Századok – 1975

Beszámoló - Jemnitz János doktori értekezésének vitája (Pál Lajos) 683/III–IV

690 JEMNITZ JÄN0S DOKTORI ÉRTEKEZÉSÉNEK VITÁJA illetve a leninizmus sikeréről az első világháború időszakában; másrészt arra, hogy a szerző jól és finoman vizsgálja a nemzetközi munkásmozgalomnak eddig nem ismeretes, vagy elfelejtett megnyilvánulásait: internacionalista fellépéseket, baloldali szervezkedéseket. — A következőkben azonban inkább néhány problémára irányította a figyelmet, hogy a kiadásra kerülő munka ,,még árnyalati vonatkozásban is tökéletes legyen". Az egyik kérdés, amit Dolmányos István felvetett, az internacionalista irányzat jellemzésének kérdése volt, amellyel kapcsolatban elmondotta, hogy „az internacionalista áramlat körülhatárolása egyes országokban, illetve világméretekben, nem minden esetben pontos. Amik odasoroltatnak, nem minden esetben tartoznak oda, vagy nem minden cselekményük tartozik oda." Szigorúbb mércét ajánlott e kérdésben a szerzőnek, mert pl. Smeral, akit a munka, mint internacionalistát mutat be 1914-ben, a Monarchia és Németország háborús erőfeszítéseit kifejezetten támogatta, „nem világos a Francia Kommunista Párt egyik megalapítójáról adott értékelése sem, mert az későbbi időszaknak felelt meg . . . (internacionalistává és forradalmárrá) az oroszországi 1917-es alakulás nevelte át". A hozzászóló lényeges és izgalmas történetírói feladatnak tartotta annak bemutatását, hogy azok az emberek, akik messziről indultak el, hogyan találnak utat a leninizmushoz. Ez a metamorfózis sok esetben hiányzik a munkából. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a személyek nincsenek mindig elég árnyaltan bemutatva, amire példaként hozta fel a román mozgalom következetes internacionalista képviselőjót, Uzsort, aki a disszertáció elején a jobbszárny képviselőjeként szerepel az antantbarát irányzatnál, a disszertáció végén pedig az internacionalisták legkövetkezetesebb alakjaként. Ezt a nagyarányú változást jobban meg kellett volna világítani — hangsúlyozta Dolmányos István. Rámutatott arra, hogy a centrum, vagy a jobboldal más alakjainál a fentemlített elcsúszások még erőteljesebbek. Felhozta példának Kautsky szerepét, akiről a diszszertáció megállapítja, hogy a háború elítélője volt; ő maga viszont azt mondta, hogy nem ítélkezni. Dolmányos István nem értett egyet Kollontaj és Lenin viszonyának értékelésével sem: a szerző azt írja, hogy 1916 elejétől már teljes volt az egyetértés közöttük minden kérdésben, viszont a disszertációban is említés történik arról, hogy az angol munkásmozgalmat illetően mennyire eltért véleményük egymástól. Csicserinnel kapcsolatban, akiről a szerző véleménye az, hogy az emigrációban sem mensevik, sem bolsevik álláspontot nem foglalt el, Dolmányos István úgy vélekedett, hogy személyileg közel állt az internacionalistákhoz, de lényegében mensevik állásponton állt. Csicserin és mások példájára hivatkozva kifejtette, hogy „ezek az indokolatlan »előléptetések« . . . elveszik a teret ezeknek a történelmi személyiségeknek a fejlődése elől, s éppen fordítva hatnak". A pacifizmus kérdése a munkában nincs történetileg minden esetben elég jól körülhatárolva, „ami különösen akkor veszélyes, ha a pacifizmus — nacionalizmus, a pacifizmus és opportunizmus viszonya szembeállítódik" — mutatott rá Dolmányos István. Felhívta a figyelmet arra, hogy a disszertációban előfordulnak olyan fogalmazások az áramlatok megjelölésénél, amelyek nem számolnak az átmenettel, holott ennek elvi jelentősége van. A hozzászóló bírálta, hogy a jobboldal nacionalizmusának létrejöttében a szerző túlhangsúlyozza 1914 szerepét, holott — Dolmányos István felfogása szerint — „. . . sokkal inkább az előző korszakból jönnek a problémák, mint a disszertáció ezt érzékelteti". Az anarchistákkal kapcsolatban a hozzászóló arra utalt, hogy az orosz anarchisták mindig is két áramlathoz vonzódtak: a nacionalistához és ugyanakkor az internacionalistához. Kifogásolta továbbá, hogy „noha a jelölt elítéli elivleg a szociálsovinizmust, az ábrázolás arányaiban háttérbe szorul magának a szociálsovinizmusnak a leírása". A semleges országok pártjaival kapcsolatban a hozzászóló egy ellentmondásra hívta fel a figyelmet: a disszertáció egyik helyén az olvasható, hogy ezek a pártok a szociálsovinisztáktól eltérő álláspontot fejtettek ki, máshelyütt viszont az áll, hogy Bulgáriában vagy más semleges országban voltak olyan áramlatok, amelyek szociálsovinisztának minősíthetők. Dolmányos István szerint kérdéses: lehet-e összességükben jellemezni a semleges országok munkáspártjainak álláspontjait. Aláhúzta, hogy a semlegességnél sokkal hangsúlyosabban kellene bírálni a polgári irányzatokat támogató munkásmozgalmi irányzatokat. A hozzászóló rámutatott arra, hogy problematikus Belgium és Szerbia közel hozása, mert a háborúba sok tekintetben hasonló módon keveredtek ugyan bele, azonban egészen más Belgium polgárosultsága és mások a nemzeti összefüggések. Dolmányos István nem értett egyet azzal a megállapítással sem, hogy „a Kommunista Párt egységes volt", mert a kommunista pártok harcok közepette alakultak meg,