Századok – 1975
Történeti irodalom - A Magyar Munkásmozgalom Történetének Válogatott Bibliográfiája 1945–1971 (Ism. Szilágyi János) 304/I
334 HERMANN ZSUZSANNA 8 latos dénárok verésének valóban súlyos „terhe és gondja" olyan anyagi áldozatot kívánt, amelyet a királyi kincstár csak újabb kölcsön fölvételével hozhatott meg. Az újabb és régebbi kölcsönök útját itt már nem követjük; nem nyúlunk bele a pénzgazdálkodás darázsfészkébe, amelynek legjellemzőbb vonása az volt, hogy az uralkodó — nemcsak Magyarországé ! — ezidőben nem a jövedelmeivel, hanem az azokra fölvett hitelekkel gazdálkodott, nem tesszük tehát nagyító alá azt a néhány szót sem, amellyel Thurzó Elek, miután lezárta költségvetési előirányzatában a kiadások rovatait is, minden konkrétum nélkül röviden ennyit közölt: „A Királyi Felség régi adósságainak kifizetése". De a kölcsönök és adósságok létezését tudomásul kell vennünk, azok pedig, a keserű iróniát tovább növelve, arra intenek, hogy még a Várdai Pál kimutatta, oly csekélynek tűnő összbevételt is a valóságos helyzetet szépítő eredménynek tekintsük. Az irónia természetesen csak a történetírást illeti, semmiképpen sem magát a tényt. A történelem tragikumának valódi mélységét hadd érzékeltessem végezetül egy párhuzammal. Jóllehet a fentiekben erőteljesen hadakoztam az ellen, hogy a költségvetési előirányzatok adatai összevetésekben szerepeljenek, ezúttal, úgy hiszem, fölmentést kaphatok a tilalom alól. Azok a számok ugyanis, amelyekre hivatkozni kívánok, oly távol esnek a mi száz- és kétszázezer forint körül mozgó összegeinktől, hogy mellettük eltörpülnek a vizsgált problémák, lényegtelen részletkérdésnek tűnik, vajon valóságos vagy névleges értékén forgott-e a nova moneta és a kimutatott jövedelmeknek a fele vagy éppenséggel a kétszerese közelíti-e meg jobban a valóságot. 1522 februárjában Velence törökországi követe részletes jelentésben taglalta az új szultán, Szulejmán jellemét, haderejét és pénzügyi helyzetét, s eközben beszámolt arról, hogy a szultán jövedelme évente hárommillió dukátot tesz ki, és további 1 200 000 dukát bevételt húz a nem mohamedán alattvalók adójából (dil carazo). Két és háromnegyed esztendő múltával, 1524 novemberében a Konstantinápolyból hazatérő követ Velence tanácsa előtt foglalta össze törökországi tapasztalatait. Többek között elmondta, hogy a török szultán évi jövedelme 4 500 000 dukát, kiadása 3 000 000 dukát, átlagosan tehát csaknem napi tízezer dukátot költ el.6 7 A két jelentés között eltelt időszakban készült Thurzó Elek és Várdai Pál költségvetési előirányzata. 6' Sanuto: 33. tomo. 314 — 316. h. és 37. tomo. 142-144. h.
