Századok – 1974
Közlemények - Jónás Ilona: A világi értelmiség középkori térnyerésének történetéhez 879/IV
896 JÓNÁS ILONA A szegény diákok sokszor keresték kenyerüket azzal, hogy csatlakoztak az ún. zsonglőrökhöz. A zsonglőrök (a városi komédiások, zenészek, mutatványosok, énekesek), akik vándorolva várakat, városokat kerestek fel, s nem hiányoztak a vásárokról és ünnepekről. Egyszerre keresett és megvetett tagjai a társadalomnak, a XIII. században egyre jobban beilleszkedtek a városok közösségébe. Nagyobb ünnepeken, melyekhez rendszerint vásárok is kötődtek, a zarándokok körében egy-egy kegyhely, templom mellett mutatványaikhoz kapcsolták az illető szent életének elbeszélését is. Szerepük jelentős volt a népi hagiográfia kialakításában, s az ilyen népi nyelven közvetített, meggazdagított hagiográfia nagyobb hatást tudott kifejteni a hallgatóságra, mint a prédikációkban ismertetett szárazabb ,,vita"-k.115 Ordericus Vitai írja, hogy „a jongleur"-ök egy szép kantilénát komponáltak Gellone-i szent Vilmosról, s bevallja, hogy maga is csak e dal nyomán ismeri a szent élettörténetét.116 Ugyancsak ő meséli el, hogy Hugues d'Avranche udvarában nagyszámú lovag élt, köztük néhány klerikus is, de nem hiányoztak a mimusok, baladinok sem, akik szórakoztatták a katonákat. Az egyik klerikus, bizonyos Gerold nevű, hogy ellensúlyozza a frivol mulatságokat, katonaszentek történetét mesélte el a lovagoknak, akikre igen nagy hatással voltak ezek az elbeszélések.11 ' A trubadúr-prédikátor példája mutatja, hogy az egyház igyekezett felhasználni a népi nyelvű vallásos elbeszélések hatását, s ezért arra törekedett, hogy vallásos konfrerie-kbe (testvériség) szervezze a jokulátorokat. A XIII. században számos ilyennel találkozunk a flandriai városokban.118 A lovagi életben, az udvar szórakoztatására szerződtetett zenészek, Színészek jelentőségét mutatja a fenti történet, amire egyébként más területről is számos utalásunk van. A „Flamenca" című lovagregény névtelen szerzője igen színes leírását adja egy udvari ünnepélynek. Többek között részletesen beszámol a lakoma után a zsonglőrök szerepléséről, felsorolja zeneszerszámaikat, hogyan versengtek egymással minél szebb és újabb dal, ének előadásában. A megnevezett művek az énekesek szélesköm irodalmi ismereteire utalnak.119 Jóllehet egyes történetek az udvari zenészek, énekesek megbecsült helyzetéről beszélnek, ellentétes példaként idézzünk egy XIII. századi jongleur dalt. A szerző arról panaszkodik urának, hogy bár hangszerén játszott ura és udvara előtt, semmit Sem kapott, s nem tudja kiváltani a kocsmában hagyott zálogtárgyait.120 Mindez magyarázza, hogy a zsonglőr vándorolt, s vásárokon, ünnepeken igyekezett jövedelemhez jutni. Azonban az énekesek, zenészek a XIII. századtól, de különösen a XIV. században az udvarokban is mindinkább nélkülözhetetlenekké váltak. Lovagi tornák, felvonulások nem lehettek meg nélkülük. Egy 1314. évi bejegyzés a Chambre des Comptes költségvetésében a Poitiers-i 115 В. de Gaiffier: Études critiques de l'hagiographie et d'iconologie. Bruxelles. 1967. 465 — 498. 116 História Ecclesia I. VI. с. III. — Idézi E. Farai: i. m. 50. 117 Uo. — Egyébként az egyházak a zsonglőrökkel szembeni tartózkodó megítélésére érdemes megemlíteni egy XIII. századi moralista rájuk vonatkozó passzusát. Honoré Solitaire „Lucidarius"-ának francia nyelvű fordítása egy Pierre nevű klerikus szerzőtől egyfajta katekizmusszerű dialógus. Arra a kérdésre, van-e reményük a zsonglőröknek az üdvözülésre, így válaszol: „Nulle ! quar d'aux est escrits que il ne conurent Nostre Seigneur, et por ce les a Deux en despit." Közli Langlois: i. m. T. IV. Paris. 1928. 121. 118 E. Faral: i. m. 52. 119 Az antik és bibliai tárgyú elbeszéléseken kívül a Kerek Asztal, Nagy Károly, a Nanteuil-i apród, Olivier de Verdun, Trisztán, Cliges, Perceval, Lancelot, a Bel Inconnu történeteit, végül a Marcabru chansonját sorolja föl a szerző. Elmondja azt is, hogy a lakoma végén táncoltak, amihez 200 zsonglőr zenélt. — V. Langlois: i. m. T. 1. 136. 120 „Sire cuens, j'ai viellé Devant vous, en votre hostel, Si ne m'avez rien donné Ne mes aquités. C'est vilaine . . ." J. Maillard: Anthologie de chants des trouveres. 71.
