Századok – 1974

Történeti irodalom - Orbán Sándor: Két agrárforradalom Magyarországon. Demokratikus és szocialista agrárátalakulás 1945–1961 (Ism. Vida István) 716/III

716 TÖRTÉNETI IRODALOM ORBÁN SÁNDOR: KÉT AGRÁRFORRADALOM MAGYARORSZÁGON. DEMOKRATIKUS ÉS SZOCIALISTA AGRÁRÁTALAKULÁS 1945—1961 (Budapest, Akadémiai Kiadó. 1972. 258 1.) A magyar mezőgazdaság kollektivizálása ma már befejezett történelmi tény. S noha azóta csupán alig egy évtized telt el, megszületett az első tudományos munka, amely e hatalmas, az egész ország életét, sőt mai mindennapjainkat is meghatározó társadalmi átalakulás egész ívét feldolgozza. Orbán Sándor vállalkozása nemcsak azért egyedülálló, mert szinte az események másnapján látott hozzá a történések megfejtéséhez, hanem azért is, mert egy nagyon bonyolult, nagy hozzáértést, alapos felkészültséget igénylő s mindnyájunk által átélt történelmi sorsforduló miértjeit kell megválaszolnia, amely évekig lázban tartotta, elsődlegesen persze a falu, de a város lakóit is. Orbán Sándor két agrárforradalomról beszél teljes joggal, hiszen mind a feudális eredetű nagybirtokrendszer felszámolása, mind a mezőgazdaság kollektivizálása, ha különböző jelleggel is, de az agrárstruktúra, a termelés és a gazdálkodás feltételeinek gyökeres átalakulását eredményezték. A népi demokratikus ós a szocialista agrárfejlődés összekapcsolt, együttes vizsgálata teljesen újszerű, előzmények nélkül való, s ez a megközelítés új megvilágításba helyez egy sor, korábban homályban maradt összefüggést, s lehetővé teszi a történeti folyamatok mélyebb megértését. A könyv számos alapvetően fontos felismerést és gondolatot tartalmaz, amelyek közül nem egy általános érvényű, a kelet-európai agrárfejlődés egészére vonatkozóan is helytálló. E rövid recenzió keretében nincs mód arra, hogy valamennyi, az egész átmeneti korszak eddigi szemléletét lényeges pontokon módosító új eredményt, megállapítást áttekintsünk, csupán a leglényegesebbekre szeretnék kitérni. A szerző korrigálja és jelentősen átalakítja azt a képet, amelyet a történetírás a parasztság felszabadulás előtti és utáni, s különösen a kollektivizálás alatti tagozódásáról, belső differenciálódásának folyamatáról eddig felvázolt. Kimutatja, hogy a gazdagparasztság társadalmi-politikai súlya nem volt olyan számottevő, amint azt a korábbi irodalom egy része állította, s a földreform, majd pedig a népi demokratikus agrárfejlődés tovább korlátozta létszámát, gazdasági-politikai erejét. Cáfolja a ,,kulák"-kérdést eltúlzó nézeteket, s bírálja az MDP vezetését kézbentartó Rákosi és csoportjának politikai gyakorlatát, amely szükségtelenül felnagyította és abszolutizálta ezt a problémát, s nemegyszer kíméletlen gazdasági és adminisztratív eszközökkel törekedett e társadalmi réteg visszaszorítására, felszámolására. (Orbán Sándor bizonyítja az eddig általánosan használt 25 holdas birtokhatár tarthatatlanságát is, s a lenini elvek következetesebb figyelembe vételével amellett foglal állást, hogy az idegen munkaerő kizsákmányolására épülő tőkés gazdagparasztság, persze figyelembe véve bizonyos régionális sajátosságokat, jóval 25 hold felett kezdődik.) A monográfia szerzője elismeri, hogy a földreform után a középparasztság abszolút létszámában (a 10—15 holdas kategóriában különösen szembetűnően) növekedett, de megkérdőjelezi azokat az egykorú, és a szakirodalomban ma is fellelhető véleményeket, amelyek a középparasztság gazdasági és politikai megerősödéséről, politikai befolyásának növekedéséről szóltak. Nagyon jelentős Orbán Sándornak az a felismerése, hogy a parasztság társadalmi struktúrája a felszabadulás után — a szélső kategóriák csökkenése ellenére — továbbra is polarizált maradt. A földosztás hatalmas mérete, az agrárnincstelenek és félproletárok tömeges földhözjuttatása távolról sem tüntette el az agrárszegénységet, jelentősen megcsappant ugyan az aránya, de még mindig az volt a helyzet, hogy a földműves családok 46,7 %-a szegényparaszt maradt (többségük újgazda), s ha figyelembe veszszük a juttatásokból kimaradottakat, akkor, az agrárszegénység részesedése az agrárnépességen belül még mindig 47,2 %-ot tett ki (62. old.). Mindez azt jelentette, hogy a kétségtelenül érvényesülő nivellálódási tendenciák ellenére a parasztságon belül komoly szociális feszültségek éltek tovább. A tudományos vizsgálatok eddig elsősorban a földreform hatalmas átalakító hatását, a népi demokratikus agrárfejlődés pozitív vonásait emelték ki, s viszonylag kisebb figyelmet fordítottak arra, hogy az agrárviszonyok eme történelmi horderejű változása jellegénél fogva nem oldhatta meg a mezőgazdaság s a parasztság problémáit. Orbán Sándor az első, aki ezeket a kérdéseket részletesen elemzi, és rávilágít a mélyebben ható okokra is. A parasztság már említett polarizált struktúrájával összefüggésben utal a földtelenség nagy szám ira (amely még 1949-ben is több mint félmilliót tett ki), állandó jellegű foglalkoztatottságuk megoldatlanságára; kimutatja, hogy a földhözjuttatottak zöme hitellel,