Századok – 1974
Közlemények - R. Várkonyi Ágnes: Szeremlei Sámuel és a mezővárosok történetének historiográfiája 915/IV
SZEREMLEI SÁMUEL 917 technikai eljárások és még annyi más területét a történelemnek. Ez az egység pedig a fejlődés, a haladás törvényszerű, feltartóztathatatlan folyamata, vagyis korabeli kifejezéssel élve a „művelődés", „mívelődés", „civilizálódás" története. Ez az irányzat tehát a múltat törvényszerű jelenségek összességének tekintette. Az emberiség múltbeli útja nem más, mint szakadatlan folyamatos fejlődés. Hordozója, megvalósítója a társadalom, a történelem névtelen hősei, a városok, a falvak lakói, halászok, földművesek, tengerészek, katonák, kivetett nincstelenek. Nem a királyok, a hadvezérek, hanem a nép alkotja a történelmet. E történetírói irányzat nem hazai specialitás, az európai történetírás nagy áramlatába, a pozitivizmusba illeszkedik. Comte, Littre, Mill, Buckle, Lecky, Taine és Spencer részletekben ugyan sok eltéréssel, de lényegében hasonló felfogás alapján minősítették a múltat és értelmezték a történelem jelenségeit. Hordozója ott a kapitalista fejlődés útját járó polgári társadalom. Mivel e polgárság kettős arculatú, e történetszemlélet is kétélű fegyver. Azonban Magyarországon ós általában Közép-Közép-Kelet-Európa országaiban — Olaszországtól Lengyelországig — mindenütt, ahol a feudalizmusnak erős bástyái vannak, ez a felfogás egyértelműen a haladást képviseli.4 Magyarország társadalmi struktúrájának megfelelően a pozitivista történetszemléletnek két polarizációs bázisa alakult ki — az egyik a nép története, a másik a polgárság és a polgároSuló nemesség története köré épült. Noha a mezővárosok múltját mindkét irányzat vizsgálódásának körébe vonta, a mezővárostörténet társadalomtörténeti összefüggéseit a népiesség keretében tárták fel. A polgári történettudományban a XVIII. század elejétől, jószerével Montesquieu-től kísérhető nyomon az antifeudális történetszemlélet kibontakozásában a népi kultúrát felderítő, a nép történetét, a népi eredetű forrásanyagot elemző és minősítő munka. Ez később részben megteremtette a maga külön tudományágát, az etnográfiát, részben pedig beleépült a polgári társadalomtudományba. Magyarországon a történettudományi népiesség történetismereti módszereit és szemléleti elemeit még a reformkorban dolgozták ki a polgári átalakulás szolgálatában Kölcsey, Erdélyi, Hunfalvy Pál és mások. Majd Wenzel Gusztáv, Szilágyi Sándor, Ráth Károly, Szabó Károly, Ipolyi Arnold, Révész Imre mentik át a reformkor demokratikus hagyományait, ós fejlesztik tovább a polgári Magyarország követelményei és az új tudományos igények és eredmények alapján.5 Most születik a magyar polgári történettudomány — így jellemezhető röviden e bonyolult átalakulási folyamat. Témánk szempontjából azért fontos, mert Szinte a polgári történetszemlélettel együtt jön létre az igény: ismerni hazánk parasztvárosainak történetét, mégpedig úgy, hogy lássuk, ami ott lezajlott, volt-e annak és mennyiben országos jelentősége. Vagyis a magyar polgári történettudomány e demokratikus ága szervesen magában foglalta már azt a követelményt is, hogy a mezővárosok múltját országos öszszefüggésekben tárják fel. Ily módon érthető, hogy a reformkori és abszolutizmuskori történeti irodalomba szinte berobban a mező várostörténet. Mégpedig több vonatkozásban is. A mezővárosok mint valami kincsesbánya ontják az új, a kiváltságok nélküliek történetéről tájékoztató forrásanyagot. Most nyílnak meg a mezővárosok levéltárai. Kiváltságlevelek, elszámolások, parasztiévelek kerülnek elő s 1856-ban Szilágyi Sándor és Szabó Károly kiadják az első mezővárosi polgárnaplót, Balla Gergely nagykőrösi krónikáját.6 Forráskiadványsorozat első darabja ez, „Kecskemét, Cegléd, Körös, Abony levéltáraiból — ígérik — 4 R. Várkonyi Â. : A pozitivista történetszemlélet. Bp. 1970. 5 Az egész folyamatot részletesen elemzi: R. Várkonyi Á. : A pozitivista történetszemlélet a magyar történetírásban. Bp. 1973. II. к. 6 Balla Gergely: Nagykörösi Krónika. Jegyzetekkel, oklevéltárral ellátva kiadták Szabó K. —Szilágyi S. Kecskemét. 1856.
