Századok – 1975
Történeti irodalom - A Magyar Munkásmozgalom Történetének Válogatott Bibliográfiája 1945–1971 (Ism. Szilágyi János) 304/I
318 HERMANN ZSUZSANNA dénárért kell beváltani éa vásárolni, miként ez már korábban is elrendeltetett" (és ugyanezen — a költségvetési előirányzattal kapcsolatban már említett — országgyűlésnek egy másik határozatát, amely arról intézkedett, hogy 100 régi dénárt 110 új dénárért váltsanak be). Jeszenszkynek és követőinek az adatai ugyanis ezeken a határozatokon alapulnak. Elméletileg is kiszámítható, hogy mihelyt nyilvánvalóvá vált az új pénz valóságos értéke, illetve értéktelensége — ez pedig az összes intézkedés, rendelet és határozat ellenére föllépő és növekvő infláció nyomán nagyon hamar és egyre inkább nyilvánvalóvá vált — senki sem sietett ezüstjét és dénárjait a nova monetára beváltani. Ha mégis pénzt kívántak verni, kénytelenek voltak magasabb árat adni az ezüstért is, a régi dénárokért is, és ha a haszonról sem akartak lemondani, még lejjebb kellett szállítani a pénz finomságát, tehát még értéktelenebb pénzt kellett verni. De nem kell csupán az elméletre, a pénzrontás és infláció ördögi körének törvényszerűségeire hagyatkoznunk, mert minderre (kivéve az ezüst mindenkori árára) bőségesen találunk utalásokat a forrásokban. Talán elegendő, ha közülük egyelőre a legtöbbet mondók egyikére hivatkozom, a költségvetési előirányzat már idézett megjegyzésére:.,,.... a következő évben azonban, részben a régi pénz és az ezüst hiánya és elégtelensége miatt, részben azért, mert mindkettőnek az ára emelkedik . . . ". És hogy ez az ár már akkoriban is olykor meghaladta a 6 forint 50 dénárt, azt Jakob Fugger elszámolása tanúsítja. Jakob Fugger, aki azideig a besztercebányai réz túlnyomó részét tisztítatlanul, tehát az ezüsttel együtt vitte ki az országból — ezt egyébként az 1496-ban Thurzó Jánosnak adott királyi privilégium alapján legálisan tehette — a nova moneta verésének idején nemcsak a Besztercebányáról származó nemesfémből értékesített sokkal többet az országon belül, hanem még Tirolból is hozatott be ezüstöt. Szóbanforgó elszámolása szerint 1522 ( !) január 18-tól ez év júliusának utolsó napjáig 4214 márkát adott el a körmöci kamarának, márkáját 7 magyar forintért.47 Természetesen lehetséges, sőt valószínű, hogy Jakob Fugger ezüstjéért az átlagosnál többet fizettek — jóllehet ő maga 1525-ben az ellene emelt vádakkal szemben arra hivatkozott, hogy ugyanannyiért adta el az ezüstöt, mint mások48 — de végtére ezekből a márkákból is nova monetát vertek, számukból ítélve nem is keveset, áruk tehát mindenképpen kihatott a pénzverés hasznára. Mindezek alapján úgy gondolom, hogy az országgyűlés megszabta 6 forint 50 dénárt az ezüst márkájáért fizetett összeg alsó határának kell tekintenünk, amit még az országgyűlés évére, sőt, az azt megelőző 1522-es esztendőre vonatkozóan is csak erős fenntartásokkal fogadhatunk el átlagos árnak. Eszerint mi, akiket éppen ennek az időszaknak a pénzverési haszna érdekel, ha fenntartásokkal is, de jobb híján akár el is fogadhatnánk Jeszenszky Géza számítását. Csakhogy van itt más baj is. Nevezetesen az, hogy a 650 dénárt és a beváltásnál fizetendő bármely más összeget nem színezüstre szabták meg, hanem Magyarországon történetesen 15 latosra. Ez vitathatatlan tény, amelyet 1521 előtti és utáni leírások egyaránt tanúsítanak4 9 — a régi dénár verésének hasznára tehát ugyanúgy vonatkozik, " Jansen: i. ra. 174. 48 Marczali H.: Regesták a külföldi levéltárakból, Bp. 1882. 41. 49 Paulinyi: i. m. 48 — 49; Pech A.: Alsó Magyarország bányaművelésének története. Bp. 1884.401, 407(egy 1504-es és egy 1626-ös oklevél szövege); aFuggerekl626.ápr. 16-én kötött újabb, tizenöt évre szóló bérleti szerződésükben arra kötelezték magukat, hogy évente 7600 márka 15 latos ezüstöt szolgáltatnak be a kamarába, márkáját — a 8 latos pénzben számolva — 7 forintért. Ld.: Dokurnenty ... 164.
