Századok – 1975

Történeti irodalom - Ránki György lásd Berend T. Iván - Reden; Armgard von: Landständische Verfassung und fürstliches Regiment in Sachsen-Lauenburg (1543–1689). (Ism. Benda Kálmán) 441/II

442 TÖRTÉNETI IRODAT.OM 465 A Lübeck és Hamburg közt elterülő Lauenburgi Hercegség egyike volt a Német-Római Birodalom törpeállamainak: területe kisebb volt, mint az egykori Esztergom megye. Határain belül számottevő várost, ipari vagy kulturális központot nem találunk, a mezőgazdasági termelés volt túlsúlyban, s a hercegség területén egy tucatnyi nemes család és egyházi méltóság osztozkodott. A kis tartomány fejlődése — a többi német államhoz képest — elmaradt, megkésett volt minden vonatkozásban. Annyira, hogy a XVI — XVII. században számos olyan archaikus vonásra találunk itten, amely német nyelvterületen másutt már ismeretlen. A XIII. század óta a hercegségben a szász uralkodóház aszkániai ága uralkodott, 1689-ig, a család kihaltáig, amikoris a hercegség területét Kurhannover-hez csatolták és ezzel önálló léte megszűnt. Ez az esemény adja a könyv záróidőpontját. A kezdetit pedig I. Ferenc lauenburgi herceg trónralépése szolgáltatja: az ó uralkodásának idejére esett a lutheri reformáció teljes győzelme és az első rendi intézmények kikristályosodása a hercegségben. A könyv mindenekelőtt részletekbe menő teljes rajzát adja a lauenburgi államigazgatás történetének. Megismerkedünk az uralkodó tanácsadó testületeivel, annak főbb személyeivel, munkakörükkel és hivatali ügyrendjükkel. Ezután kerülnek sorra a végrehajtószervek. A szerző nyomon követi a kancellária és a kamara létrejöttét, lassú fejlődését, személyzetének változásait, azt a folyamatot, ahogy a születési előjog helyét fokozatosan a szaktudás váltja fel. Az uralkodói államgépezet után, a könyv a rendi szervek működését vizsgálja. Valójában a rendek Lauenburgban sem rendelkeztek önálló hivatalokkal, csupán koronként változó befolyással az államgépezetre. Kezdettől fogva igyekeztek beleszólni a kancellária és a kamara ügyintézésébe és mind nagyobb hatáskört követeltek maguknak bírósági ügyekben. Befolyásuk hol növekedett, hol csökkent, és csak a XVII. század végére állapodott meg valamelyest a küzdelem. Az egyetlen kifejezetten rendi intézmény itt is az országgyűlés volt, mely mint a rendi hatalom legfőbb megtestesítője, mint az uralkodó herceg és a tartomány nemessége közti küzdelem legfontosabb színtere, von Reden kutatásainak a középpontjában áll. Részletesen tárgyalja kialakulását, azt, hogy hogyan és miért rekedt meg az egykamarás középkori gyűlésből kibontakozó átmeneti állapotban, amikoris a tanácskozásban már kuriális csírákat fedezhetünk fel, de az országgyűlés végül inkább a kétkamarás típussal mutat rokonságot. Részletes adatok tükrében mutatja be az egyes rendek országgyűlési súlyát és szerepét. Különösen érdekes annak taglalása, hogyan csökkent a polgárság befolyása a XVII. századra az országgyűlésen. Ismerteti az országgyűlés összehívására vonatkozó jogszabályokat, azt, hogy kinek volt joga azon résztvenni, s hogyan alakult a tárgyalások rendje, mely a lényeget tekintve mindvégig számos azonosságot mutat a magyar országgyűlésekkel. Hasonlóság, sőt egyezés található a válaszok és viszontválaszok formájában megnyilvánuló, hosszan elhúzódó országgyűlési tárgyalások érdemi vonatkozásaiban is. Ugyanaz a kötélhúzáshoz hasonló küzdelem folyt itt is a rendek és az uralkodó közt, s az alkudozások itt is szinte mindig kompromisszummal végződtek. Az uralkodó időről-időre megpróbálta a rendi egységet megbontani, hol sikerrel, hol sikertelenül, a külső viszonyoktól függően. Érdekes és számunkra is tanulságos, hogy az uralkodó hercegek a rendiséggel szemben többnyire úgy próbáltak önállósulni, hogy idegen tanácsosokra támaszkodtak. A vezetői méltóságokba tanult, nem egyszer polgári származású külföldieket neveztek ki, — amit a rendek idegen uralomnak bélyegeztek, s hatalmuk védelmére felélesztették, sőt tovább fejlesztették a középkorból örökölt ellenállási jogot. Igaz, Lauenburgban fegyveres összeütközésre nem került sor rendek és uralkodó közt, de a fejedelmi adó és katonakérések itt is állandó alkalmat szolgáltattak a rendi követelések részbeni érvényesítésére. A szerző a teljesnek mondható irodalmi és levéltári anyag alapján rajzolta meg a lauenburgi törpeállam államigazgatási és rendi szerveinek történetét, országgyűlésének működését, munkája jelentősége, főként számunkra, mégsem csak ebben van. A könyv jelentőségét elsősorban abban látjuk, hogy megmutatja egy államon belül a hatalmi harcok konkrét társadalmi hátterét és feltárja közigazgatás, államigazgatás és politikai elképzelések szoros kapcsolatát. Nem kevésbé fontos annak megmutatása, hogy az abszolút uralomra törekvő uralkodó és a hatalmat maguknak követelő rendek közötti évszázados harc során jön létre a XVII. századra a rendi dualizmus hatalmi egyensúlya. További jelentősége a műnek, hogy példát mutat arra, hogyan lehet aprólékos részkutatást egyetemes történeti szempontok szerint és úgy végezni, hogy a fejlődés lényeges kérdéseit nem tévesztjük szem elől. A még éppen hogy csak megindult magyar rendiség-kutatások, államigazgatási és közigazgatástörténeti vizsgálódások sokat tanulhatnak e munkából, szemléleti és módszertani vonatkozásban is egyaránt. Benda Kálmán