Századok – 1974

Elméleti és módszertani kérdések - Stier Miklós: Legújabbkori helytörténetírásunk elvi-módszertani kérdéseihez 941/IV

HELYTÖRTÉNETÍRÁSUNK ELVI-MÓDSZERTANI KÉRDÉSEIHEZ 951 Csak egyetlen konkrét példával szeretnénk érzékeltetni itt a fentiekben kifejtetteket. A példa természetesen nem úgy tipikus, hogy az országos esetek számtani középértéke értelmében átlagot vagy átlagosat fejezne ki, hiszen hasonló fejlődésű helység — országos kiterjedésben — számszerűleg viszonylag kevés van. De alkalmas arra, hogy érzékeltesse álláspontunkat. Alsógalla, Felsőgalla, Bánhida — a mai Tatabánya történeti előzmény-települései — a XIX. századig élték a maguk község-életét. Igazán szerves kapcsolat e települések életében a XIX. század végétől jelenkezik: a bánya megnyitásától, a kapitalista ipari vállalat megindulásától, majd fejlődésétől, terebólyesedésétől. A bányaüzem hamarosan sarkaiból fordítja ki a három település életét. Átalakítja a három község gazdaságát, átformálja a falu társadalmát, az ott lakó nép egész életmódját. Üj erővonalak — a kapitalista ipari üzem megszabta —, új feltételek (tőkés kizsákmányolás, munkásmozgalom, szakszervezet, proletár-sors, proletár-életmód stb.) köré idomul az élet ezen a tájon. A három község népének munkája, maga a termelési szféra most már nem a mezőgazdasághoz, nem a volt falusi keretekhez igazodik, hanem a tőkés ipari termeléshez kötődik, s attól válik alapvetően meghatározottá. A vidék népének alapvető tevékenysége kivonul a falu kereteiből. Ügy véljük, hogy amíg a klasszikus értelemben vett helytörténet vizsgálati módszere, a falutörténet, tényleg adekvát kifejezését, ábrázolását képezhette a feudális világ dolgozó népe történelemformáló munkájának is (Mályusz Elemér is így érvel 1931-ben: „A mai falu hosszú történeti fejlődés eredménye. Képét, amint az ma az idegen elé tűnik, a természeti és földrajzi adottságokon kívül az emberi kéz formálta ki, története tehát annak a munkának az előadása, amely a lakosság mai otthonát megteremtette". . . amelynek révén „a lakosság faluja határait tolta ki. . ., újabb és újabb területeket tett művelhetővé"25

), addig a kapitalizmus korában a leglényegesebb, a történelmileg is újat jelentő, uralkodó sőt meghatározó tényezővé váló jelenség s összes következményei — adott esetben a bányaüzem a tatai medencében — adekvát megjelenítésére, rekonstrukciójára már kevésbé a falumonográfia műfaja és keretei a legalkalmasabbak. Nem a falut tennénk tehát a történelmi vizsgálódás centrális kérdésévé és keretévé, hanem a kapitalista ipari vállalkozás dinamikus térhódításának következményeit vizsgálnánk az adott vidéken. (Nem jelenti ez természetesen azt, hogy a falutörténetet egyszerűen az üzemtörténettel váltanánk fel.) Ez a szemlélet, ez a megoldás, úgy véljük, történetibb, hiszen gondoljuk meg, hogy maga az új tényező sem a falu belső, szerves fejlődésének következménye, hanem az általános, országos kapitalista fejlődés eredménye, kívülről jön, úgy „robban bele" a hagyományos falusi világ életébe. A kérdések ilyen kezelésével és ábrázolásával — úgy véljük — lényegesebb faktorokat, összefüggéseket tárgyalhatunk, szervesen és a valóságnak megfelelőbben tehetjük helyére az adott vidék történetét, s ábrázolhatjuk a tényleges országos összefüggések láncolatában is — miközben minden, az adott helységre kiváltott hatását, magának a falunak az átalakulását is maradéktalanul tisztázhatjuk. Fejtegetéseinket összegezve: úgy véljük, hogy különösen az új- és legújabbkor történetének kutató-feltáró-feldolgozó munkájában a klasszikus értelemben vett helytörténeti, a területi elvet valló szemlélet és módszer mellett a problémalátó, adott jelenséget — országos és helyi anyagon — vizsgáló módszer is teljesen létjogosult, Sőt magának az életnek bonyolultabbá válása következtében talán még eredményesebb is, a történettudomány egészéhez talán még többet is képes nyújtani. Összefüggések láttatására tán még alkalmasabb is. Nem is beszélve arról, hogy ez a szemlélet és módszer már eleve is csak egyetlen történeti valóságot feltételez, nem különböztet meg országos történetet és helytörténetet. Mint ahogy ez — úgy véljük —, nem is választható el mereven. Hiszen ha mégoly sok sajátosat, különlegeset, csak az adott területen, tájon vagy településen tapasztalható jelenséget is fedezhetünk fel valahol, az még mindig nem azt jelenti, hogy e terület — táj vagy település — története ne mélységesen együtt lüktessen a történelem érverósével, ne ezer és ezer szállal kötődjék a nagyobb hatósugarú történeti folyamatok hömpölygéséhez. Kétségtelen, hogy e kötődések ereje a különböző korszakokban különböző, s az is kétségtelen, hogy a modern korhoz közeledve válik egyre nagyobbá, sőt erővonalai egyre bonyolultabbakká. Ezért hisszük, hogy az új- és legújabbkor múltjának egységes egészét képező története feltárásában az segíti a lényeges faktorok és folyamatok lehető leghűbb feltárását, aki nem elsősorban e jelenségek földrajzi zártságát, közigazgatási, politikai stb., tehát végül is: mesterséges területi körülhatárolását tekinti (hely)történet-szemlélete alappillérének, hanem az, aki magát a jelenséget — a történeti tényeket és a folyamatokat — kutat ja, szükségszerűen természetesen azon a területen és azzal a területtel együtt, ahol a jelenségek valóban hatottak. " Ld. Mályusz Elemér: A népiség története. A magyar történetírás új útjai. Bp. 1931. 252 - 253.