Századok – 1974

Tanulmányok - Vekerdi László: A természettudomány a Tudós Társaság terveiben 807/IV

830 VEKERDI LÁSZLÓ méltató ismertetés olvasható új ill. latinból újonnan németre fordított könyvéről.71

A recenzió dicséretekkel halmozza el kiváló német nyelvérzéke miatt, még a könyv fordítóját is, aki történetesen Winterl asszisztense, Schuster János volt; később a kémiai műszómagyarosítás egyik (rettenetes rossz nevek gyártására) elszánt bajnoka.72 Összefügg-e Winterl megdicsőitésével Kitaibel elmaradása a Zeitschriftből, nem tudjuk; annyi azonban kétségtelen, hogy a recenziók színvonala — legalábbis ami a természettudományos könyveket illeti — lényegesen alacsonyabb a Literarischer Arzeiger-éinkX. Formális, üres dicséretek; a társasági és egyetemi rangléta gondos figyelembevételével. Gróf Batthyány Vince végnélküli folytatásos útleírásai mellett elsősorban Lübeck Károly ömlesztett könyvismertetései, Fabchich folytatásos cipszer nyelvművelése, Miller Ferdinánd pesti censor recenziói terpeszkednek végeláthatatlanul, s ebben az egész dicséret- és szóinflációban Csokonai Dorottyájára, alig jut tíz hideg és értetlen sor. De a Zeitschrift-et becsülte a külföld, és Schedius elsősorban folyóiratának köszönhette hírét a német egyetemek s tudós akadémiák világában. Nem lehet azt persze megmondani a Zeitschrift alapján, hogy miféle lett volna a hozzá tartozó akadémia. Kitaibel tervét hosszas huza-vona után 1808. május 8-án végképpen elutasították; a századeleji pesti egyetemet s a korabeli honi művelődést tekintve valószínű, hogy egyébként sem sokat váltott volna be a nagy botanikus szép elgondolásaiból. Ezt fejezi ki különben Waldstein gróf Kitaibelhez intézett, gyakran idézett levele is. ,,Egy olyan országban — írta a jóbarát Bécsből —, hol a nemesség más üdvözítő igét, mint birka, búza és robot nem ismer, a lehetetlenségek közé tartozik egy ilyen tervnek a megvalósítása. Én itt Bécsben több magyar gavallérral beszéltem a dologról, akik a vállalkozást nagyon szépnek találták; mikor azonban a hozzájárulás költségeit elibük tártam, kinevettek. Ugyan mi hasznuk volna belőle, felelték; az ugyan minket semmire meg nem tanítana; egy ostoba parasztnak praktikus ökonómiája sokkal többet ér, mint az a sok sületlenség, amit a tudósok összeírnak. Maradjatok magatoknak (,blast mir den Hobel aus') gondoltam magamban: mint barmok jöttetek a « Jakob Joseph Winterl: Darstellung der vier Bestandtheile der anorganischen Natur. Eine Umarbeitung des ersten Theiles seiner Prolusionen u. Accessionen von dem Verfasser. Aus dem Lat. übers, von Dr. Johann Schuster; Assistenten des Verfassers. Jena, bey Fr. Fommann, 1804. XXXXVI und 528 S. gr. 8. Zeitschrift von und für Ungern, 6 (1804). 1. no. 51 — 54. — A könyv tekintélyét kétség kívül növelte, hogy Johann Wilhelm Ritter (1776 —1810) írt hozzá előszót, aki a „sekundér" Volta-oszlop (nedves lemezekkel elválasztott rézlemezekből álló oszlop, elektromos áram hatására a rézlemezek feltöltődnek ós az oszlop maga is áramforrássá válik) fölfedezésével épp akkortájt szerzett világhírt. Ritter éleselméjű fizikus és csapongó fantáziájú romantikus filozófus volt, Winterl könyvében a következetes dualizmust dicsérte; Winterl szerint ugyanis a szervetlen természet második alkatrésze a savprincipiumból és bázisprincipiumból álló „Geist". — A kortársak s a modern kémiatörténészek (vö. Szőkefalvi-Nagy Zoltán: i. m. 415) nagy megbecsülése azonban nem áll arányban a könyv tényleges értékével; „megsejtéseit" valószínűleg ködös fogalmazásának köszönheti, divatját pedig a kor „elv" és „szellem" kedvelésének. — Természetesen mindez nem érinti Winterl érdemeit az egyetemi botanikus kert létrehozása körül; vö. Prieszter Szaniszló: The first floristic work from Central Hungary, Postscript to the facsimile ed. of Winterl's Index compiled in 1788. Bp., Akadémiai Kiadó. 1972. 72

Például kalcium — „mészany", magnézium — „keserany", tellur — „földany", mangán — „tseleny", nikkel — „ledérany", kobalt — „banyany"; a mangán ugyanis „tseles", könnyen megtéveszti a vegyészt, a kobaltot pedig a bányamanókról, a koboldokról nevezték el — a németek, akiket Schuster, annyi sok magyarítóhoz hasonlóan, szolgamód követett.