Századok – 1975
Krónika - Beszámoló a Károlyi Mihály születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett tudományos ülésszakról (Pók Attila) 493/II
KRÓNIKA 499 nyugati országokba szakadt demokratikus magyar emigráció legkülönfélébb csoportjai: kommunisták, szociáldemokraták és polgári radikálisok. Ezt a nagy egyesítő, vezető szerepet nagyrészben azért tölthette be, mert a demokratikus átalakulásért küzdött, de már a szocialista távlatok vonzották. ,,Ez óvta meg attól, hogy fontos aktuális kérdésekben szektás, az átmeneti demokratikus feladatokat lebecsülő válaszokat adjon, de a szocializmus igenlése megvédte attól is, hogy sok őszinte humanista értelmiségi módjára különféle nehéz időszakokban (vagy egyenesen tragikus események idején) elszakadjon a munkásmozgalomtól, elszigetelje magát a munkásmozgalom bármelyik szektorától." Szerepet játszott külpolitikai koncepciója is. A Horthy-rendszer revíziós propagandája idején a Duna-menti népek tényleges kiegyezését akarta, politikai szövetséget keresett a környező országok — mindenekelőtt Csehszlovákia — demokratikus politikusaival. Külpolitikai koncepciójának része volt a baráti kapcsolatok kiépítése a Szovjetunióval is. A második világháború időszakában már nyomatékosan hirdette Károlyi ezt a gondolatot és küzdött is elismertetéséért, hiszen a nyugati emigránsok egy része idegenkedett a Szovjetunióval való együttműködéstől. A nyugat-európai országok viszonylatában Károlyi azt hirdette, hogy Magyarországnak a német—olasz orientációval szemben Franciaországra kellene támaszkodnia. Ez a koncepció az 1930-as években ereszthetett mélyebb gyökeret. „Miközben Gömbös és a következő kormányok a tengelyre építették számításaikat, Károlyi az antifasiszta koalíció kialakulásában bízott." Miután 1936-ban Franciaországban a népfront-kormány került hatalomra, úgy gondolta, hogy a magyar kibontakozást egyfelől a Duna-medencében, másrészt Párizsra támaszkodva kell megtalálni, de a számításokból Moszkvát sem szabad kihagyni. A második világháború idején az antifasiszta koalíció kialakulásával új elemek jelentkeznek Károlyi külpolitikai koncepciójában. Biztosra vette, hogy a háború után a Labour Party alakít kormányt Angliában, amely így majd elindul a szocialista fejlődés útján. Az új Munkáspárt által vezetett Anglia és a Szovjetunió közötti barátság és szövetség teremti majd meg — Károlyi ekkori elképzelése szerint — Európa újjászületésének alapját. Röviden utalt az előadó Károlyi és felesége antifasiszta tevékenységére, 1933-34-es utazásaikra, amelyeknek célja az volt, hogy sikerre vigyék a Braunbuch ügyét. Majd azokról a fegyvertársi, baráti kapcsolatokról szólt, amelyek a nemzetközi és a magyar progresszió kiemelkedő képviselőihez fűzték Károlyi Mihályt. Levelező partnerei között találjuk Romain Rollandot és Barbusse-t, az idősebb és fiatalabb Masarykot, Majszkijt, Th. Dreisert; progresszív értelmiségieket, szociáldemokratákat, kommunistákat egyaránt. Hasonló a helyzet magyar kapcsolatai terén is. Hock János, Nagy Vince, Juhász Nagy Sándor, Jászi Oszkár októbrista csoportja vezérének tekintette Károlyit, de velük különbözött össze legelőbb, mégpedig azon a ponton, ahol meghaladta őket: a szocializmus és a munkásmozgalom vállalásában. A szociáldemokrata mozgalomban Károlyi mélységesen csalódott, vezetőit többségükben opportunistáknak tartotta, így csak egyes baloldali szociáldemokratákkal (Kunfi, Rónai, Böhm, Diener-Dénes, Szer.de vagy Fényes) épített ki baráti kapcsolatot, a magyarországi szociáldemokrata vezetőkben nem bízott. A legmélyebb és legbarátibb kapcsolatok ebben az időben a kommunistákkal szövődtek (Madzsar, Karikás, Lukács, Hamburger, Hevesi Ákos, Hajdú Gyula), így Károlyi mindig első kézből tájékozódhatott a kommunista mozgalom mindenkori politikájáról és programjáról. A magyarországi népi írók táborának elképzeléseiről Illyés Gyula, Bölöni György és Révai József tájékoztatták Károlyit. A második világháború időszakában olyanokkal egészült ki a levelezők köre, akik elsősorban németellenességből fordultak Hitler, majd Horthy ellen. E csoportosulással szemben azonban Károlyinak erős fenntartásai voltak. Összefoglalásul Jemnitz János arról beszélt, hogy Károlyi már az 1920-as években valóban korszerű, az antifasiszta népfronthoz közelálló programot adott. Ő lehetett volna így nemcsak a nyugati emigráció népfrontos összefogásának, hanem az ország demokratikus, szocializmus felé haladó tömegeinek vezetője is. „Hogy ez nem így történt, nem elsősorban őrajta múlott. Még csak nem is azon, hogy valóban jó gyakorlati politikus volt-e vagy sem. Mindenesetre az egész ország láthatta kárát, hogy 1919 és 1945 között ez a kérdés fel sem vetődhetett Magyarországon, Károlyi, aki megelőzte korát. . . 1946-ban már csak késve érhetett haza. Szünet után elsőnek Pölöskei Ferenc, a történettudományok doktora, tanszékvezető egyetemi tanár korreferátuma hangzott el „Károlyi Mihály életútja az 1918-ik évi polgári demokratikus forradalomig" címmel. 6 is utalt arra a nagy útra, amelyet Károlyi az agrárius tábortól a polgári demokratikus forradalomig, majd a szocializmus vállalásáig megtett. Rámutatott arra, hogy az OMGE elnökségéről 1912-ben lemondó és a parlamentből Tisza parlamenti őrsége által kihurcultatott Károlyi akkor még a
