Századok – 1975

Történeti irodalom - Palotás Emil: A Balkán-kérdés az osztrák-magyar és az orosz diplomáciában a XIX. század végén (Ism. Szász Zoltán) 425/II

TÖRTÉNETI IRODAT.OM 465 réteg, amilyenek nyugaton a közvetlen vazallusok voltak, bár éppen az oklevelek quasi-dignitáriusainak felsorolásából világos, hogy Máté erre törekedett. Tartományurasága mégis lényegében a nagybirtokok csak részben összefüggő sorozata volt, s mennél messzebb feküdt a nagybirtok Trencsén ós Nyitra megyétől, annál kevésbé volt megtartható Más nagybirtokostól az oligarchát várainak és zsoldosainak száma, de nem a tartomány megszervezettsége különböztette meg. Egyetértünk Kristóval, ha azt állítja, hogy ennek végső oka a nagybirtoknak a központi hatalom ereje miatt megkésett, de aztán „viharos gyorsasággal" végbemenő fejlődése volt. Fügedi Erik PALOTÁS EMIL: A BALKÁN-KÉRDÉS AZ OSZTRÁK-MAGYAR ÉS AZ OROSZ DIPLOMÁCIÁBAN A XIX. SZÁZAD VÉGÉN (Budapest, Akadémiai Kiadó. 1972. 233 1.) A szerző egy olyan korszakot vizsgál munkájában, amelyet nem számítunk a diplomáciatörténet nagy periódusai közé; nem jöttek létre új államok vagy új szövetségi rendszerek, nem történt látványos fordulat az európai politikai életben. Mégis a kelet-európai politikai fejlődés fontos szakaszát ismerjük meg művéből: az utolsó olyan balkáni diplomáciai konfliktust, melynek során a nagyhatalmak még nem a XX. század elején kialakult szövetségrendszerek szerint csoportosultak, s a diplomáciai játszma összes résztvevői még visszariadtak a katonai megoldások erőltetésétől. A munka az 1895 — 97-ben zajlott közelkeleti válság különböző aspektusainak követésével kísérli meg az osztrák-magyar és az orosz Balkán-politika fejlődésének bemutatását. A tulajdonképpeni tárgyalás kiindulópontja az ún. keleti kérdés, vagyis a török birodalom sorsának újbóli napirendre kerülése 1894 — 1895-ben, amikor a kisázsiai örmények problémája ismét a nemzetközi élet homlokterébe került. A nagyhatalmak aktivitása az örmény kérdésben visszahatott a Balkánra is. Erősítette a Bulgáriában érlelődő változásokat. Gyorsan megélénkült a bolgár-macedon agitáció; a belpolitikában tevékenyebb lett az oroszbarát irányzat, s erősödött a külgazdasági kapcsolatokban nagyobb önállóságot igénylő tendencia. Ezek a változások kedvezőtlenül hatottak az osztrák-magyar— bolgár viszonyra. A törökországi ós bulgáriai változásokkal egyidejűleg következett be személyi változás az osztrák-magyar külügyminisztérium élén is. Goluchowski, az új miniszter, aktívabb balkáni politikára törekedett, amit nagymértékben motivált Oroszországtól való félelme. E félelemnek az adott tápot, hogy 1895 nyarán, amikor a bolgármacedon mozgalom egy kisebb fajta törökellenes felkelésbe torkollott, Bulgária demonstratív kísérletet tett az Oroszországgal rég megszakadt kapcsolatok helyreállítására. Bécsben úgy vélték, hogy nemcsak a bolgárok, hanem az orosz politika is hajlana a fordulatra: a bolgárokkal való megbékéléssel Oroszország visszanyerné szófiai pozícióit, s lehetősége nyílnék a Balkán-félsziget erőviszonyainak jelentős megváltoztatására is. A nagy diplomáciai mozgást kiváltó bolgár—orosz közeledési kísérletet a szerző a változást előidéző bulgáriai belső tényezők ismertetésével is kiegészíti. Ausztria-Magyarország diplomáciai helyzete 1895 őszére romlott; az Oroszország ellen addig potenciális szövetségesnek számító Anglia megváltoztatta álláspontját a közelkeleti ügyekben, s török-ellenes irányvonala objektive Oroszország számára kínálhatott előnyöket. A szultáni hatalom gyengülése felélesztette a török birodalom összeomlásának rémképét. Mindenki attól félt, hogy valamelyik nagyhatalom egy gyors katonai intervencióval megszerzi a Fekete-tengeri kijáratot. A szerző kiterjedt forrásanyag bevonásával igyekszik egybevetni azokat az egymástól független, de párhuzamosan érlelődő elképzeléseket, amelyek Törökország várható felbomlásával voltak kapcsolatban, s az ilyen esetre való politikai-diplomáciai felkészülést célozták. A szerző nem csupán azt mutatja be, hogy a hirtelen támadt végveszély-pszihózisban hogyan igyekezett Goluchowski a hatalmak közös felléptetésével, egy közös európai flotta megteremtésének segítségével Anglia vagy Oroszország izolált akcióját lehetetlenné tenni, hanem érdekesen bizonyítja, hogy a cárizmus, bár alapjában a status-quo politikát követte, bizonyos feltételek esetén akár addigi álláspontjával homlokegyenest ellenkező akcióra, egy gyors katonai agresszióra is hajlandó volt. Ennek ismeretében jobban érthető az osztrák-magyar diplomáciát akkor uraló nagy félelem, noha az orosz tervek részleteiről Bécsben semmi közelebbit nem tudtak. Részlete-