Századok – 1975
Beszámoló - Jemnitz János doktori értekezésének vitája (Pál Lajos) 683/III–IV
692 JEMNITZ JÄN0S DOKTORI ÉRTEKEZÉSÉNEK VITÁJA mozgalmi kapcsolatok vonatkozásában, vagy a szakszervezetek és a államapparátus kapcsolatainak megvilágításában, az anarchisták tevékenységének feltárásában. Jemnitz János ugyanakkor jelezte, hogy természetesen hosszú bibliográfiát lehetne összeállítani már megjelent munkákról, melyek közül legértékesebbnek tartotta a részvevők egykorú cikkeit, levelezéseit tartalmazó köteteket. Az „első nemzedékbeliek" közül megemlítette Prager, Braunthal, Cole, Page Arnot, Zévaes írásait. Az első világháború történeti irodalmával kapcsolatban megjegyezte, hogy rengeteg anyag jelent és jelenik meg napjainkban is, de ennek ellenére sok terület még nincs kielégítően feldolgozva, s ez megköveteli a kutatások kibővítését munkásmozgalmi vonatkozásokban is. A napjainkban megjelent munkákról elmondotta, hogy általában tovább élnek az egyes irányzatok, jelennek meg különböző zimmerwaldi ós pacifista szemléletű írások és olyanok is, amelyek előnyös színben tüntetik fel a pártvezetőségek irányvonalát, a háborús politika elfogadását. Erényi Tibor vetette fel opponensi véleményében a vezetők ós tömegek kapcsolatának kérdését. Jemnitz János egyetértett azzal, hogy állandóan törekedni kell a teljesebb válaszadásra, de rámutatott arra is, hogy ez rendkívül nehéz, mert a pártsajtóban, a kongresszusokon, a parlamentben a párt vezetői, vagy legfeljebb közópkáderei szólalnak meg, a tömeghangulat alakulását rendkívül nehéz megfogni. Szintén Erényi Tibor vetette fel a kérdést, hogy a progresszió szempontjából melyik hadviselő fél győzelme látszik előnyösebbnek. Jemnitz János kifejtette: igaz ugyan, hogy a vilmosi Németország győzelme lehetett a reális nagyobbik rossz, mégis a cári Oroszországban azoknak volt igazuk, akik az egész háborút elítélték. Ugyancsak erre vonatkozóan hivatkozott még a belga-szerb párhuzamra, s hangsúlyozta, hogy a szerb szocialisták példamutató magatartása, amellyel az egész háborút elítélték, nem akadályozta meg őket abban, hogy tiltakozzanak az ország megszállása ellen, és határozottan felléptek a szerb nép függetlensége érdekében. E kérdésnél maradva nem tartotta elfogadhatónak azt az ellenérvet, hogy könnyű a kis pártoknak, vagy éppen ez emigránsoknak, mert ők nem érzik annyira a tömegek nyomását. Hivatkozott arra, hogy a nagy pártokban is voltak olyanok, akik már 1914 nyarán elvetették a honvédelem ós a kisebbik rossz elvét. A másik ellenérv e kérdéssel kapcsolatban a történetiség kérdése, nevezetesen az, hogy az első rövid periódusban, amikor még nem merevedtek meg a frontok, s szinte mindenütt féltek a teljes lerohanástól, volt néhány olyan csoport, amely csak 1914 telétől adott határozottabb hangot háborúellenességének. Példának hozta fel Jemnitz János a Kautsky-Haase és a fracia Longuet csoport viselkedését. E csoportokkal szemben — hangsúlyozta — a történeti távlat is azoknak ad igazat, akik az első perctől fogva egyértelműen fordultak a háború, sőt a nemzeti veszély tótele ellen. Jemnitz János egyetértett Hajdú Tibor azon véleményével, hogy bizonyos országok, népek szocialista mozgalmáról bővebben kellett volna szólni: konkrétan a csehek ós finnek pártjára utalt. Ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy a kiadásra készülő műből — terjedelmi okok miatt — az 1917 februártól októberig terjedő időszak kimarad, de az említett hiány pótlására később alkalom nyílik. Jemnitz János elmondotta, hogy erre azért is jó lehetősége lesz, mert újabb kutatásaiban mindkét párt vonatkozásában érdekes anyagokat talált. Egyetértett Hajdú Tibor azon véleményével is, hogy Lenin sokszor túlértékelte a baloldal lehetőségeit, a nyugat-európai országokban végbemenő forradalmasodást. Érdekesnek és elgondolkoztatónak tartotta Hajdú Tibornak a nemzetközi munkásmozgalom választóvonalairól adott meghatározását, nem értett egyet viszont azzal, hogy pl. Franciaországban 1917-ben már nem a háború, hanem az orosz forradalom (a februári) lett volna vízválasztó az ottani munkásmozgalom számára. Noha rendkívül nagy befolyását nem tagadta, kijelentette, hogy szerinte nem ez volt az elsődleges. Igazat adott Hajdú Tibornak abban a kérdésben, hogy a magyar nemzetiségekről többet kellett volna szólni, vagy a magyar reflexiókra bővebben kitérni, de hangsúlyozta azt is, hogy a magyar megfigyelők részvétele a svájci nemzetközi békekonferenciákon még további kutatások tárgya marad. Jemnitz János nem osztotta Hajdú Tibornak F. Adler merényletével kapcsolatban elmondott szavait, mert mint rámutatott: akik bírálták Adlert Stürgkh meggyilkolásáért, elsősorban a módszert kifogásolták és sokkal súlyosabb kritikával illették az osztrák uralmi rendszert, sőt a szociáldemokrata párt vezetőit. A merénylet hatását — szerinte — Hajdú Tibor túlértékeli: valójában ekkor még nem sikerült az osztrák munkásságot felrázni, s a pacifista kisebbség továbbra is kisebbség maradt a párton belül. A merénylet eredményességét illetően pedig kijelentette, hogy az 1916 telén bekövetkezett általános választások egyik, nem döntő tényezője volt.
