Századok – 1975

Történeti irodalom - Garcia José: Spanyolország a XX. században (Ism. Jemnitz János) 1134/V–VI

1134 TÖRTÉNETI IRODALOM tést tettek arra, hogy a zömében magyar és török forrásokból rekonstruálják a „rác" betelepedés menetét és a települések sorsát. így aztán csak általánosságokat olvashatunk az egyébként színvonalas összefoglalókban is : pl, Alexa Ivié, Istorija Srba u Ugarskoj od nada Smedereva do seoba pod Carnojevicem (1469—1600). Zabreb, 1914 és D.J. Popovié, Srbi u Vojvodini. I. Novi Sad, 1957v Bácska településeit magukban foglaló defterek kiadásán most dolgoznak az Egyesült Államokban. így aztán nincs mit csodálkoznunk azon, hogy a Bács-Bodrog megyei kötetben jórészt mindenütt a kontinuitás teljes megszakadását jelzi a helynévanyag. Mégis úgy érezzük, hogy a szerző kissé túl szigorúan ítélt, amikor a nyomtatásban többször is megjelent, XVII. századi magyar adózási jegyzékek adatait kihagyta a helységnévtárból. Annál is inkább, mert e jegyzékek — az egyik mintegy 450, a másik mintegy 150 helységnevet tartalmaz — olyan helységneveket is megemlítenek, amelyek sem a középkori, sem pedig a felszabadulás utáni helynévanyagban nem szerepelnek, s így természetesen hiányoznak a helynévtárból is (Friedrich Steltzer, Geschichte der Bácska. Neusatz, 1883. 46 — 47. 1. és Bács-Bodrog vármegye egyetemes monográfiája. I. Szabadka, 1896, 256 — 262.1.). Igaz, hogy a pontosan a legtöbb helységnevet tartalmazó, magát 1543-asnak valló „harács-jegyzék" — írásformája és a hátoldali feljegyzések szerint XVII. század végi másolat (Orsz. Lt. Magyar [Pozsonyi] Kamara Archívuma, UetC 103 : 47) — nehezen állja ki a forráskritika próbáját: Nyilvánvalóan nem 1543-as, mivel a benne szereplő adófajták egyenesen a XVII. század közepére datálnák, ugyanakkor viszont alig képzelhető el, hogy a XVII. század közepén, e sok pusztuláson átment területen 450-nél is több élő település lett volna, hiszen még a 150 helységet felsoroló harács-jegyzékkel kapcsolatban is joggal jegyzik meg kiadói, hogy az inkább csak a kivetési terve, semmint a ténylegesen beszedett összegek elszámolása. Bárhogy álljon is a dolog, tény, hogy a XVII — XVIII. század fordulóján — ismerték és számon tartották ezeket a helyneveket. így — legrosszabb esetben is 1700-as évszámmal — ezeket is forrásértékűeknek, s ezért felhasználhatónak gondoljuk. Megfontolandó továbbá, hogy ilyen gyér helynévanyagú megyéknél, amilyen Bács-Bodrog megye a török hódoltság korában, nem kellene-e az anyaggyűjtés körét kiterjeszteni a szokatlanabb névformákat megőrzött szórványanyagközlósekre is (pl. 1649: Bajnok = Baimacho, Jánoshalma = Jancouazz, Mélykút = Milcut, Hercegszántó = Santouo stb. Vanyó Tihamér, Belgrádi püspökök jelentései a magyarországi hódoltság viszonyairól 1649—1673. Levéltári Közlemények 42 (1973) 328— 329. 1.). Természetesen — és ezt még egyszer nyomatékosan hangsúlyozni kell — ez a vállalkozás célkitűzéseihez és megvalósult eredményeihez képest csak részletkérdés, ami a kötetek alapvető értékét nem csökkenti. Csak elismerés illeti a vállalkozás életrehívóit és — mindenek előtt — a szerzőket áldozatos munkájukért, amelynek eredményei — reméljük — csakhamar eljutnak mindazokhoz, akik egy ilyen összehasonlító helységnévtár hiányát már eddig elégszer megszenvedték. SZAKÁLY F ERENC JOSÉ GARCIA: SPANYOLORSZÁG A XX. SZÁZADBAN (Budapest, Kossuth. 1973. 430 1.) Egy történeti szakfolyóiratban aligha kell hosszabban írni arról, hogy magyar nyelven ez az első összefoglaló munka, amely Spanyolország XX. századi történetéről megjelent — s mindjárt hozzátehetjük, az első sikeres, érdemleges munka. Úgyszintén nem hiszem, hogy ehelyütt részletesebben kellene szólni a spanyol gazdasági-társadalmi szerkezet néhány jellemző sajátságáról, az agrár-termelés, lakosság nagy súlyáról, a feudális maradványok szívós továbbéléséről, a birtokmegoszlásról, az egyház nagy súlyáról — és az analfabétizmusról, a militarista kaszt rendkívül nagy, sőt a század folyamán ismét növekvő szerepéről és a nemzetiségi problémákról. Mindez olyan jelenség volt — s ez megint szinte közhely —, hogy már a századforduló idején magyar publicisták, történészek figyelmeztettek a Monarchia és Spanyolország helyzetének sok hasonlóságára, ami azután az 1920— 1930-as évekre is átöröklődött. Oly formában is, hogy Primo de Rivera katonai diktatúrája és Horthy ellenforradalmi diktatúrája között megintcsak új párhuzamok kínálkoztak. Miként az alaphelyzetből sok másfajta hasonlóság is következett. A XIX. sz-ból átöröklött választási rendszer nagyon hasonlított a magyar ispáni-szolgabírói ellenőrzés mellett folyó választásokra, s a konzervatív reakció az 1918 utáni megváltozott világban nem véletlenül mindkét országban a régi pártok helyett újakkal is porondra