Századok – 1975

Beszámoló - Tudományos ülésszak Magyarország felszabadulás utáni agrárpolitikájáról és agrárátalakulásáról (Steinbach Antal) 693/III–IV

696 TUDOMÁNYOS ÜLÉSSZAK A FELSZABADULÁS UTÁNI AGRÁRPOLITIKÁRÓL 696 és törpebirtokosok tartottak ki termelőszövetkezeteik mellett, de számos öntudatos kis- és középparaszt is. A termelőszövetkezetek fő összetartó ereje egyelőre az az állami tartalékföld volt, amelyet az állam örök használatra nekik átengedett (a megmaradt és újjáalakult termelőszövetkezetek összterületének 78%-a volt állami tartalékföld), de összetartó erőnek bizonyult a szövetkezeti életforma is. A Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány 1956. november 27-i felhívása fejtette ki először részletesen azt a politikát, amelyet a párt és a kormány falun követni kívánt. A felhívásban a kormány bejelentette, hogy eltörölte a kötelező beszolgáltatás rendszerét, beszüntette a kónyszertagosításokat, elítéli az erőszakos szövetkezetszervezést, s mindazokat a módszereket, amelyeknek alkalmazása következtében évekre visszaesett a mezőgazdasági termelés. Egyúttal megígérte, hogy alapvető feladatának tekinti a mezőgazdaság belterjes fejlesztését, megteremti a termelés biztonságát és a termelők anyagi érdekeltségét, támogat minden olyan szövetkezeti és magángazdálkodást, amely fokozza a mezőgazdasági termelést, ugyanakkor meggátol minden kizsákmányolásra irányuló tevékenységet. Az előadás az MSzMP 1967—1968-ban folytatott agrárpolitikájának bemutatása során is sok újat adott, majd feltárta a párt és az állam vezető szerveiben a számszerű szövetkezetfejlesztés legcélszerűbb módjáról 1968-ban egész évben folyó vita lényegét. Kezdetben kétféle álláspont alakult ki. Az egyik szerint a frontáttörést a kisközségekben kell végrehajtani, megfelelő politikai előkészítés után, és e helyeken (hogy ne kelljen részleges tagosításokat végrehajtani) egyszerre az egész falu átszervezésére kell törekedni, s lehetőleg nem termelőszövetkezeti csoportot, hanem kollektív mezőgazdasági termelőszövetkezetet kell kialakítani. A másik szerint új mezőgazdasági termelőszövetkezetek alakítása mellett a közeljövőben döntően vagy nagy mértékben a termelőszövetkezeti csoportok és más egyszerű szövetkezeti formák további elterjesztésére kell irányt venni, s e formákon belül ki kell alakítani egy olyan változatot is, amelyikben a szántóföldi növénytermesztés egésze kollektivizálva van, míg az állattenyésztés nincs, mert ezt könnyebb elfogadtatni a belépőkkel, ráadásul az állattenyésztés kollektivizálása nagy anyagi befektetéseket is igényel. A viták során e két álláspont bizonyos elemeinek átvételével egy harmadik alakult ki, mely az 1969 januárjában meginduló átszervezés alapjául szolgált. Az 1959-es átszervezési hullám — váratlanul — átütő sikerrel járt és a mezőgazdaság szocialista átszervezése 1961 tavaszára lényegében befejeződött. A gyors, átütő siker titka abban rejlett, hogy a magyar parasztság nagy többsége másfél évtized leforgása alatt és különösen 1956-ban szerzett tapasztalatai során tisztába jött a gazdasági és társadalmi fejlődés történelmileg szükségszerű irányával, s bizalom alakult ki benne az MSzMP politikája iránt. Emellett józanul mérlegelte saját kisgazdaságának helyzetét és jövőbeli lehetőségeit, a termelőszövetkezetek javuló gazdálkodását, sőt a nemzetközi erőviszonyokat is. Az ülésszak második előadását ,,A parasztság szerkezeti átalakulásának kérdései a demokratikus és a szocialista agrárforradalom időszakában (1945—1961)" címmel Orbán Sándor tudományos főmunkatárs (MTA Történettudományi Intézet) tartotta. Bevezetésként a magyar parasztság felszabadulás előtti osztályszerkezetót, annak jellegzetességeit vázolta fel. Hangsúlyozta, hogy az agrárnépesség ekkora polarizáltsága és az agrárszegénység ily nagy aránya (67,4%) párját ritkító jelenség Közép-Kelet-Európában. (Számarányát tekintve az agrárszegénység egyedül nagyobb volt mint az összes többi fizikai dolgozó tömege.) Megállapította, hogy a két világháború közötti időszakra nem az agrárnépesség polarizálódásának fokozódása, hanem éppen a polarizáció folyamatának, vagyis a parasztság felbomlásának lelassulása, a dinamizmus hiánya,