Századok – 1974

Elméleti és módszertani kérdések - Stier Miklós: Legújabbkori helytörténetírásunk elvi-módszertani kérdéseihez 941/IV

946 STIER MIKLÓS anyag vagy ténycsoport szerves egységét szemlélteti." Igazán nagyszerű eredményekre, az élet teljességének, s nem kiszakított darabkájának tanulmányozására a helytörténész éppen azáltal jut el, ha kutatásában ,,a területiség elve egy jelenséget sem rekeszt a vizsgálatból ki". Ilyen ideális helyzet azonban „csak kivételesen található fel a valóságban". A helytörténésznek számolnia kell azzal, hogy a forrásanyag nem mindig alkalmas helytörténeti kutatásra. „Abból még, hogy valamely helység múltjára anyag található, nem következik az anyag helytörténeti használhatósága." Nem azáltal lesz helytörténetivé valamely anyag — hangsúlyozza Váczy —, hogy „egy helység vagy terület történetére vonatkozik, hanem mert történeti becse a helytörténet módszerével gyümölcsöztethető a legalkalmasabban. Helytörténészeink azonban külső, irodalmi Szempontokból választják egy-egy város vagy megye történetének megírását. Ragaszkodás a helyi röghöz, érdeklődés a lakóhely múltja iránt, jubileumi ünnepélyek adják a tollat helytörténészeink kezébe. Ezek lehetnek indítékok, melyek a tudományos érdeklődést valamely terület történeti múltja felé irányítják, de nem lehetnek vezető szempontok. Annak eldöntésére, hogy melyik város vagy megye, s ezen belül is micsoda kérdések kerüljenek tudományos feldolgozás alá, kizárólag a történeti anyag problematikus értéke lehet az irányadó." Ebből a szempontból óvja a helytörténészt attól, hogy hézagos, töredékes, jelentéktelen forrásanyagra építsen — legyen az bármennyire is zárt anyag —, mert ez a körülmény szükségszerűen nem kecsegtet sok eredménnyel. A sok hipotetikus megfogalmazás jogossá teheti a kérdést: „minek arról könyv, amire nincsen megfelelő forráskészlet". Végül pedig arra figyelmeztet, hogy az „egy bizonyos területen lejátszódó jelenségek nem állnak föltétlenül egymással mélyebb, szoros kapcsolatban ... A terület nem képvisel még egyben szerves egységet." Ilyen esetben, amikor tehát vagy az áll elő, „hogy már maga a tényleges történeti valóság egymáshoz lazán tartozó ténycsoportokra hullott szét", vagy az a helyzet, hogy „bizonyos tényekre a forrásanyagban egész adatsorozatok hiányoznak" — ilyenkor az egy területen, de sokféle tárgykörben végzett kutatás helyett vizsgálatunkat inkább egy kérdés körül, de különböző területeken folytassuk le. Ez lehetővé teszi, hogy a kérdésnek minden részletébe belemélyedjünk, „hogy a történeti valóságot lényegében ragadjuk meg". „Ha a helytörténet az élet egészét az adatokból nem tudja szemléltetni, fel kell adnia a nagy, rendszeres koncepciót. Nincs semmi szükség arra, hogy megyék, városok egész történetét adjuk, ha ilyen rendszeres ábrázoláshoz nincs kellő anyagunk. A területiség elvének hiánytalan keresztülvitele helyett elég részjelenségek ábrázolása. Keressük a terület történeti tényei közül azokat ki, amelyek egységbe tartoznak, amelyeknek teljes az anyaga." Ha egy városi levéltárban — mutat rá példaként Váczy Péter — kevés, jelentéktelen adat maradt fenn a jogviszonyok történetére, annál komplettebb viszont a források köre a városi gazdálkodás jelenségeire, akkor nincs sok értelme a város komplex története megírásának. Váczy Péter álláspontja a helytörténeti kutatás témájával, módszerével kapcsolatban tehát az, hogy ahol nem biztosítható az általa ideálisnak nevezett állapot — azaz az adott terület s a rá vonatkozó szerves történeti jelenségeket megőrző források szinkronja, egysége — ott kerülni kell az érdektelen adatok feldolgozását, ott nincs értelme egy meghatározott hely teljes múltja sokoldalú, komplex ábrázolásának — hiszen jelentéktelen, egymással szervesen ösSze nem függő adatok felsorolásán vagy sokszor alaptalan hipotéziseken kívül másra nem juthat a történész. Ilyen esetben a szaktudományos eljárás feladata az, hogy a hely, a vidék történetéből olyan kérdéseket dolgozzon ki, amivel a történettudományi megismerés előbbre jut. A problémakörre összpontosított vizsgálat a helytörténeti anyag értékeit maradéktalanabbul aknázhatja ki, s éppen mert más vidékek anyagával is összehasonlítva, kiegészítve, a kérdés Szakembereként járhat el kutató-feltáró-feldolgozó munkájában a helytörténész, világosabban ismerheti fel „az egyes vidékek változó sajátságait, helyi jegyeit is . . . Az ilyfajta helytörténeti kutatás szabatosabb, inkább lát problémákban: következőleg eredményesebb, tudományosabb." Váczy Péternek a helytörténetírás problémáit ilyen kritikai tónusban felvető tanulmányára Mályusz Elemér fejtette ki ellenvetéseit a Századok hasábjain: „Lehetetlen egyetértenünk fejtegetéseivel, mivel azok egész sajátosan egy, már letűnt korszak mechanikus felfogását tükrözik vissza . . . Váczy a történeti problémákat csak a forrásanyagon keresztül tótja . . . Nem mechanikusan ós az anyagból kell kiindulnunk, hanem az embereket és az életet kell magunk előtt látnunk, s gondolkodásunknak, felfogásunknak organikusnak kell lennie." Váczy Péternek azt a tételét pedig, hogy az egyes jelenségeket, a szak- (ágazati) problémákat kell egy-egy szaktörténésznek kutatnia a helytörténeti anyagon, gyakorlati érvekkel cáfolja. A helytörténetet — mint mondja — a vidéki tanár, levéltáros stb. műveli, nem pedig a hivatásos, tudós szaktörténész — márpedig ez a helyes —, ezért