Századok – 1976
Történeti irodalom - Koszlovszkij; P. G.: Magnatszkoje hozjajsztvo Bjeloruszsziji vo vtoroj polovinye XVIII. veke (Ism. Gebei Sándor) 1162/VI
1162 történeti irodalom latba került pl. Zsukovszkijjal). A tanulmány adatai igen instruktívak, a kép viszonylagos teljességéhez hozzátartozott volna viszont annak az elemzése is, milyen hatást gyakorolt a német felvilágosodás az oroszra, hiszen ez sokkal erőteljesebb volt az orosz felvilágosodás visszahatásánál. NIEDERHAUSER EMIL. P. G. KOZLOVSZKIJ: MAGNATSZKOJE HOZJAJSZTVO BJELORUSSZIJI VO VTOROJ POLOVINYE XVIII. VEKA (Minszk, 1974. 181 1.) BJELORUSSZIJA URADALMI GAZDÁLKODÁSA A 18. SZ. MÁSODIK FELÉBEN A szerző jelen munkáját a „Kresztyjanye Bjelorussziji vo vtoroj polovinye XVII — XVIII. vekov" (Minszk, 1969) című műve folytatásának, második részének tekinti. Mindkét tanulmányában Kelet-Európa gazdaságtörténetének egyik legfontosabb kérdését, a 16 —18. sz.-i majorsági gazdálkodást állítja kutatásának középpontjába. A 18. sz. utolsó évtizedeinek behatóbb vizsgálatát a majorsági-robotoltató gazdálkodás (folvarocsno-barscsinnoje hozjajsztvo) virágkora teszi indokolttá. A többi kelet-európai országhoz hasonlóan (Lengyelország, Oroszország), ezen a területen is, ekkor indul meg a feudalizmus bomlása és a bjelorusz agrárkapitalizmus kibontakozása. Amint a szerző megállapítja, a 17 —18. sz. első felének súlyos háborúi átmenetileg visszavetették a gazdasági életet, és annak helyreállítása csak a 18. sz. 60-es éveiben valósult meg. Ebben azok a nagybirtokosok tanúsítottak legnagyobb aktivitást, akik megnövelték uradalmaik területét és korszerűsítették gazdálkodásuk módját. Kozlovszkij a mágnás (magnat) terminussal illeti őket, amelyen világi főurat, hatalmas feudális földbirtokkal rendelkező, a Litván Nagyhercegségben magas funkciót betöltő főnemest kell értenünk. A „mágnásokhoz" 16 családot sorol a szerző, pl.: Radziwilleket (Mihail, Kari, Józef), Szapegakat (Alekszandr, Franciscus), Oginskiket (Ondrej, Franciscus), Joachim Potockit, Antoni Tyzenhaust, Joachim Hreptovicsot. Az említettek minimálisan 1000— 1000 jobbágyportával rendelkeztek, és tizenhatan Nyugat-, Közép-Bjelorusszija földjeinek 30 %-át tartották a kezükben. Már ez a nagyméretű földtulajdon és termelőeszköz koncentráció is indokolja a földesúri latifundiumok részletesebb vizsgálatát. A szerző vizsgálódásait 11 bjelorusz powiatra (közigazgatási egység) terjesztette ki. Ezekben a powiatokban találhatók a nagybirtokosok uradalmai, bérleményei, possessioi. Kozlovszkij a bonyolult birtoklási ós tulajdonosi átfedésekben a füstadó (podymnyj nalog) segítségével igazodott el, és megállapította, hogy a nagybirtokosok hatalma 99 ezer „füstre" terjed ki. Következtetéseit igen gazdag levéltári anyagra alapozza, amelyet 10 (bjelorusz, litván, ukrán, lengyel) archívumból gyűjtött össze. Ezeknek adatsorait a függelék 20 táblázatában adja közre. A 18. sz.-ban a Litván Nagyhercegség a Rzecz Pospolitának, annak az elavult feudális államnak a része, ahol a nemesi rend korlátlan uralmat gyakorol a jobbágyság felett és vámmentes kereskedelmét biztosító privilégiumával akadályozza a városfejlődóst. Ez a sajátos gazdasági, jogi ós politikai helyzet szükségszerűen Lengyelország feldarabolásához vezet. A mérsékelt állami reformok a 18. sz. 60-as éveiben, pl. a nemesség ós papság vámmentes kereskedelmének megszüntetése, az egész Nagyhercegség területére érvényes egységes mértékrendszer bevezetése, a pénzverés szabályozása, a folyamszabályozás (Pripjaty-Nyeman, Dnyeper-Bug közötti csatornák), úthálózat kiépítésének beindítása, csak meghosszabbítják a lengyel állam agóniáját. 1772-ben Kelet-Bjelorusszija, 1793-ban Közép-Bjelorusszija, 1795-ben Nyugat-Bjelorusszija kerül Oroszország fennhatósága alá a nagyhatalmi osztozkodás eredményekónt. Szerkezetét tekintve a monográfia három fejezetből és a már említett függelékből áll. Az első fejezet a korábbi kutatási eredményeket összegzi. Mivel ezek csak részterületeket ölelnek fel és csak egyes forrásfajtákat (leltárkönyvek, lustráció) használnak, — V. I. Picseta, К. I. Kernozsickij —, nem adhatnak teljeeértékű választ Bjelorusszija gazdasági életének 18. sz.-i változásaira. Más kutatók, mint D. L. Pohilevics, A. M. Karpacsev, bár elég szegényes forrásanyaggal dolgoznak, elvetik a robotgazdálkodás töretlen, három évszázados fejlődéséről szóló téves állítást és arra a helyes következtetésre jutnak, hogy a 17 — 18. sz. fordulója Bjelorusszijában és Litvániában a hanyatlás időszaka, és a majorsági gazdálkodás új, viharos előretörése csak a 18. sz. második felében