Századok – 1975
Beszámoló - Tudományos ülésszak Magyarország felszabadulás utáni agrárpolitikájáról és agrárátalakulásáról (Steinbach Antal) 693/III–IV
700 TUDOMÁNYOS ÜLÉSSZAK A FELSZABADULÁS UTÁNI AGRÁRPOLITIKÁRÓL 700 képzelésekkel többé már nem léptek fel. A kezdeményezés ezen a területen is teljesen a koalíció pártjainak a kezébe került. Molnár Pál, a Nógrád Megyei Múzeumok Igazgatóságának vezetője „A földosztás Észak-Magyarországon" címmel tartott korreferátumot. Kiemelte, hogy Észak-Magyarországon a földreform gyors véghezviteléhez jelentősen hozzájárult az ottani fejlett osztályöntudatú és jelentős mozgalmi tapasztalatokkal rendelkező munkásosztály aktív segítsége. Ugyanakkor a munkásmozgalom kisebb csoportjainál tapasztalható volt a Tanácsköztársaság alatti szektás elképzelések újjáéledése is. Miskolcon, Salgótarjánban, Kisterenyén közvetlenül a proletárdiktatúra megteremtésére törekedtek. Miskolcon ellenezték a földek felosztását, szövetkezeteket akartak létrehozni. Más csoportok ugyanitt a földosztást az agrárproletárokra akarták korlátozni. A földigénylés idején a felosztható területek számbavétele nem ment minden zökkenő nélkül. Sok helyütt hiányoztak a telekkönyvek. A legnagyobb gondot azonban a földhiány okozta. Emiatt a földigénylő bizottságok egy része elhatározta a 100 kh-on aluli birtokok kisajátítását is. Ilyenkor a megyei földbirtokrendező szerveknek kellett mérséklőén közbelépniük. Voltak azonban olyan helységek is, ahol felsőbb utasításra sem adták vissza a régi tulajdonosoknak a földet, hanem a szó szoros értelmében kapávalkaszával védték meg azt. Az igény be vehető föld szűkössége miatt súrlódások keletkeztek a kisbirtokos és a nincstelen földigénylők között is. Regionális sajátosság, hogy a földreformrendelet megszületése után azonnal számottevő arányban jelentkeztek földigónynyel bányászok és gyári munkások is. Számukra több helyen házhelyeket és kerteket (főleg a bányák tulajdonában levő földekből) osztottak ki. Az előadó megállapította: annak ellenére, hogy a földosztás mértéke Észak-Magyarországon kedvezőbben alakult mint országosan (a lakosság 8%-a kapott földet az országos 6,6%-kal szemben), az országrész számos településén, különösen Borsod-Gömör vármegyében, több ezer summás maradt nincstelen. A Felvidéki Népszava 1945-ben 15 342-re becsülte a föld nélkül maradt családok számát. Ezek számára megoldást csak az újjáépítés megindulása, majd a szocialista iparosítás hozott. A földhöz jutott volt agrárproletárok és törpebirtokosok többsége nem rendelkezett a föld megműveléséhez szükséges igaerővel, gazdasági felszereléssel, vetőmaggal. A nemzeti bizottságok igyekeztek ugyan segíteni az újgazdákon: a földhöz juttatottak földjének felszántására kötelezték a fogatos gazdákat, vetőmagot hajtottak fel stb. Igás állatok kölcsönzésével segített a Vörös Hadsereg is. Kiutat számukra azonban csak a szövetkezeti mozgalom jelenthetett. Ezt a lehetőséget az újgazdák ezen része — különösen a volt cselédség —, mindenféle felvilágosítás, hivatalos ösztönzés nélkül hamarosan felismerte. Heves vármegyében például 1946 márciusáig 49 értékesítő, géphasználati ée más alacsonyabb típusú szövetkezet alakult meg. A következő korreferátumot „A földosztás mérlege a Viharsarokban" címmel Szabó Ferenc, a Békés Megyei Levéltár igazgatója tartotta. Az előadó a földreform megítélésében alapvetőnek tekintette, hogy a földosztás milyen mértékben csökkentette a nincstelenek, az agrárszegénységhez tartozók tömegét. Megállapította, hogy a földreform eredményeként a mai Csongrád megye területén az agrárnépesség 44%-áról 18 —20%-ára, a mai Békés megye területén pedig 45%-áról 14 — 16%-ára csökkent a nincstelenek és családtagjaik aránya. Az agrárproletárok számának az 1930. évi kb. 250 ezer főről mintegy 95 ezerre történt apadása a földreform jelentőségét feltétlenül igazolja, annak ellenére is, hogy a földtulajdonosok számának gyarapodása elsősorban az 5 kh-on aluli, félproletár kategóriába tartozó törpebirtokosok számát növelte. Azoknak aránya, akiknek egyáltalán nem jutott föld, továbbra is jelentékeny maradt. Még tovább rontotta a helyzetet, hogy éppen a mezővárosok és óriásfalvak igényjogosultjai kaptak legkevesebbet. A földreform áldásaiból tehát éppen a földreformot
