes kézműipar forrásanyagának katasztere I. (Ism. Dóka Klára) 1169/VI

1170 történeti irodalom Bartócz József ós Nagy László az 1971 áprilisában Nagyvázsonyban rendezett konferencián 30 kózmíívesipar-törtónettel foglalkozó muzeológus, levéltáros, történész előtt ismertették a munkát, és azt javasolták, hogy készüljön egy országos cóhkataszter, amely a szervezetekre vonatkozó tárgyi ós iratanyagot őrzési hely, időrend, területi és szakmai szempontból — a számítógéptechnika nyújtotta lehetőségek kiaknázásával — összefoglalja. Az országos felmérés számára az adatlapokat a nagyvázsonyi konferencián megválasztott 8 tagú bizottság dolgozta ki. A munkát a múzeumokban őrzött tárgyi anyag feltárásával kezdték, majd a céhek működése során keletkezett, és alakulásukat dokumentáló iratokat (privilégiumokat) vették számba. A kutatást a területi levéltárakra ós magángyűjteményekre is kiterjesztették. Éppen a szétszórtság miatt a privilégiumok esetében felmérték a kiállítóhelyek levéltárait is, ós ezek bizonyultak a legpontosabb adatszolgáltatóknak. Az adatlapok kitöltése 1972 elején kezdődött meg. 84 önkéntes szerző kapcsolódott be a munkába, az ország különféle gyűjteményeiből. 1973 júniusra csaknem valamennyi adat együtt volt. Kidolgozták az őrzőhelyek, helységek, mesterségnevek kódjegyzékét, meghatározták az egyes -mesterségek iparági csoportosítását is. Az előkészített anyag Faragó Kálmán programozása alapján 1973 novemberében korült számítógépes feldolgozásra. Az 1973 decemberében tartott kézművesipar-történeti konferencián mutatták bé a kataszter 3 kötetből álló földrajzi ,,alaptáblájá"-t, amelynek megvitatása után az anyag kiadását határozták el. A két kötetre tervezett kataszter 112 gyűjtemény céhes anyagát tartalmazza. Az anyag 212-féle mesterségre és 1000 céhes helyre vonatkozik. Időhatárai: 1400 — 1872. Az első kötet a munka főbb eredményeinek összefoglalása, a második pedig — a tervek szerint — e,7, összegyűjtött adatok részletes, őrzőhelyek szerinti bemutatása lesz. Az első kötetben kapott helyet a mestersógnév-szótár. Az adatlapok kitöltői — az utasítás értelmében — a céhek eredeti nevét vették fel. Sok olyan elnevezés fordult elő, amely nem található meg az irodalomban. A munka egységessé tételéhez latin—magyar—német nyelvű mesterségnév szótárra volt szükség. A szótár, amelyet Nagy Lajos állított össze, 366 magyar mesterségnevet (ezeknek 150 változatát) tartalmaz, német és latin megfelelőivel. A kötet lényeges részét a kiértékelő, összefoglaló táblák teszik ki. Az egyes adatokat a helynév, a mestersógnév kódja és az évszám jelöli. A helynevek kódszámainak növekvő sorrendjében találjuk meg a privilégiumok, legényrendtartások, jegyzőkönyvek, mesterkönyvek, bizonyságlevelek, cóhtárgyak felsorolását. Ezután szakmánkénti és helyszerinti csoportosítás, majd a cóhszervezetek, privilégiumok, peesétnyomók időrendi felsorolása következik. A táblázatos anyagot őrzőhelyek szerinti mutató zárja le. A céhkatasztert műhelykataszter egészíti ki. Domonkos Ottó kezdeményezésére 61 őrzőhely szerszámanyagát dolgozták fel. A műhelykataszterből kiderül, hogy a múzeumok 97 mesterség szerszámait gyűjtötték össze, és csak 138 teljes ós 335 hiányos műhely eszközeit őrzik. A gyors technikai fejlődés következtében a kézműves szerszámok mennyisége egyre inkább csökken. A begyűjtésre ós az anyag megóvására ez az összesítés is felhívja a figyelmet. A céhkataszter elsősorban azoknak a kutatóknak nyújt segítséget, akik egy-egy szakma országos fejlődését kívánják tanulmányozni, azonban megkönnyíti a munkát egy város vagy megye céhes iparának kutatása során is. A kataszter összeállítása közben eddig ismeretlen céhek bukkantak fel, vagy már ismert testületek korábbi előzményeivel kapcsolatban kerültek napvilágra adatok. Az anyag használatánál figyelembe kell venni azt, hogy a kataszter csak a céhek saját iratait veszi számba. A céhtörténeti kutatások során nem lehet a munkát csupán ezekre leszűkíteni. Különösen nem, ha a céhes iparon túl az egész kézműipar vizsgálatát tűzzük ki célul. A céhes viszonyok kutatásánál is szükség van a helytartótanácsi, valamint a városi közigazgatási iratok használatára; a termékek meghatározásánál a vármegyei limitációkra, a kézművesek számának megállapításánál az összírásokra, vagyoni helyzetük, életmódjuk vizsgálata esetén pedig a hagyatéki leltárakra. A cóhkataszter ilyen értelemben csak a kézműipari kutatás egyik forrástípusának korszerű, területi határoktól mentes összefoglalása. A kötetet azonban csak a múzeumi anyag vonatkozásában tekinthetjük teljesnek. A levéltárak céhes fondjaiból elsősorban a könyvanyag került feldolgozásra, az ügyviteli iratok besorolása ilyen rendszerbe már problematikusabb volt. Bár a kataszter felsorolja a remekrajzokat, bizonyságleveleket, vándorkönyveket, azonban ez levéltári vonatkozásban csak kis töredéke a ténylegesen megmaradt anyagnak. A közigazgatási iratok között található, mellékletként csatolt remskrajzokat, vándorkönyveket már nem lehetett feldolgozni. Másik probléma az, hogy a privilégiumok feltárásakor az Országos Le-