Századok – 1975

Beszámoló - A szovjet és magyar történészek együttműködésének negyedszázada (Stier Miklós) 399/II

410 STIER MIKLÖS júliusában így írt: „... kívánom, hogy ott (azaz Magyarországon) az oroszok szenvedjenek vereséget ós ezért sok mindent feláldoznék." Az 1849. évi események ilyen jellegű megközelítése hagyománnyá vált a haladó tudósok, írók, művészek között, s ezt vallja a szovjet történettudomány is. (Gorkijra, Leninre utalt itt az előadó mindenekelőtt, idézve is megállapításaikat.) A magyar ügyek iránti érdeklődés a „Baeh-abszolutizmus" korszakának csődjekor növekedett meg ismét. Nem volt ugyanis érdektelen Oroszország számára a dunai monarchia további sorsának alakulása, az itt élő népek hovatartozásának problémája. Az orosz sajtó, beleértve a progresszív újságokat is, igen élénken vitatta ezeket a kérdéseket. „Csernyisevszkij ós a forradalmi demokraták álláspontja, az osztrák-magyar-szláv problematikával kapcsolatos számos megjegyzése — hangsúlyozta az előadó — a mai napig is megőrizte értékét a történész szakember számára." Az 1848.évi forradalom, valamint a forradalmat követő évtized tapasztalatait összegezve Csernyisevszkij arra a következtetésre jutott, hogy nem csupán Magyarország, de az egész Habsburg-monarchia elkövetkező jövője ,,a korábbi Magyar Királyságot lakó magyar és nem-magyar lakosság megbékélésétől avagy a köztük keletkező harctól" fog függeni. Eközben igen nagy jelentőséget tulajdonított a magyarok állásfoglalásának, feltételezvén, hogy amennyiben a magyarok a királyságon belül lemondanak a nemzeti hegemóniáról, ez nem csupán a magyarok és a horvátok, szerbek, románok és szlovákok megbékélése előtt nyitja meg az utat, hanem a véleménye szerint egyetlen értelmes döntés, a Duna mentén Pozsonytól a Fekete tengerig elterülő földek föderációja előtt is. Hasonló nézeteket vallott, mint ismeretes, Herzen is. A két nagyhatalom, az osztrák ós az orosz birodalom reakciós szövetségével szembehelyezte az elnyomott népek szövetségének eszméjét, mely népek történelmi missziója — véleménye szerint — abban állott, hogy megsemmisítse a „mesterséges katonai-diplomáciai képződményeket" (avagy más helyen, az „erőszakos képződményeket"), az olyanokat, mint a Habsburg-birodalom, és azok romjain létrehozza „a népek képződményét", azaz a föderációt. Herzen meg volt győződve arról, hogy egy ilyen föderációt nem fog gyengévé tenni az a tény, hogy összetétele — soknemzetiségű, mivel „egy szabad szövetségben, egy konföderációban mit sem számít, hogy sok törzs van jelen". Az orosz polgári történetírás ós a liberális szellemű politikai publicisztika — bár a kiegyezést követően az első világháborúig publikált írások jelentősen bővítették az orosz olvasóközönség Magyarországra vonatkozó ismereteit — a forradalmi demokraták látásmódját, értékeléseit feladta. Kivételnek talán csak P. P. Mitrofanov magas szakmai szinten megírt művei számítanak. Nagy figyelmet fordított viszont az orosz polgári történetírás az Ausztria-Magyarországon élő szláv népek helyzetének, s egészében véve a Monarchia nemzetiségi problémáinak tárgyalására. A megnövekedett érdeklődés ellenére sem sikerült azonban e történetírásnak valamelyest is jelentős, eredeti monografikus feldolgozásokat alkotnia a magyar múltról. Egyik legjelesebb képviselője K. Ja. Grot maga állapítja meg: „Nem segített az a megnövekedett érdeklődés sem, amely az 1867. évi kiegyezést követően volt tapasztalható az osztrák-magyar problematika iránt az orosz szlavisták részéről. Az egész téma művelése kimerült néhány tudományos cikkben, tanulmányban és vázlatban". Amikor tehát a szovjet történettudomány a XX. század 60-es éveiben hozzákezdett Magyarország történetének a tanulmányozásához, — a szlavisztikától ós a történettudomány egyéb ágazataitól eltérően — alig támaszkodhatott az orosz polgári történetírás eredményeire", — állapította meg Iszlamov. A Magyarország történetével foglalkozó szovjet történetírás elválaszthatatlan V. I. Lenin nevétől. Azon kívül, hogy számos, a magyar és az osztrák történetre közvetetten vagy közvetlenül vonatkozó utalást találhatunk műveiben, Lenin több esetben — elsődle-