Századok – 1976

Történeti irodalom - Hungary and Sweden. Early contacts early sources (Ism. N. Balogh Anikó) 1167/VI

1167 történeti irodalom HUNGARY AND SWEDEN. EARLY CONTACTS EARLY SOURCES (Ed. by the Swedish Hungarian Historical Committee. Budapest, 1975. Akadémiai Kiadó. 121 1.) MAGYARORSZÁG ÉS SVÉDORSZÁG. A KORAI KAPCSOLATOK FORRÁSAI A skandináv —magyar kapcsolattörténet hazai kutatása az utóbbi években új területekkel gazdagodott. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen több éve rendszeresen folyik a skandináv történelem oktatása és kutatása. Hazai viszonylatban fiatal diszciplína az óészaki filológia, amely a skandináv—magyar középkori kapcsolatok kutatásának fontos segédtudománya és egyik időszerű feladata az óészaki források feltárása, hozzáférhetővé tétele a hazai történettudomány és finnugrisztika számára. A svéd-magyar történeti kapcsolatok kutatásának támogatására megalakult a Svéd—Magyar Történeti Bizottság. A nemzetközi hírű svéd ós magyar történészekből álló bizottság kezdeményezésére indult a Swedish Hungarian Historical Studies című tanulmánysorozat, amelynek ez a kötet az első kiadványa, — egyben a svéd—magyar történelmi kapcsolatok kutatásának első állomása. A kötet első része Székely György „Magyarország és Svédország — történelmi kapcsolatok és párhuzamok a középkorban" című tanulmánya. A tanulmány első felében a szerző összegezi a normann—magyar történeti kapcsolatok eddig elszórt adatait és elemzi az eddigi nézeteket a legújabb régészeti, történeti és etnográfiai kutatás eredményeinek ismeretében. A 12. században jelentős mennyiségű magyar ezüstpénz terjedt el Svédországban. Az érmék jórészt I. István és I. András (1046 — 1060) idejéből valók és viking harcosok ill. kereskedők közvetítésével jutottak el északra. A 10. században magyar sírokból feltárt ún. „normann kardok" eredetére vonatkozóan több nézet terjedt el. Korábban feltételezték, hogy a normann kardok a nomád magyarság és a Dól-Oroszországban élő varégek (óészaki nyelven vaeringjar 'viking harcosok') kereskedelmi kapcsolatai révén kerültek a Kárpátmedence területére. Újabb nézetek szerint a magyar sírokból és a skandináv lelőhelyekről ismert kardok nem közvetlen normann — magyar átvételre mutatnak, sokkal inkább a Rajna ill. Duna menti fémművesség termékei, és kereskedelmi úton kerülhettek északra. Á magyar fémművesség nagy hatást gyakorolt a vikingek művészeti felfogására egészen a kereszténység felvételének idejéig, tehát a 10. —11. század fordulójáig. A kereszténység felvételét követő időben a viking díszítőművészetben erősebbé válik az angolszász hatás. A tanulmány felhívja a figyelmet néhány skandináv eredetű helységnevünkre. Ali. századi magyar Várong helységnevet a vaering szóból magyarázza. Kapcsolatot lát a Kulpin (délszláv Culpin) helységnév és a kylfingar 'Bizánc lakosságának viking népelemei' között, ezzel csatlakozik Pais Dezső véleményéhez. A középkori óészaki források bőséges adattal bizonyítják, hogy a bizánci császárok testőrségében jelentős számú viking csoportok szolgáltak. Töredékes forrásokból viszont ismeretes, hogy István király fiának, Imre hercegnek, bizánci volt a felesége, és a királynő kíséretében viking harcosok jöttek Magyarországra. A tanulmány hivatkozik egy korabeli német forrásra, amelyben Imre herceg a dux Buizorum nevet viseli, a rus elnevezést viszont a szláv lakosság adta az Oroszország területén élő vikingeknek. (A szó eredetét mindmáig nem tisztázták elfogadhatóan.) További magyar források említést tesznek 11. századi zsoldos csapatokról, amelyek sorai között feltehetőleg az Orosz Nagyhercegség varég harcosai is jelen voltak. Skandináviában és Magyarországon a 10. —11. század fordulóján hasonló történelmi folyamatok tanúi lehetünk. Ezek magyarázatát Székely György a társadalmi folyamatok hasonló jellegéből fejti ki. Felvázolja a 9 —11. századi Európa társadalmi és egyházi struktúrájából fakadó közös vonásokat és párhuzamba állítja a „mártír király" (Eric Jedvarsson) és Imre herceg, az „apostol-király" (Szent Olaf—Szent István) és a „rex perpetuus" (Szent Eric—Szent László) alakját az adott történeti korszakban. A normann—magyar kapcsolattörténet szempontjából mindvégig kulcsfontosságúnak tartja a Kijevi Fejedelemség közvetítő szerepét. A tanulmány második része a 13. —15. századi svéd és magyar urbanizáció közös vonásait elemzi. Mindkét főváros a 13. században létesült. A 15. század második felében Buda lélekszámát 10 000-re, Stockholmét 7000-re becsülik. A lassú urbanizációt a céhek késői megjelenésének tulajdonítja. Mindkét országban késleltették az urbanizációt a 15. századi parasztmozgalmak eredményei is. A század közepéig a két főváros igazgatása szinte kizárólag a német városlakók privilégiuma volt. A 15. század második felében megváltozik az arány, a német patríciusok mellett részt vállalhattak Buda magyar váll Századok 1976/6.