Századok – 1975
Tanulmányok - Pintér István: Az antifasiszta munkásegység problémái Magyarországon az 1933–36-ös években 337/II
364 PINTÉR ISTVÄN táson az MSzDP-t támogatta, aktívan részt vett a választási küzdelemben, s ennek tulajdonítható, hogy pl. Újpesten több kommunista szimpatizáns, sőt kommunista, köztük Jáhn Ferenc orvos is, bekerült a helyi képviselő-testületbe. Gömbös választási sikere, majd a parlamentben az érdekképviseleti törvény napirendre tűzésének beharangozása a szociáldemokrata vezérkart is aktívabb ellenállásra sarkallta. Kétségtelen ebben szerepet játszott a Bethlen—Gömbös ellentét, sőt Eckhardték ellenzékként való fellépése, az a tény, hogy a GyOSz Bethlen álláspontját támogatva elutasította az érdekképviseleti törvénytervezetet, s nem utolsósorban az a körülmény, hogy a szakszervezetek megvédése és a gazdasági követelések kiharcolása érdekében a munkásszervezetekben a korábbinál egészségesebb kommunista, szociáldemokrata együttműködés volt kialakulóban. Különösen ez utóbbi az MSzDP vezetőségének figyelmét nem kerülhette el. A rendőrség májusi jelentése már jelzi is a fenti változás lehetőségét és úgy véli, hogy az érdekképviseleti reform elleni harcban „szemmel láthatóan megerősödött" „egységfront-mozgalmat" a pártvezetőség sem hagyhatja figyelmen kívül. Arra kényszerül, hogy elutasítsa a reformtörvényt és támogassa az ellenzék „sztrájkmozgalom" követelését.101 Gömbös parlamenti bejelentése után a KMP riadót fújt. Utasította minden szervezetét, az ESzE-t is, mozgósítsa az egész proletariátust a törvénytervezet ellen. A párt, s nyomán az ESzE is helyesen ismerte fel, hogy Gömbös parlamenti beszéde után a legtöbb szociáldemokrata főfunkcionárius véleménye is megváltozott: beismerik a veszély komolyságát, hangoztatják a védekezés szükségességét, tehát meg lehet és meg kell nyerni őket a harcnak.102 Ez a felismerés tette lehetővé, hogy 1935 nyarán a munkáskamarák elleni harc, szorosan összefonódva a munkásság gazdasági küzdelmeivel, a szocialista munkásmozgalom legfontosabb kérdésévé és az egységfront-mozgalom legeredményesebb területévé váljék. 1935 tavaszán a cipészek, szabók, fások, textilesek sikeres sztrájkharcai részben az egységfront jegyében folytak és vezettek eredményre, s különösen kiemelkedő szerepe volt az érdekképviselet elutasításában és a helyes egységfront-taktika kialakításában a júliusban kirobbant és több, mint 4 hétig tartó budapesti általános építőmunkás-sztrájknak.103 A szervezett munkásság általános hangulata, valamint a kormány polgári ellenzékének ismételt megerősödése arra késztette a szociáldemokrata vezetőket10 4 is, hogy mind a parlamentben, mind egyéb megnyilatkozásaik alkalmával most már nyiltan eUtéljék a kormány tervét. Meglepő módon gyakrabban adtak sajtóorgánumaikban is helyet az egyes szakszervezetek ilyen irányú tiltakozásainak, politikai, anyagi támogatáson túl szokatlanul nagy publicitást biztosítottak az építőmunkás sztrájknak. Elfogadták az ESzE kezdeményezésére a leg-101 Dokumentumok... 1929 — 1935. 344 — 345. юг px Arch 500. f 1/191. 103 A MÉMOSz -sztrájkra vonatkozóan lásd: Apró Antal: Az 1935-ös építőipari sztrájk történetéhez. Párttörténeti Közlemények, 1973. évf. 3. sz. 118 — 147. 104 1935 májusában Böhm Vilmos is levélben fordult az MSzDP vezetőihez. Levelét valószínűleg akkor írta, amikor a KMP vele már Prágában felvette a kapcsolatot. Böhm helyteleníti levelében a pártvezetőségnek a KMP-vel szembeni magatartását. „Nem ajánlja ugyan kifejezetten az együttműködést, de kifejti, hogy a kommunista mozgalom, mint az MSzDP megtűrt balszárnya korántsem jelentene olyan veszélyt a pártra, mint jelenbeli" működése által. Hogy az MSzDP jelenleg „egyszerűen nem vesz tudomást a KMP-ről, még nem fogja azt eredményezni, hogy a kommunista mozgalom megszűnik". Sőt ez csak fokozza a kommunisták támadását a szociáldemokrata vezérek ellen (PI Arch. 651. f. 6. cs.).
