Századok – 1975

Történeti irodalom - Kristó Gyula–Makk Ferenc–Szegfü László: Adatok „korai” helyneveink ismeretéhez. I–II (Ism. Heckenast Gusztáv) 420/II

420 TÖRTÉNETI IRODAT.OM 465 ciák 1962-ben és 1969-ben közzétett anyagait és Vavilov érdemes munkássága mellett Kupeov és Mallowan eredményeit is kamatoztatta volna. Kelet-Európa és a finnugor őstörténet esetében Paasonen, Gromova, Calkin, Liszicina, Hlopin, Tyitov, Gurina, Bader műveiben ós a Baskír Akadémiai Részleg régészeti-néprajzi sorozatában közzétett adatok összegezése és értékelése hiányzik. A műben idézett Munkácsi, Toivonen, Zbrueva, Halikov és Gening munkássága átfogóbb kiaknázásának hiánya is érződik. Nemcsak fontos adatok, támpontok, hanem főként elméletek és módszerek szembesítése, a belőle leszűrhető tapasztalatok összegezése nyereséget jelentett volna a mű számára. A honfoglalás előtti magyar kérdések tárgyalása valahogy nincs jó helyen a könyv szerkezetében. Ebben az esetben a leíró-tipológiai és a történeti komplex módszer konfliktusba került. Nyilván ez nehezítette meg a különböző módszerrel kezelt részek egybeforrasztását. Szinte már rendszerré vált, hogy az orosz és ukrán nyelvű művek címei és szerzőik nevei súlyos torzulást szenvednek, mint ezt a tárgyalt mű esetében is tapasztaljuk (pl. Gening és nem Gyening, ahogyan az irodalomjegyzék feltünteti). A nagyívelésű, komplex szemléletű mű komoly nyereség és hézagpótló szerepet tölt be. Szilárd alapot képez a további kutatások számára. Az Akadémiai Kiadó szép, ízléses kötetben adta közre ezt a fontos művet. Bartha Antal KRISTÓ GYULA-MAKK FERENC — SZEGFŰ LÁSZLÓ: ADATOK „KORAI" HELYNEVEINK ISMERETÉHEZ. I—II. (Szeged, 1973—1974. 96, 55 1., 2 térk. Acta Universitatis Szegediensis de Attila József nominatae. Acta Historica. Tomus XLIV, XLYTII) Üj tudományos feltevésekkel való egyet nem értés kifejezésre juttatásának igen sok módja van. Kristó Gyula, Makk Ferenc és Szegfű László a talán legrokonszenvesebb, és kétségkívül a leghasznosabb módot választották ki. Nem értvén egyet korai helyneveink történeti forrásként való felhasználásának azzal a módszerével, amelyre a közelmúltban Györffy György és én adtunk példát, mert megítélésük szerint „a helynevek teherbírásáról csakis a minél szélesebb forrásos bázis birtoklása alapján lehet véleményt mondani" (I. 7.), hozzákezdtek a forrásbázis kiszélesítéséhez. Ennek a fáradságos munkának első lépése az ismertetésre kerülő két füzet. „A jelen munka azt tekinti feladatának, hogy összegyűjtse mindazon helyneveket, amelyek valamilyen módon is kapcsolatosak a korai magyar történelemben szerepet játszott népek, törzsek és meghatározott személyek nevével." (I. 3.) A munka tartalma egy rövid — talán túlságosan is rövid — bevezetés után a helynévként előforduló nép-, törzs-, vezérnevek, X. századi személynevek és későbbi nemzetségnevek adattára. A szócikkek utalnak a név etimológiájára, megadják az egyes települések azonosításához szükséges adatokat, felhívják a figyelmet — ahol kell — a nem személynévi eredet, az újabbkori keletkezés lehetőségére, s a lokalizálást két térképmelléklettel könnyítik meg. Nagyon szerencsés elhatározás volt a honfoglalás kori régészeti leletkataszter térképét venni alapul, mert ez „biztosítja a régészeti leletanyag és a földrajzi névanyag azonnali szembesítését" (I. 10.). Ahol a szócikknek vannak tudománytörténeti előzményei, pl. Kniezsa István törzsi helynév-jegyzékei,'a szerzők ezekre lelkiismeretesen utalnak. Az Adattár összeállítása során a szerzők a lehető legnagyobb tömörségre törekedtek. Az anyag kezelésében ez csupán az olvasást nehezíti, a szócikkekben való eligazodást a füzetek végén adott mutató megoldja. Sokkal bonyolultabb, néha szinte lehetetlen viszont a felhasznált irodalomban való tájékozódás. Folyóiratcikkek esetében csak a kötet-, évfolyam- és lapszámra történik hivatkozás, a szerző nevére ós a munka címére nem, így gyakran csak hosszabb utánajárással állapítható meg, hogy egy bizonyos tanulmányt a szerzők felhasználtak-e. Ügy tűnik, nem használták Mályusz Elemérnek a középkori magyar nemzetiségi politikáról a Századok 1939. ós 1941. évfolyamában közölt tanulmányait, amelyek az idegen népnevek számbavétele szempontjából lettek volna fontosak, továbbá Fügedi Erik Nyitra megye betelepüléséről írott munkáját sem (Századok 1938). Egyet kell érteni a szerzőkkel abban, hogy gyűjtésük köréből eleve kihagyták (a Pesty-féle helynévgyűjtemény kivételével) a kiadatlan anyagot. Az oklevelek átnézése munkájukat befejezhetetlenné tette volna. Velics — Kammerer török defter kiadásának, Fejér György és Wenzel Gusztáv oklevélgyűjteményeinek ellenőrzés nélküli használata azonban nyilvánvalóan olvasási hibákkal terhelte az anyagot. A füzetek használhatóságát