Századok – 1975

Történeti irodalom - Vésztő története (Ism. Kanyar József) 1122/V–VI

1122 TÖRTÉNETI IRODALOM VÉSZTŐ TÖRTÉNETE Szerkesztő: Szabó Ferenc (Nagyközségi Tanács, Vésztő. 1973) A Földmunkás Kongresszus negyedszázados évfordulóján (1969-ben) rendezett ünnepségek sikere volt az ihletője annak az elhatározásnak, hogy a török hódoltság utáni újjáéledés 260. fordulójára tanulmánykötet lásson napvilágot a község történetéből. A kiadó szerepét magára vállaló községi tanács — szerkesztő után nézve — a megyéből Szabó Ferencet, helyből pedig — segítőtársként — Leiner Gyulát állította a vállalkozás élére. A szerkesztő kiválasztása a Békés megyei Levéltár igazgatójának a személyében — kétszeresen is — szerencsésnek volt mondható. Ahhoz, hogy egy községmonográfia — a régebbi publikációkhoz mérten — újabb eredményeket is tudjon felmutatni, ahhoz nemcsak egy jelentős munkaközösséget kell működtetni meghatározott ós egységes szempontok szerint, hanem a tanulmányírók számára biztosítani kell azokat a forrásokat is a megye levéltárában, amelyeknek a felhasználása nélkül aligha képzelhető el manapság bármifajta szakmunka. A szerkesztő tudományszervező munkája más tekintetben is figyelemreméltó. Nemcsak tizenhat tanulmányt fogott egybe a „szegedi tudományosság" egyik gyümölcseként (nyolc szegedi szerző), hanem a „külső" erők mellett — a történeti és a néprajzi fejezetek zömének a szerzőit — a megyéből tudta a kötet lapjaira szólítani, köztük is — figyelemreméltóan — három helybeli szerzőt. Emellett maga is beállt a község történetének két nagy korszakába historikusként: az önkényuralomnak és a dualizmus korszakának a történetét írva meg. Valamennyi tanulmánnyal aligha tudnánk részletesen foglalkozni e recenzió keretében. A természeti földrajzi viszonyoknak — benne a növényzetnek és a Nagyalföld faunájához tartozó állatvilágnak a bemutatása — három szegedi szakembernek: Andó Mihálynak, Bodrogközy Györgynek és Marián Miklósnak szinte lexikális alapossággal megírt munkája. Szerencsésebb lett volna, ha a kötet utolsó fejezetei — a gazdasági földrajzi viszonyoktól kezdődően — e sikeres bevezető tanulmányok folytatásaként foglalhattak volna helyet a kötetben. így a kötet két tudományág területére: 1. a geotudományokéra, s 2. a históriai tudományok területére tagolódhatott volna. Még abban az esetben is így kellett volna tagolni a kötetet, ha Abonyiné Palotás Jolán tanulmánya már a felszabadulás utáni új korszak agrár- és ipargazdaságtörténetét is tárgyalja, egyébként eléggé vázlatosan. Míg Domokos Zsuzsanna földrajzi nevei értékes apparátusbeli fejezetét képezhették volna a kötetnek. A hagyományos földművelés: Nagy Gyula tanulmánya pedig szerves kiegészítője lehetett volna Mike Jánosnó művelődéstörténeti tanulmányának —az agrárműveltséget tárgyalván. A történeti tanulmányok sorát T. Juhász Irén nyitotta meg a honfoglalásig vive a község történetét, majd Kristó Gyulával közösben írva meg a helység középkorát. Az őskori kutatások hiányában a táj legkorábbi képe nehezen volt megközelíthető, az első lakók a Körös-kultúra népcsoportjai közé tartoztak. Az időszámítás után megjelenő szarmaták életéről azonban már nemcsak a gazdagabb régészeti leletek, hanem az írásos források is jelentős támpontot nyújtottak a tanulmányírók számára. A középkor jószemű megrajzolói nem találtak elég anyagot arra, hogy Békés megyét a korai megszervezésű vármegyék közé sorolják, hanem a Csolt-nemzetség olyan szállásterületének, amelyen még hosszú időre konzerválódott a pogány nemzetség bomló ősközösségi társadalma. Az első okleveles említése a községnek 1350-ben még Veszejtő, a névadó ősi rekesztő halászat eszközére: a vejészre, vagy a vejszóre utalóan. Név és fekvés egyaránt bizonyítván, hogy halászfalu, halásztelepiilós volt már a helység a XIV. század első felében, amelynek az életében a víznek, a mocsárnak mindig meghatározó szerepe volt. A Körösök árteréből kiemelkedő földháton újjáépült község hódoltság utáni újratelepülésének a nagy korszakát Rákos István rajzolta meg az 1848—49-es polgári forradalom és szabadságharc korszakával együtt. A bécsi udvar a gyulai uradalmat a Harruckern-családnak adományozta, majd birtokosztás következtében Vésztő új földesura a Wenckheim-család grófi ága lett. A község új települői „taksás és szabadmenetelű" jobbágyok voltak. A magánföldesúri időszak kíméletlen kizsákmányolása váltotta ki a Péró-féle fegyveres felkelést a megyében, aholis a Dunántúltól eltérő módon mindenütt a földesúri érdekek szolgálata diktálta az úrbérrendezést, azt a telkesítési tendenciát,