Századok – 1975

Tanulmányok - Hermann Zsuzsanna: Államháztartás és a pénz értéke a Mohács előtti Magyarországon 301/II

302 HERMANN ZSUZSANNA szor nyúltak a költségvetési előirányzat adataihoz. Fölhasználták őket arra, amire szinte önként (de csalókán) kínálkoznak, a korábbi, hasonló jellegű adatokkal való összevetésre; hivatkoztak reájuk, amikor a Jagelló-korabeli államszervezet és államgazdaság általános szétbomlásáról és lezülléséről írtak, és akkor is, amikor speciálisabb gazdasági problémákat vizsgáltak. A költségvetésnek a harmincad-bevételekről és általuk a külkereskedelmi vám nagyságáról és megoszlásáról nyújtott információja például az egyik legfőbb, újabban egyre többet idézett adata s olykor messzemenő következtetések levonására indító érve mindazoknak, akik a magyar külkereskedelmi mérleg XVI. századbeli alakulását igyekeznek nyomon követni. Semmiképpen sem a Schedius kiadta forrás mellőzésére vagy elfeledésére gondoltam tehát, amikor keveseltem a neki szentelt figyelmet, ellenkezőleg, inkább arra, hogy a történészek túlságosan is siettek a forrás adatainak fölhasználásával, azaz előbb értékesítették, mint értékelték azokat. Sokan hivatkoztak a költségvetési előirányzatra, de senki sem vizsgálta meg létrejöttének körülményeit, adatainak megbízhatóságát és, nem utolsósorban, a benne szereplő pénzösszegek valódi értékét. Pedig úgy hiszem, ez esetben nem is annyira a források felhasználásánál általában és, ha pénzről van szó, különösképpen ajánlatos elővigyázatosság követeli meg ezt a vizsgálatot, mint maga a dokumentum, amely nemcsak — vagy talán egyáltalában nem — arra hivatott, hogy összehasonlítási alapul szolgáljon, de önmagában is mélyítheti meglehetősen felületes ismereteinket a Mohács előtti állámháztartásról. Sajátos, a maga korában szokatlan jellegű pénzügyi dokumentumról van ugyanis szó. Költségvetési tervek készítése későbbi időkben, rendezettebb államháztartásokban vált általános gyakorlattá s a gazdálkodás alapjává. ,,A régi költségvetési jog elszámolási jogot jelent, mert az adminisztráció eszközeként használt költségvetési előirányzatot mindenhol megelőzi a számadás. A jövedelmek összegének és felhasználásának felülvizsgálata régebbi, mint a költségvetési javaslatok készítése s ezek végrehajtásának ellenőrzése, így a költségvetési jog a számadási kötelezettségre vonatkozó alapelvek vagy előírások rögzítésével kezdődik. Azzal kezdődik, hogy számadást követelnek az állami bevételek kezeléséről."3 Ezt a követelést a rendi államok országgyűlésein fogalmazták meg, természetes következményeként annak, hogy az országgyűléseken megszavazott adók és segélyek egyre nagyobb szerepet kaptak az államháztartásban. Az alkalmanként, önként és változó nagyságban megajánlott adó, amelyet, bármily rendszeressé vált is behajtása, az uralkodó rendkívüli jövedelmének tekintettek és neveztek, ilymódon terminológiailag is elhatárolva azt az összes többi, alattvalói hozzájárulás nélkül élvezett „rendes" uralkodói bevételtől, szükségképpen megnövelte a szavazók politikai súlyát, s ez a pénzügyigazgatásra sem maradt hatás nélkül. Az adót megajánló rendek, annak fejében, hogy hozzájárultak, illetve jobbágyaikat hozzájárulni engedték az uralkodói jövedelmek gyarapításához, ellenőrizni kívánták e jövedelmek kezelését, és az ellenőrzés alapvető feltételeként, igyekeztek számadásra kötelezni a jövedelmek behajtóit és kezelőit. A magyar törvényekben a XV. század közepétől kísérhető nyomon e törekvés: először V. László 1454. évi dekrétuma mondotta ki, hogy a prelátusok, bárók és nemesek választott képviselői „ügyeljenek arra, miként kezelik királyi 3 W. Gerloff: Die öffentliche Finanz Wirtschaft. Frankfurt a. M., 1942. Frankfurter wissenschaftliche Abhandlungen. Rechts- und wirtschaftswissenschaftliche Reihe. 6. Bd. 463.