Századok – 1975

Beszámoló - A szovjet és magyar történészek együttműködésének negyedszázada (Stier Miklós) 399/II

406 STIER MIKLÖS konkrétan megvalósíthassuk a szocialista tudományos integrációt. Most már a maga teljes nagyságában felvethetjük azt a feladatot — mutatott rá az előadás —, amely a Vegyesbizottság Határozatában a következőképpen szerepel: »a szovjet ós a magyar történészek tevékenységében előmozdítani a koordinációt, a történettudományi kutatómunka terén meghatározni a legfontosabb irányokat,... a megfelelő szovjet és magyar tudományos szerveknek és intézményeknek javaslatokat tenni az ilyen irányú közös, ill. koordinált kutatások megszervezésére, kinyilvánítani a Szovjetunió és a Magyar Népköztársaság tudományos együttműködésére vonatkozó tervvel kapcsolatos elképzeléseket a történettudomány terén«". A koordinált tevékenységben is van már némi gyakorlatuk a magyar és a szovjet történészeknek. A koordináció, a közös erőfeszítéssel végzett közös kutatás nem öncél, hanem eszköz a lehető legjobb eredmények elérésére — hangsúlyozta az előadás. Munkamegosztásról akkor lehet szó, amikor a partner-ország történészei felhasználják kollégáik munkájának végeredményét, végkövetkeztetéseit. A Vegyesbizottság feladata lenne azon témák meghatározása, amelyek kidolgozása csupán koordináció segítségével, ill. a szovjet és a magyar történészek közös erőfeszítései nyomán lehetséges. ,,A Szovjet Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete számára teljes mértékben megérett feladatnak találjuk egy ilyen jellegű javaslat összeállítását, amely feladat egyrészt a tudományos fejlődés követelményeiből, másrészt a felgyűlt munka-tapasztalatokból fakad." Az előadás ezután említést is tett a koordináció egy már megvalósult konkrét példájáról: a Szovjetunióban megjelent háromkötetes „Magyarország története" a magyar történészekkel való együttműködésnek köszönhető. (Csupán az I. és a II. kötethez írott előszavakban ötvenhat magyar történész neve kerül megemlítésre, akik közvetlen segítséget nyújtottak a szovjet szerzőknek és szerkesztőknek.) A közös munkálkodás megszervezése elengedhetetlen feltétele a tudomány sikeres fejlődésének. Különösen fontos területe lehet a jövő munkamegosztásának a szocializmus építésének története, a szocialista együttműködés története. A szovjet és a magyar történészek együttműködésének 1945 utáni története „ezen együttműködés elmélyüléséről, formáinak tökéletesedéséről beszél. Ez az együttműködés a közös marxista—leninista világnézet, valamint az adott ország történettudományában mutatkozó tradíciókat, tapasztalatokat és sajátosságokat figyelembevevő internacionalizmus alapján fejlődött ós fejlődik. Örvendetes, hogy ez az együttműködés mindenekelőtt a fontos elméleti és metodológiai kérdések közös megoldására irányult, s hogy kiterjedt szinte valamennyi történettudományi diszciplínára; közös erőfeszítésekkel oldjuk meg a módszertani kérdéseket, valamint a különböző korszakok konkrét történeti kérdéseit, közös erőfeszítésekkel kutatjuk az írásos, régészeti, numizmatikai, folklor- és egyéb emlékeinket. Ügy gondolom, hogy magyar kollégáinkkal közös meggyőződésünknek adok hangot, midőn úgy vélem, hogy kötelességünk felhasználni országaink történettudományának belső fejlődéséből fakadó eredményeinket, valamint az együttműködésből fakadó tapasztalatokat a további együttműködés megszilárdítása, elmélyítése és tökéletesebbé tótele érdekében. Ezt mindkét nép érdekei követelik" — fejezte be Okladnyikov akadémikussal közösen írt előadását Bromlej akadémikus. Niederhauser Emil, a történettudományok doktora, ,,A Szovjetunió történetének problémái és azok megoldása a magyar történettudományban" c. előadásának bevezetőjében megállapította, hogy a magyar polgári történetírás Oroszország története iránt nem érdeklődött, legfeljebb a magyar őstörténeti kutatások révén vette figyelembe területét. Nem vezetett eredményre a magyar történelem oroszországi forrásanyagának feltárására tett néhány elszórt kísérlet sem. A szovjet korszak története még kevésbé jöhetett számításba témaként, ez a publicisták területe volt, telve ellenséges indulatokkal. Noha a két világháború közötti időszakban — a nemzetiségi ill. kisebbségi kérdés révén — megnőtt az