Századok – 1975

Történeti irodalom - Hajdúböszörmény története (Ism. Szabó Ferenc) 186/I

188 TÖRTÉNETI IRODALOiM foglalják el a könyv egyharmadát. Rácz István bemutatja a hajdúság kialakulását, cso­portjait, a hajdúkiválteág tartalmát, a hajdúszabadság megtartásáért vívott küzdelem többarcúságát, majd a hajdúvárosi önkormányzat funkcióit, a törzslakosok és a beköl­tözöttek egyre élesebb ellentéteit. Poór János 1609 és 1784 között tekinti át gazdag ere­deti forrásanyag alapján a termelőerők fejlődését és ezzel szorosan összekapcsolva a szerte­ágazó gazdálkodástörténeti, társadalomtörténeti kérdéseket. Tisztázza a hajdú földkö­zösség formájának változásait, a polgári földtulajdon kialakulásáig, amely a privilegizált föld 1784. évi kiosztásával valósull meg Böszörményben. Dolgozata néhány ponton tömöríthető lett volna, nem meggyőző a XVIII. század eleji gabonatermesztés és a piac kapcsolatáról kifejtett véleménye, de ez nem von le lendületes munkája értékéből. Orosz Istvánnak a mezőgazdasági termelés és az agrártársadalom 1784 és 1889 közötti fejlődé­séről írt fejezete a komplex feltárás és elemzés kitűnő példája. A tényanyag szerkezetét alapul vóvo teljes képet ad a böszörményi parasztpolgári gazdálkodás minden lényeges összetevőjéről és jellemzőjéről. Egyebek között pontosan tisztázta az 1881 — 1889 közötti tagosítás előtt gyakorlatban volt változatos határhasználati formákat és vetésforgókat, továbbá a kettős beltelkű kertes város rendjében a tagosítás után bekövetkezett, alapvető módosulást, funkcióváltást, a földművelő tanyák rendszerének megerősödését. Orosz István dolgozatát Veliky Jánosnak a XX. század elejének agrártársadalmát felvázoló, magvas, de forrásaiban szegényes, rövid fejezete kívánja összekötni Gazdag István munkájával, amely a felszabadulástól napjainkig nyújtja a böszörményi mező­gazdaság és parasztság történetét. Az említett összekötés nem pótolja a két világháború közötti évtizedek agrárviszonyainak a kötetből hiányzó bemutatását. Gazdag István biztos vonalvezetéssel, gondos adatfeltárás birtokában, objektivitásra törekedve, szín­vonalasan oldotta meg feladatát, a böszörményi tényeken mérve le a magyar agrár- és szövetkezeti politika fejlődésót. A hajdúvárosi társadalom vizsgálatának másik ágát, a népesedéstörténeti módszert, Szendrey István igen értékes fejezete képviseli a kötetben. Túlnyomórészt a hivatalos statisztika előtti korszakkal foglalkozik, következetes forráskritikával, a források pon­tatlansága miatt elsősorban a családok számának megállapítására törekedve. Bizonyítja, hogy a népesség XVIII —XIX. századi tömege nem előzmény nélküli, Böszörmény népessége a török időkben is alapvetően növekvő tendenciát mutatott, a terület 1609 előtt is folytonosan lakott volt, ezek az „őslakosok" belenőttek a letelepített hajdúk közösségébe. Az anyakönyvek tüzetes, elemző feldolgozása eredményeit tovább árnyal­hatta volna. A kötet többi fejezete jól támogatja-szélesíti a gerincfejezetekben kifejtett megál­lapításokat. Valamennyi hasznos és gondos munka, de többnyire egyenetlenek, egyes részeik nagyon alaposan kidolgozottak, más részeik vázlatosabbak. Uflaky Zoltánné nívó­sán feldolgozta a helyi ipar és kereskedelem 1872 — 1918 közötti fejlődósét, de a Horthy­korszaktól napjainkig csak madárröptű áttekintést ad. Bencsik János jól kimunkált képet nyújt a XVIII. század művelődéséről, viszont keveset a XIX. század nagyobb feléről. Színvonalas összegzést adott Veliky János a hajdúkorszak városgazdálkodásáról. Nagyon szemléletes, új módszerű képet rajzolt Böszörmény felszabadulás előtti politikai életéről Fehér András, világosan elkülönítve a, helyi csoportosulásokat a mögöttük álló erők sze­rint. Fejezete elsősorban az ellenforradalmi rendszer időszakát elemzi. A kötet az utóbbi évek helytörténeti monográfiái között a legjobb tudományos teljesítmények egyike, biztos alap a hajdúkról szóló, tervezett nagy összegzéshez. Szabó Ferbstc

Next

/
Thumbnails
Contents