Századok – 1974

Tanulmányok - Duczynska Ilona: Theodor Körner és a katonapolitikai vita a Schutzbund kérdésében (1927–1933) 91/I

THEODOR KÖRNER ÉS A KATONAPOLITIKAI VITA 93 A SCHUTZBUND MILITARIZÁLÁSA Vereség és vereség között különbség van „Mire tanít bennünket a modern forradalmak és a szocializmus története?" írja Rosa Luxemburg, a Spartakus felkelés véres leverése után abban a cikkben, amely politikai testamentumává lett s öt nappal a meggyilkolása előtt jelent meg. „Az osztályharc első fellángolása Európában — a Lyon-i selyemszövők zendülése 1831-ben —súlyos vereséggel végződött. A Chartista mozgalom Angliában — vereséggel végződött. A párizsi proletariátus felkelése 1848 júliusában megsemmisítő vereséggel végződött. A párizsi kommün borzalmas vereséggel végződött. A szocializmus egész útja — már amennyire forradalmi harcokról van szó — csupa vereség. És mégis, ez a történelem lépésről-lépésre, feltartóztathatatlanul a végső győzelemhez vezet ! Hol is tartanánk ma ezek nélkül a „vereségek" nélkül, amelyekből történelmi tapasztalatot, megismerést, hatalmat, idealizmust meríthettünk ! Kezeskedve kezeskednek ezek az eljövendő végső győzelemért. Igen ám, de csak egyetlen feltétel mellett ! Az a kérdés, hogy milyen körülmények között szenvedtek vereséget: azért-e, mert a tömegek előretörő harci energiája megtorpant a történelmi előfeltételek kiforratlanságán, vagy pedig azért, mert maga a forradalmi akció bénult meg a félintézkedések, a határozatlanság, a belső gyengeség miatt."1 A Spartakus hetére ez is, az is igaz: a berlini tömegek erőteljesek, határozottak, támadók voltak; a berlini vezetés határozatlan, felemás és csüggeteg volt. Ebbe a látomásszerű alakzatba, melyben a tollat lángoló szenvedély és a tudományos szocializmus hűvös mondatképzése vezeti, sután, szinte ellenszegülve illeszkedik be a sokoldalú valóság — csak az alapigazság érvényes: Vereség és vereség között különbség van. Vannak előrevivő vereségek, melyek új erőket élesztenek, vannak vereségek, melyekben felmorzsolódik az erő, kiég a tűz. Ami a dolog lényegét illeti, a nép nagy tömegei mindig tudják, hogy miről van szó. Ok, — a történelmi mozgalmak cselekvő és szenvedő hordozói, — nagyon is jól tudják, hogy így vagy úgy szenvedtek-e vereséget. A Schutzbund a Senki Földjén 1927. július 15-e a bécsi munkások spontán, tömeges megmozdulása volt. Erejük és igazságuk tudatában, életösztönükre hallgatva álltak ki egy körülöttük már kibontakozó más, jobb élet védelmében. Mert a vörös Bécs szociális és kulturális fellendülése többet jelentett mint egyszerű kárpótlást a forradalom nyomorúságáért és tehetetlenségéért, ahogy azt Otto Bauer magyarázta2 („Not und Ohnmacht der Revolution"). Ez a Bécs saját jogával élve és a saját nevében egy darab forradalmi valóság volt. A fasiszta ellenerők növekvőben voltak — de a munkásosztály tartotta még fölényét. Külföldről sem fenyegethetett komoly veszély az esetre, ha az osztrák munkásság államhatalmi tényezővé válik. Az időszakoknak is megvan a maguk labilis egyensúlya, ha nem is tart sokáig. Aligha volt az antant 1 Rosa Luxemburg: Ordnung herrscht in Berlin. Die Rote Fahne, Berlin, 1919. január 14. 2 Otto Bauer: Die österreichische Revolution. Wien, 1923. 194—195.