Századok – 1975
Tanulmányok - Benczédi László: Az 1670. évi tiszavidéki felkelés és társadalmi háttere 509/III–IV
544 BENCZÉDI LÁSZLÓ Farkas Fábián még putnoki kapitánysága idején 1665-ben azt írta egyszer Csáky Ferencnek, hogy a repeticiót „nem a főúri rendek cselekszik, hanem csak a nemeseknek az alávalója".15 2 Ha nem is ennyire merev kizárólagosságban, tény és való az, hogy a nagybirtok inkább tudta nélkülözni a jobbágyszökésekkel támadt emberveszteségét, mint a nemesi kis- és középbirtok. A jobbágykatonák kiadásának leállítása mindenesetre a vármegyei nemesség legsajátabb rétegsérelme volt, ami nem kis mértékben járult hozzá a központi hatalommal való viszonyának megromlásához. Egy okkal több, amely a nemesség hangadóit — eredetileg a török terjeszkedés hatására — a Habsburg-kormányzattal szembeállította. Itt tehát lényegében arról lehetett szó, hogy egy egészében felfelé törekvő széles társadalmi réteg egyre inkább szemben találta magát az elszegényedés rémével is : emelkedése, illetve annak akadályoztatása, sőt az anyagi romlás egymást erősítve, sajátos szimbiózisban vált ellenzékiségének hajtóerejévé. A török előretörésével és a vasvári békével megnehezült általános viszonyok ilymódon hajtották a vizet ugyancsak a bécsi kormány ellen forduló ellenzéki mozgalom malmára.152 3 Sorra vettük az ellenzéki mozgalom bázisát alkotó vármegyei nemesség helyzetének néhány gazdasági, társadalmi és politikai jellemzőjét, s láttuk, hogy ezek összessége hogyan rajzolja ki e réteg arculatát szinte minden irányban. A fenti áttekintés alapján talán érthetővé válik, hogy a korabeli magyar társadalom más osztályainak és rétegeinek az ellenzéki mozgalomban, majd az 1670-es felkelésben való részvétele meg sem közelítette a vármegyei nemesség aktivitásának a mértékét. Ami például a végvárakba tömörült magyar katonaságot, s általában a katonarétegeket (így pl. a „szabad legények" népes táborát) illeti, a Habsburg-ellenes szervezkedés, majd felkelés, mint láttuk, nem hagyta ugyan érintetlenül az ő soraikat sem, de a katonai elem tömeges és aktív bekapcsolódása a Habsburg-ellenes mozgalomba mégis főként 1670 után következett be, s ezért e réteg sajátos helyzetével itt nem kívánunk részletesen foglalkozni. Valamivel bővebben kell viszont szólnunk, úgy véljük, ebben a keretben is a jobbágy tömegek passzivitásáról a nemesi mozgalom és felkelés ezen időszakában. A rendelkezésünkre álló források ebben a tekintetben egyöntetű információt nyújtanak. Az 1670-es felkelés után felvett jobbágy vallomások szerint — főként a Szatmár körüli harcokban — a földesurak hol „baltával", hol „hegyestőrrel" „űzték", „hajtották", „kényszerítették" a parasztokat, hogy a németek ellen támadjanak.15 3 Igaz, a felkelés leverése és a hatalmi viszonyok konszolidálása után a jobbágyoknak érdekükben állt, hogy a felkelés ódiumát önmagukról a földesuraikra hárítsák át, s ennyiben e vallomások állítását fenntartással kell fogadnunk. Ezzel szemben tény az, hogy sehol, semmilyen forrásban nincs nyoma annak, hogy a parasztság nagyobb tömegben magától és önként megmozdult volna a német katonaság, illetve a Habsburg-kormányzat lien. Sőt, a kritikus időszakból több jele maradt fenn a jobbágyparasztság 162 1666. szept. 16. Uo. fasc. 264/a. 152» д fenti fejtegetések margójára meg kívánjuk még jegyezni: egy réteg viszonylagos emelkedése egy-egy adott időszakban nem zárja ki a társadalom egészének anyagi süllyedését. Annak mérlegelését azonban, hogy Magyarország, s ezen belül a 13 vármegye általános anyagi helyzete milyen tényezők hatására ós hogyan alakult a tanulmányunkban tárgyalt periódusban, ebben a keretben nem tekintjük feladatunknak. A kérdés megválaszolása további beható vizsgálatokat igényel. 153 Ld. az NRA. 517/6. vallomásait.
