Századok – 1975

Tanulmányok - Tokody Gyula: A német munkásmozgalmon belüli erőviszonyok 1918 novemberében és decemberében 622/III–IV

A NÉMET MUNKÁSMOZGALMON BELÜLI ERŐVISZONYOK 627 erőviszonyokra kívülről ható tényezők között központi jelentősége volt annak, hogy érintetlen maradt a konzervatív, szélsőségesen reakciós állam- és közigazgatási apparátus, ideértve a hadsereg vezérkarát is. Friedrich Ebért, a forradalom győzelmének pillanatában — 1918. november 10-én — nyílt felhívásban kérte fel az állami tisztviselőket, hogy maradjanak a helyükön, s együttműködve a munkástanácsokkal, biztosítsák a közigazgatás zavartalanságát. Ez az intézkedés a polgári pártok, elsősorban a konzervatív irányzatok hatalmi pozícióban való maradását jelentette. A császári korszak miniszterei, illetve államtitkárai a birodalom és a német államok vezetésében éppúgy szerepet kaptak továbbra is, mint a helyi, községi, járási, városi képviselőtestületek és végrehajtó szerveik. Márpedig e testületeket a forradalom előtt választották, a legfontosabb államban, a birodalom kétharmadát kitevő Poroszországban, a XIX. század közepétől fennálló háromosztályos választójog alapján. Következésképpen az állam- és közigazgatás területén a konzervatívokkal még a mérsékeltebb polgári pártok sem versenyezhettek a császári Németország időszakában, a szociáldemokraták pedig jóformán szóhoz sem juthattak. 1913-ban az egész birodalomban a pártnak kereken 2750 mandátuma volt a városi és 9000 a községi képviselő testületekben. Poroszországra azonban ebből a városok esetében csupán 1000, a községek esetében 2500 mandátum esett. A végrehajtó szervekből pedig a Szociáldemokrata Párt gyakorlatilag teljesen ki volt zárva. 1913-ban Poroszország egyetlen városi magisztrátusában sem volt a pártnak képviselője, a birodalom fővárosában, Berlinben sem. A választójogi megkötöttségek miatt hasonló volt a helyzet Szászországban is, s csupán a délnémet államok — Bajorország, Baden, Württemberg — városi magisztrátusaiban jutottak pozícióhoz a szociáldemokraták.5 Az állam- és közigazgatási apparátus fennmaradása ílymódon a tisztviselők politikai beállítottsága révén nem csupán a munkástanácsok és a forradalmi irányzatok elé emelt áttörhetetlennek látszó gátat, de végső fokon még a szociáldemokrácia működését, s ezen túlmenően a polgári demokratikus átalakulást is akadályozta. 1918 őszén azonban az apparátus dolgozói készek voltak a szociáldemokrácia mellé állni, irányítását elfogadni, s a proletárforradalmi tendenciákkal szembeni küzdelmét támogatni. Politikai értelemben ugyanez volt a jelentősége a Legfelsőbb Hadseregparancsnoksággal való együttműködésnek is, amelynek első lépésére szintén már 1918. november 10-én sor került Ebért és Groener generális hírhedt titkos megállapodása formájában. Kétségtelen, hogy a forradalom jórészt a katonaság forradalma volt, s a nyolcmilliós császári hadsereg hetek alatt felbomlott és leszerelt. De a német vezérkar fennmaradása mégis nagy jelentőségű volt, annál is inkább, mert az egész birodalmat behálózó katonai rendszerre támaszkodhatott. E hálózat alapját a 25 kiegészítő hadtestparancsnokság, valamint a több ezer kerületi és városi helyőrségi parancsnokság képezte. Fennmaradt továbbá változatlan formában a birodalmi haditengerészet parancsnoksága is, s ami még fontosabb, fennmaradt a porosz hadügyminisztérium, régi sze-5 Vö.: Eberhard Kolb: Die Arbeiterräte in der deutschen Innenpolitik 1918—1919. Düsseldorf. 1962. 267; G. A. Ritter: Die Arbeiterbewegung im Wilhelminischen Reich. Berlin. 1959. 233. — Poroszország és részben Bajorország vonatkozásában a vezető állami hivatalnokok szociális összetételének 1804—1918 közötti alakulását nagy alapossággal dolgozta fel Nikolaus von Preradovich „Die Führungsschichten in Österreich und Preussen (1804—1918)" c. könyve. Wiesbaden. 1955.