Századok – 1974
Történeti irodalom - Hajdú-bihari kéziratos térképek (Ism. Solymosi László) 903/IV
FEKETE-AFRIKA. GYARMATOSÍTÁSA 905 Afrika felosztását követően a gyarmati hódításokat elvből elítélők sem látták valószínűnek, hogy belátható időn belül a gyarmati uralom véget fog érni. A csaknem örökkévalónak tűnő idegen uralom a földrész lakóinak természetesen nem csupán jövőjét vonta kétségbe, hanem vele összefüggésben múltját sem ismerte el. Az önálló múlt tudományos tagadása már a történészek feladata volt. Mit kutat és miről ír azonban az a történész, aki a tanulmányozandó népeket történelem előttinek és történelemalkotásra képtelennek tartja? Csak egy megoldás lehet: nem ezekről a népekről írni, hanem mindenki másról, aki valamilyen kapcsolatba került vagy hozható Fekete-Afrikával. Az afrikanisták érdeklődésének középpontjába az idegen hódítások és civilizációk afrikai történetének kutatása és feldolgozása került. Az eurocentrizmus sajátos, múltbeli visszavetítése ment végbe: mivel a Szaharától délre fekvő Afrikában közvetlen európai hatásokat az újkorig nemigen lehetett kimutatni, és a földrész felosztásáig terjedő időszakban is csak módjával, az európaiakat más népek pótolták, egyiptomiak, föníciaiak, zsidók, arabok, perzsák, indiaiak, malájok és kínaiak. Ugyanennek a szemléletnek egyik megnyilvánulása az afrikai népek közötti származás és bőrszín szerinti különbségtétel a feltételezetten máshonnan bevándorolt, világosabb bőrű vagy mediterrán vonásokkal rendelkező etnikai csoportok javára. Fekete-Afrika népeinek „idegen kultúrhatásokhoz" nem köthető társadalomszervezeti, művészeti, kulturális és egyéb vívmányait ekképpen tulajdonították a hamitáknak.1 5 A koncepció világos volt, maguk az afrikaiak a gazdasági, társadalmi, kulturális és politikai fejlődéshez szükséges iniciatívával nem rendelkeznek, tehát a múltban sem rendelkeztek. (Szükséges megjegyeznünk, hogy nem csekély mennyiségű tudományosan értékelhető anyag állt már a korabeli történészek rendelkezésére is, amely az önálló afrikai társadalom fejlődésére utalt. Az osztálytársadalmak és az államszervezetek kezdeteinek kialakulása mind Nyugat- mind Kelet-Afrika egyes területein nyomon követhető a Vlf-től a XIX századig.)16 Jellemző Stuhlmann-nak egy 1910-ben megjelent tanulmányában megfogalmazott következtetése a ma már bizonyítottan afrikaiak által hasznosított kelet-afrikai aranybányákról: „A szofalai aranyra támaszkodott az intenzív gyarmatosítás, ott a bányákat sirázi idegenek kezelték, lehetséges egyébként, hogy a bányákat már sokkal régebben is művelték a dél-arábiai és egyéb származású elemek."1 7 II. Fekete-Afrika gyarmatosítása és „az afrikai történelem dekolonizációj a" Az Afrika gyarmattá válásának periódusával foglalkozó dekolonializációs szemléletű munkák legszembetűnőbb jegye az, hogy az európai fejlett kapitalizmus és a gyarmati expanzióban is megnyilvánuló imperializmus közötti összefüggést kétségbevonja, illetve elutasítja. A múlt század utolsó és a jelen század első évtizedei Afrika-politikájának polgári újjáértékelése korántsem elvont és az egyetemes történelem számára periférikus kérdések tisztázására irányuló törekvés, ellenkezőleg: egyértelműen a marxizmus elleni ideológiai harc szerves részét képezi. Az „új iskola" kérdésfelvetéseinek és következtetéseinek irányát az alábbi fő tételek mutatják: 15 A hamita teória részletes bírálatát adja az Olderogge és Potyehin szerkesztésében megjelent „Narodi Afriki" c. tanulmánygyűjtemény (Moszkva. 1954). , 16 Elegendő emlékeztetni Etiópia, a núbiai keresztény királyságok, Ghana, Mali, Szongháj, Kanem, Bornu, Buganda, Bunyoro-Kitara, a Monomotapa és a különböző területeken és korokban más-más fejlettségi szintet felmutató egyéb államalakulatok létére. 17 Stuhlmann: Handwerk und Industrie in Ostafrika. Hamburg, 1910. 2.
