Századok – 1974
Tanulmányok - Endrei Walter: Az angol karasia Magyarországon 785/IV
786 ENDREI WALTEE rőf % felsőruha 351 1/4 32 dolmány 182 3/8 17 köntös 76 7 mente 29 3 egyéb 8 1087 1/4 100 Ha figyelembe vesszük, hogy konvenciós juttatások felsorolásával van dolgunk, a férfi viseleti rendeltetés érthető, bár előfordul női (és papi) köntös, egy ízben szoknya és gyermekdolmány is; de kapcára, kesztyűre is alkalmas volt a karasia.5 Nem érdektelen az egyes ruhatípusok anyagszükségletét is felemlíteni. A szövet szélességét 80 cm-nek véve — az adatok 77 — 84 cm közötti szélességről tanúskodnak — az alábbi értékeket nyerjük: Rőf m! nadrág 1 3/4—3 0,9—1,7 subica 2 5/8—4 1/2 1,4—2,4 felsőruha 6—9 3,2—4,8 dolmány 6—10 3,2—5,3 A karasia feldolgozásának további szakaszait is figyelemmel kísérhetjük а XVI—XVII. századi igen gyakori nyíró és szabó árszabásokból. így a karasia nyírása singenként 1 — 2 krajcárt tett ki, a szabás-varrás munkadíját két adattal érzékeltetjük: Alsólindva 1558 Máramaros 1629 ,, , hosszú 60 dénár karasia dolmány 40 denar kurta 50 dénár szoknya 50 dénár 40 dénár6 Társadalmi rangsorolása A fentiekben használt forrás képet ad a korai időszak tekintetében arról is, milyen szerepet vitt a karasia a fogyasztók társadalmi helyzetének értékmérőjeként. Az urak ezidőtájt az olasz posztókat részesítették előnyben. A Nadasdiak pl. „так Szynw olaz poztobol", „szwrke purpyanbol"7 szabatták ruháikat, olykor az ugyancsak drága olasz vagy német eredetű stametból. De a drága purpiánba öltöztek más, jóval szerényebb állású emberek is, mint az 5 Egy sor ma még azonosítatlan ruhadarab is karasiából készült, így pl. „lengyel hacuka", „farasia" stb. «MGTSz. 6, 136, ill. 222 (1899). 7 A purpiánnak a bíborhoz semmi köze. Ez már abból is nyilvánvaló, hogy a legkorábbi forrásokban is előfordulnak pl. zöld (Purpian pasytzwn, 1529) vagy éppen sárga (purpyan orozlanzynw, 1532) változatok. Egy német forrásban előforduló Pärpian olvasat arra indít, hogy az egyetlen jelentős délfrancia Perpignan-i posztóból eredeztessem. Dören viszont azt állítja, hogy ezt a középkor vége óta a firenzeiek dobták a piacra, ami a magyar előfordulások környezetével összeegyeztethető.
