Századok – 1976

Beszámoló - A sárospataki nemzetközi tudományos ülésszakról (Zachar József) 1070/V

1090 zachae józsef lek növelését és rendbentartását. Ezt az igényt a háborúk csak fokozzák. Rákóczi államában a gazdasági tevékenység a fejedelmi hatalom és a rendi erők közti erőviszony alakulásától függött. 1703 nyarától 1705 őszéig Rákóczi az ellenőrzése alá került jövedelmi forrásokat, mint a kincstári birtokokat, a bányavárosokat és bányakamarákat, valamint a sóbányákat, saját bizalmi embereivel igazgatta. Az 1705 szeptemberi szécsényi országgyűlés a konföderáció létrehozásával tulajdonképpen korlátozta a fejedelmi hatalom hatáskörét. A gazdasági irányításra új hivatalt hoztak létre, a Gazdasági Tanácsot. Ennek feladata volt az összes állami bevétel kezelése. A Gazdasági Tanács élén Klobusiczky Ferenc személyében Rákóczi bizalmi embere állt ugyan, a tanácsosok zöme azonban birtokos nemes volt, így ez a hivatal a rendi érdekeket képviselte. A Rákóczival való konfliktusok után 1707-ben átszervezték, hatásköre és működési intenzitása csökkent, mivel a bányavárosokat, sóbányákat, a máramarosi kincstári birtokokat, a kassai és nagybányai pénzverdét kivették ellenőrzése alól. 1710 elejétől gyakorlatilag lényegében megszűnt a Gazdasági Tanács, s új fejedelmi hivatalt hoztak létre, az Udvari Gazdasági Tanácsot. Ennek hatáskörébe csak a fejedelmi birtokok tartoztak. Külön területet alkotott mindvégig a hadellátás, erre külön apparátust hoztak létre hadbiztosokkal. Tevékenységük azonban más területekre is kiterjedt, így a pénzverésre, adószedésre, külkereskedelemre. A Hadi Commissariatus valójában csak a hadak élelmezését és fizetését intézte 1704-től, az egyenruházat és a fegyverzet Rákóczitól közvetlenül függő személyek kezében volt. A Rákóczi-szabadságharc idején nem volt tehát a gazdasági élet egészét átfogó felső gazdasági irányító hivatal. A gazdasági irányító munka kulcspozíciói a birtokos nemesek kezében voltak, s bár ezek zömükben Rákóczi lekötelezettjei voltak, a gazdasági apparátus alapjában rendi jellegű volt. Ezt erősítette, hogy valamennyi hivatal működését csak a nemesi vármegye bázisán tudta végezni. Mindez akadályozta Rákóczi centralizáló törekvését. N. Kiss István kandidátus, a Mezőgazdasági Múzeum tudományos főmunkatársa, Az állami jövedelmek a szabadságharcban című korreferátumában a Rákóczi államára a hadsereg eltartásából fakadó terhekről beszélt. Rákóczi már 1704-től igyekezett a csapatok zömét alkotó önkénteseket zsolddal ellátni, ez 1705—1706-ban évente 5,7 millió forintot tett ki rézpénzben. Ehhez járult még az élelmezés, felszerelés, utánpótlás és újoncozás költsége. Ezt a nagy összeget az állami jövedelmekből és a rendkívüli hadiadókból nem tudták fedezni, az 1707-es ónodi országgyűlés ezért megkísérelte a költségek csökkentését egyrészt a zsold rögzítésével, másrészt a hadműveleti időszakra korlátozásával. A haderő fenntartása így is a téli kvártéllyal együtt évi 5,2 millió forintot tett ki, nem számítva a fegyverzet- és lőszerutánpótlást és az újoncozást. Ez az összeg az infláció következtében hamarosan már 6 millió forintot ért el. 1708-ban vissza kellett térni az egész évi zsoldfizetésre, ekkor a hadsereg fenntartása 8,3 millió forintot tett ki. Mivel az 1708 novemberi sárospataki országgyűlés az adóbehajtást a seregtestek parancsnokaira bízta, további költségvetési kimutatások nincsenek. Az államháztartásról szólva, az előadó megállapította, hogy Rákóczi állama a gazdasági erőforrásokat jól szervezetten kiaknázta, a kincstári jövedelmeket birtokba vette. Az első években nem volt állami adószedés, helyette élelem-kivetést alkalmaztak. A katonai terhek rendkívül magas szintje és az infláció 1707-ben azonban elkerülhetetlenné tette az általános adózás bevezetését. A rozsnyói tanácsülés 1,5 millió forint pénzadót és 0,8 millió fo-