Századok – 1975

Közlemények - Réti György: Olasz dokumentumok a Magyar Tanácsköztársaságról 645/III–IV

OI.ASZ DOKUMENTUMOK A MAGYAR TANÁCSKÖZTÁRSASÁGRÓL 663 Lenin táviratot intézett Kun Bélához, amelyben informálta arról, hogy a bolsevizmus súlyos válságon megy keresztül és azt tanácsolta neki, hogy mímelje a szocializmushoz való áttérést. Ennek következtében Kun Béla a tanácsképviselők közgyűlésén elmondott beszédében saját kormányáról úgy beszélt, mint a szocializmus felé haladó progresszív radikális kormányról ... 1 1 Néhány szocialista vezető, hogy ezek az álnok manőverek ne kompromittálják őket, illegálisan Bécsbe távozott." Július 5-én Cerruti aggodalommal írt a tanácshatalom terjedéséről Szlovákiában, s ezt kizárólag „magyar ügynökök" tevékenysége eredményeként tünteti fel: „A Vörös Hadsereg miközben visszavonul a Csehszlovákiának szánt magyar területekről, számos fegyveres vöröskatonát hagyott Kassán és Nyitrán, akik állítólag ezekről a területekről származnak. Közölték velem azt is, hogy ezenkívül az elmúlt napokban négyezer fegy­veres vöröskatona utazott Budapestről Kassára és kétezer Nyitrára azzal az ürüggyel, hogy leszerelték őket s erről a vidékről származnak. A kommunista kormány támogatja a kis kommunista köztársaságokat, amelyek e két helységben jöttek létre, továbbá Eper­jesen, Léván és Munkácson is, hogy azután kikiáltsák a federatív kommunista köztár­saságot. A kommunista újságok közölték tegnap, hogy a 3. Vörös Zászlóalj Munkács kommunista köztársaságának rutén zászlóaljává alakult át, és hogy nagy győzelmeket aratott az ellenséges csehszlovák csapatok fölött Töketerebesen. A leszerelt katonáktól elveszik az egyenruhát, de meghagyják fegyvereiket és azzal az utasítással utaznak el, hogy szervezzenek munkásosztagokat." Ugyanezen a napon Cerruti jelent az ellenforradalmárok szervezkedéséről is: „A Szegedről érkezett személyiségek biztosítanak arról, hogy az ottani arisztokrata kor­mány 36 ezer katonával rendelkezik, akiket már elláttak fegyverekkel. Két napja olyan híresztelések terjednek, amelyeket Budapesten nem lehet ellenőrizni — talán csak Bécs­ben —, hogy a szegedi hadsereg előnyomulásra készül és állítólag már össze is csapott a Vörös Hadsereggel." Július 5-én Stromfeld Aurél meglátogatta Cerrutit, aki az alábbiakat jelentette erről. „Ma reggel meglátogatott Stromfeld tábornok, a Vörös Hadsereg vezérkari főnöke . . . Azt mondta nekem, hogy szabadságra megy és értésemre adta, reméli, sokáig marad­hat szabadságon. Ügy értettem, hogy Bécsbe kíván menni annak ellenére, hogy megtil­tották neki Magyarország elhagyását. Kijelentette, hogy két hadosztályra számít, amelyek vakon engedelmeskednek neki. Elmondta, Böhm tábornok tájékoztatta őt arról, hogy Budapestre várnak egy angol katonai missziót, s megkérdezte, tudok-e róla. Tagadólag válaszoltam. Azt is elmondta, hogy befejeződött a visszavonulás a csehszlovák területek­ről. Hozzáfűzte, a Vörös Hadsereg főparancsnokának nincsenek olyan értesülései, hogy a román csapatok is megkezdték volna a visszavonulást. Hadsegéde, aki időközben a misszió egyik tisztjével beszélgetett, elmondta, hogy értesülései szerint a románok vissza­utasították az elfoglalt területekről való visszavonulást mindaddig, amíg fennmarad a kommunista kormány." Ugyancsak július 5-én Cerruti ezt jelentette: „A bankok ma reggel utasítást kap­tak arra, hogy még a reggel folyamán bocsássák a kommunista kormány rendelkezésére értékpapírjaikat és részvényeiket, azzal a fenyegetéssel, hogy ennek visszautasítása súlyos következményekkel járhat." Cerruti hozzáfűzi, hogy Kun Béla még nem adott választ e kérdéssel kapcsolatos jegyzékére. 11 Kún Bélának a Tanácsok Országos Gyűlésén elmondott két beszédét lásd a MMTVD VI/B. kötete 90 — 92. és 146 —167. oldalain. — Cerruti információi tévesek: Lenin ilyen táviratot nem küldött, Kun Béla pedig beszédében éppen azt hangsúlyozta, hogy „keserves, kínos vajúdás az, ami ma folyik, szüli a proletariátus az új társadalmi rendet, szüli a szocializmust, a kommunizmus első fokát".

Next

/
Thumbnails
Contents