Századok – 1974
Tanulmányok - Kerekes Lajos: Ausztria gazdasági és társadalmi helyzete a kettős Monarchia felbomlása után 67/I
AUSZTRIA A MONARCHIA FELBOMLÁSA UTÁN 75 gén már 34 889 millió koronát tett ki. A korona nemzetközi értékelése így alakult: 100 korona 1913 végén még közel 105 svájci frankot ért, 1918 végén 52 frankot, 1919 márciusában 24 frankot, ugyanez év szeptemberében már csak 8,90 frankot és decemberben csupán 3,50 frankot. Eddig az időpontig tehát háború előtti értékének 1/33-ad részére csökkent, de a folyamat ezzel nem állt meg, mert 1921 végére már a háború előtti értékének 1/140-ed részére zsugorodott.1 9 Egyre gyorsuló ütemben bontakozott ki az infláció, mely 1922 nyarára a pénzügyi-gazdasági helyzet teljes felbomlásával fenyegetett. Az infláció tovább növelte az államháztartás amúgy is súlyos gondjait, hiszen az adó- és tarifabevételek reálértéke napról napra csökkent. Míg 1913-ban a lakosság egy főre eső adó- és tarifateljesítménye 31.22 aranykorona volt, 1922 nyarán ez az összeg már csak 4.28 aranykoronának felelt meg.2 0 Belső tőkeerő hiányában az osztrák gazdaság — a többi utódállamnál nagyobb mértékben — kerül a külföldi tőke befolyása alá; a nemzetgazdaság egésze szempontjából is kulcsfontosságú iparágakban és nagyüzemekben külföldi tőkés érdekcsoportok veszik át a vezetést. így pl. Ausztria legjelentősebb vas- és acélipari művének, az Alpine-Montangesellschaftnak a részvénytöbbségét már 1919-ben két olasz bank vásárolta fel, majd az ő kezükből 1921-ben Hugo Stinnes — a világháború alatt milliárdos vagyonra szert tett — német iparbáró tulajdonába ment át. Az új osztrák köztársaság súlyos gazdasági problémái sokakban kétséget ébresztettek a békeszerződés révén „életre ítélt" Ausztria életképességében. Kétségtelen, hogy főleg a szociáldemokraták, közöttük is elsősorban Otto Bauer, képviselték a legnagyobb tömeghatással és a legkövetkezetesebben azt az álláspontot, hogy a saint-germaini békeszerződésben megalkotott Ausztria életképtelen. (Az osztrák szociáldemokrácia Anschluss-politikájának elvielméleti vonatkozásaival egy közelmúltban megjelent tanulmányunkban foglalkoztunk.21 ) A békeszerződés szövegének első parlamenti tárgyalása alkalmával, 1919. június 7-én, Otto Bauer kijelentette: „Németausztria megteremtésével gazdaságilag életképtelen képződményt hoztak létre. A kétmilliós főváros, amely 50 millió embert magában foglaló gazdasági területre alapult, képtelen lesz a hatmilliós, terméketlen országban megélni; az Alpok terméketlen hegyvidéke nem fogja tudni viselni azokat a terheket, amelyeket az 50 milliós birodalom nagyhatalmi politikája hagyott rá örökségül. Magunkra hagyva, életképtelenül, csak egy nagyobb közösségben nyerhetünk lehetőséget, hogy gazdaságilag újra felküzdjük magunkat."22 Ezt a lehetőséget kizárólag az Anschlussban vélte megvalósulni. A békeszerződés aláírása után újabb érveket sorakoztatott fel a gazdasági életképtelenség bizonyítására. 1919. október 24-én, a parlament ülésén azt mondta: „Abból a tényből kell kiindulnunk, amit ma már kevesen vonnak kétségbe, hogy olyan ország vagyunk, amelyik önmagára utalva egyszerűen életképtelen. Valamivel több, mint egy éve annak, hogy részünkről ez a megállapítás elhangzott. Mi már akkor, amikor a régi Monarchia felbomlott és aktív részvételünkkel, sőt mondhatni bizonyos értelemben vezetésünk alatt a német-osztrák állam létrejött, a legnagyobb nyíltsággal megmondtuk, hogy ez az ország, amennyiben egyedül marad és 19 Oratz Gusztáv: Magyarország a két világháború között (kézirat). 185. 20 Ein Jahrhundert Credit-Anstalt Bankverein. Wien. 1957. 1881. 21 Kerekes Lajos : Az Anschluss és a dunai konföderáció alternatívája Otto Bauer külpolitikájában (1918—1919). Történelmi Szemle, 1971. 3—4. sz. 22 Pallér: Der Großdeutsche Gedanke. Leipzig. 1928. 146.
