Századok – 1975

Történeti irodalom - Imreh István: A rendtartó székely falu. Faluközösségi határozatok a feudalizmus utolsó évszázadából (Ism. Nagy Imre) 722/III–IV

722 TÖIITÉNETI IRODALOM Brau-val mások is: a Marti-eszmerendszer nyitott a marxizmus felé; következetes képviselői eljutnak a marxizmusig, a Kommunista Pártig. S egy későbbi korszakban Pidel Castro ugyanezt az utat járja be. A 30-as nemzedék képviselői közt helyet kapott A. Guiteras is. Külön említendő ez a tény, mert jelzi, hogy a válogatás a rendszerező feladaton túl átértékelő és felfedező feladatokat is vállalt. A Joven Cuba mozgalmának vezetője, aki a 30-as évek elején következetesen keresi a kommunistákkal az együttműködést (Batista 1936-ben megöleti) talán a legjobb, legszebb példája — életével és írásaival — a népi, antiimperialista forradalmat követelő, s azért gerilla szervezésével is harcoló kispolgári, forradalmi, antiimperialista irányzatnak. írásaiban ós tevékenységében mintha Fidel Castro előképe lenne. A Marti-örökség e nemzedéknél is kettős vonulatban jelentkezik. A Balino — Mella vonal a kommunista mozgalomban folytatódik, a republikánus korszak függetlenségi, antiimperialista ága a Guiteras képviselte vonulatban. A két korszak közt azonban figyelemreméltó különbség van. A harmincas években e két vonulat közeledik egymáshoz, az antiimperialista vonulat ismét forradalmi töltést kap, szociális érzékenysége az elnyomott osztályok problémái iránt felfokozódik. Az írás mellett politikaiharci tevékenységük is kiemelkedő, s 1936 körül a végső célt tekintve: egy antiimperialista agrárforradalom koncepciójában közös platformra kerülnek a kommunistákkal. Ezt a platformot fejezi ki Fidel Castro. A kötet lehetőséget ad arra, hogy a mai, szocialista Kuba történetszemléletének, forradalmi múlthoz való viszonyának alakulását megítélhessük. Ehhez előzményként évek szívós feltáró munkájával kellett összegyűjtenimegtalálni e kiemelkedő gondolkodók írásait. E közel sem befejezett gyűjtőmunka egyik fázisát jelenti a kötet, mely célját tekintve konkrét funkciót is vállalt: szerkesztői az eszmei-politikai nevelőmunka egyik kézikönyvének szánták. Anderle Ádám IMREH ISTVÁN: A RENDTARTÓ SZÉKELY FALU. FALUKÖZÖSSÉGI HATÁROZATOK A FEUDALIZMUS UTOLSÓ ÉVSZÁZADÁBÓL (Bukarest, Kriterion Könyvkiadó, 1973. 340 1.) A szerző több évtizede foglalkozik a faluközösségek kutatásával, bonyolult társadalmi szerkezetük tanulmányozásával. Önálló művei éppen úgy, mint más történészekkel együtt írt tanulmányai, az erdélyi történelemkutatás jelentős eredményei; hézagpótló alkotások, amelyek a feudalizmus utolsó százada székely történelmének alapvető kérdéseire vetnek fényt. Most megjelent könyve az etnográfia és a szociográfia határait érintő történelmi munka. A benne közölt falujegyzőkönyvek, amelyek egyben Imreh bevezető sorainak is legfontosabb adatszolgáltatói, a XVIII—XIX. század — sokszínű társadalmi rétegződését mutató — székely falvak lakóit hozzák közel a mai olvasóhoz, bemutatva mindennapi küzdelmüket a létért, s feltárva a faudalizmus bomló szakaszában levő székely faluközösség szövevényes problematikáját. Imreh István a bevezető szavai szerint a „székely faluközösség emlékirataként" kívánja könyvet átnyújtani olvasóinak. Valóban emlékirat az. Lapjain egy elsüllyedt, a múltba tűnt, de a székelyek — és tágabban Kelet-Európa népei — emlékezetében mind a mai napig tovább élő világról vallanak a falujegyzőkönyvek, a paraszti írásbeliségnek ezek az eddig kevés figyelemre méltatott emlékei. A falujegyzőkönyv a mind ez ideig legsűrűbb homály borította paraszti mindennapok naplója; olyan még ki nem aknázott írásbeli emléke a múltnak, amely az írásbeliség térhódítása, valamint a népiskolai oktatás kiszélesedése nyomán a XVIII — XIX. században született. Azt is meg kell jegyeznünk, hogy a levéltárakba került falujegyzőkönyvek a székely határőrség felállítása utáni időszakból valók. A kitűnő bevezetőben a szerző előbb általános képet ad a korabeli Erdélyről, majd bemutatja a faluközösségek életét. Ez eddig meglehetősen elhanyagolt, kevéssé vizsgált terület volt. Pedig a faluközösség — a „communitás" — olyan intézménye volt a székelységnek is, amely az életnek keretet adott, a gazdálkodásnak, az igazgatásnak szervezettebb formákat biztosított, a falu lakóit egybefogta ós képviselte a társadalmi szervekkel, elsősorban a felsőbb hatóságokkal szemben.