Századok – 1976

Közlemények - Hamar Mária: A magyar nyelv kötelező tanításáról szóló 1879. évi törvényről 84/I

102 HAMAR MÁRIA valósítás szigorú leírásának mellőzése éppen azt akarja bizonyítani, hogy az állam nem akar a felekezetek oktatási ügyeibe mélyebben beleavatkozni. Az új törvény első pontja, nemcsak ahhoz a korábbi paragrafushoz viszonyítva ír elő újabbat, amelyre hivatkozik, de ellentétben áll az Eötvös nyomán addig kialakult gyakorlattal is. Az állam ugyanis eddig csupán arra vindikált magának jogot, hogy a tanfolyam idejét (3 év) betartsák a felekezetek, s a megtartott vizsgák eredményét tudomására hozzák. Trefort törvényjavaslatának 2. pontja az elsőben leszögezettekre támaszkodva nemcsak azt írja elő, hogy tanítói oklevelet csak olyan tanító vagy tanítójelölt kaphat, aki a magyar nyelvet iskolában tanítani képes, hanem — ez a súlyosabb, de nehezebben is realizálható kikötése — „tanítóul vagy segédtanítóul senki sem alkalmazható, aki a magyar nyelvet annyira nem bírja, hogy aztaz iskolában taníthassa". A második paragra­fusban megjelölt kötelezettségek a törvény hatályba léptét követő 3 év eltelte után vég­zett tanítókra vonatkoznak. A következőkben a törvényjavaslat a már hivatalban levő, vagy a törvény életbelépéséig állomásukra kerülő tanítókról intézkedik, akik ,,. . . a jelen törvény hatálybaléptétől számítandó 6 év alatt köteleztetnek a magyar nyelvet annyira elsajátítani, hogy azon való tanítási képességöket vizsgálattétellel igazolhassák. Életök 50. évét a jelen törvény hatályba léptekor már betöltött tanítókat, saját kérelmökre e kö­telezettség alól a vallás- és közoktatási miniszter fölmenthet". Treforttól tehát 6 év hala­dékot kaptak a már tanító pedagógusok a nyelv elsajátítására, ez utóbbit azonban vizs­ga letétével kell bizonyítaniok. A 4. § szerint kötelező tantárggyá lép elő a magyar nyelv a törvényjavaslat tör­vényerőre emelése után azokban az elemi vagy felső népiskolákban, ahol van olyan tanító, aki a nyelv tanítására képes. Az ország népoktatási intézményeiben csak 6 évvel ezután tehát 1885-ben lépne életbe a javaslat 5. §-a: „... a jelen törvény hatályba léptétől szá­mítandó 6 év elteltével a magyar nyelv kötelezett tantárgy lesz minden elemi vagy felső népiskolában, kivéve a 3. §-ban említett felmentés eseteit." Addig csak abban az esetben kell kivételt tenni, ha oly tanítót alkalmaz a község, illetve a felekezet, aki alkalmas a nyelv tanítására. A 7. § lehetőséget ad arra, hogy az ország egyes részein az illető törvényhatóságok javaslata nyomán a belügyminiszterrel közösen a közoktatási miniszter elrendelhesse e kötelezettség fokozatos életbeléptetését még 1885 előtt. A 8. § az ellenőrzésről gondoskodik, az intézkedések foganatosítását az illetékes miniszter, a tanfelügyelő s egyéb, a népiskolai hatóságokról szóló 1876: XXVIII. tör­vénycikkben megnevezett közegei által ellenőrzi. Trefort Ágoston törvényjavaslata az Eötvös által rendezett népoktatási intéz­ményekben érvényesülő eddigi gyakorlattal szemben a következő változtatásokat ter­vezi: kötelezővé teszi a magyar nyelv tanítását a tanítóképzőkben azért, hogy be tudja majd annak kötelező tanítását vezetni a nem magyar tannyelvű elemi vagy felső nép­iskolákban. Eötvös törvényével szemben az elemi iskolák tantárgyává teszi a magyar nyelvet. Köteles tárggyá a nyelv azonban csak 6 év eltelte után válnék. Lehetőséget ad ugyan Trefort a 4. és 6. §-ban foglaltakkal arra, hogy ezt határidő előtt életbeléptessék, de e pontok laza szövegezése bármelyik iskolának vagy felekezetnek alkalmat nyújt arra, hogy kibújjon a végrehajtás alól. Komolyabb gondot az érintett iskoláknak csak a 2. íj­nak az a kitétele okozhatott volna, amely szerint 3 év eltelte után csak olyan tanító vagy segédtanító alkalmazható, aki a magyar nyelvet is ismeri. Azonban az ország egész terü­letén olyan nagymértékű volt a tanítóhiány — még nagyobb a képesített pedagógusok hiánya —, hogy ezt megtartani bizonyára egyszerűen nem lehetett. A Trefort által elké­szített és benyújtott tervezetet a szokásos módon indoklás követte." Ebben a miniezte^ 74 Az 1878 — 81. évi országgyűlés képviselőházának irományai, V. kötet, 145. sz.

Next

/
Thumbnails
Contents