Századok – 1974
Közlemények - Kretzoi Miklósné: Az amerikai polgárháború a magyar sajtóban 1861–1865 között 680/III
694 KRKTZOI MIKLÖSNÉ „A megtestesült szeretet volt Bocsánatot és kegyet hirdetett: Minő gúny a sorstól, hogy épen A gyűlöletnek áldozatja lett. Az élet volt ő, feltámasztá Uj életre a sok millió rabot; Minő gúny a sorstól az is, hogy Jutalmaul ezért halált kapott. És nagy szereplő volt . . . kezében A világnak legelső szerepe, Minő gúny a sorstól, hogy épen Egy hitvány komédiás lőtte le !" Az Arad, a Népbarát és a Fővárosi Lapok egyaránt kiemelik, hogy Lincoln a háború utáni békés újjáépítés tervén dolgozott már, amikor megölték. A sorozást megszüntette és papírjai között amnesztia-tervezetet találtak. Minden újság fölveti a kérdést: hogyan befolyásolja a polgárháború utáni új Amerika sorsát Lincoln halála. S a válasz egységes: elítélik az értelmetlen, céltalan gaztettet. „Orgyilkos kéz még soha nem állította meg a történelem folyamatát" (Vasárnapi Újság, máj. 21. 245). A lapok még a részletek ismerete előtt megegyeznek abban, hogy politikai gyilkosság történt. „Amerika jelen politikai körülményei közt vagy orvosolhatatlan bárgyúság, vagy megbélyegzést érdemlő képmutatás volna az iszonyú merényt személyes bosszúnak tulajdonítani" (Pesti Napló, ápr. 28.). A lapzárta után érkezett hírről hevenyészett sorokban nyilatkoznak, még a sajtóhibákat sem érnek rá korrigálni, de habozás nélkül foglalnak állást a jövő kilátásokról. ,,Ez(t) csak egy elkeseredett déli tehette; de ezzel meg nem változtatja azon érdek politikát, mely az egyesült államokat idáig is előre ösztönözte, s a mely a rabszolgaság eltörlését eredményezte !" (Népbarát, ápr. 30. 209). A következő hetekben beszámolnak a temetésről és Európa többi államának gyászáról is. „Még eddig aligha rótták le a művelt nemzetek a tisztelet adóját oly osztatlanul egy jeles ember iránt, mint ezen esetnél" (Képes Újság II. máj. 15. 526). A gyilkos Wilkes Booth személyéről is sok hír és cikk jelent meg; az egyértelmű elítélés ellenére lassanként romantikus alak vált belőle a lapok hasábjain. Bele akartak látni indokaiba; megmagyarázni tettét életrajzából, jelleméből, családi körülményeiből. Közlik Booth levelét, amelyet a gyilkosság elkövetése előtt írt (Népbarát, máj. 14. 231 — 233). Színészi tehetségéről megoszlanak a vélemények, de egyben teljes az összhang: „Booth Wilkes eddig a legaljasabb orgyilkos, mert golyója egy emberben egy egész nemzet szívét fúrta át" (Vasárnapi Újság, május 21. 251). 7. Magyarok a polgárháborúban Ahhoz képest, hogy a polgárháború óta milyen gazdag e téma irodalma, meglepő, hogy az akkori sajtóban mennyire kevés a megemlékezés a polgárháborúban harcoló magyarokról.2 6 Ezt a hiányt a cenzúra sem magyarázza, mert ugyanakkor a sokkal közelibb „veszéllyel" fenyegető európai emigráns-szervezkedésekről időről időre jelentek meg híradások, ha sokszor burkolt formában is. Az amerikai magyar emigránsok két legfőbb harcoló csoportjáról, a „Lincoln Riflemen"-ről és a Frémont vezérkarába tömörült magyar tisztekről (Fiala I., Asbóth S„ Wagner G., Zágonyi K., Albert A., Haskell L., Reményfi J.) csak elvétve találunk híreket. Annál váratlanabb ez a jelenség, mert a magyar emigránsok leveleiből bizonyára sokkal több adat állt rendelkezésre, mint amennyi a sajtóba bekerült. A legelső hír a Családi Körben jelent meg, az ,,-y. -y."-nal jelzett „Tárczá"-ban. Közli, hogy az Unió zászlói alatt magyarok is harcolnak. „Asbóth volt honvéd ezredes . . . már a tavasz elején összegyűjté az Amerikában lakó magyarokat, kijelenteni, hogy e harczban a magyar menekültek is részt akarnak venni. 'Mi hálával tartozunk az Üniónak — mondák e magyarok —, mert, midőn ide menekülénk, hadi gőzöst küldött értünk Törökországba, s midőn ide jövénk, tárt karokkal fogadott; most is az alkalom: leróni a hálatartozást; mi nem akarunk adósok maradni.' Asbóth valóban már is dandártábornok lett; Utassy Kálmán törzstiszt . . . pedig egy 'légion etranger'-t alakított, mely-A polgárháború magyar résztvevőivel foglalkozó szerzők és műveik megjelenési éve: Ács Tivadar (1942, 1947, 1984); Asbóth Lajos (1875); Kende Géza (1927); Lugosi Döme (1939); Pivány Jenő (1910, 1923, 1924, 1926); Peter Schiff (1930); Vasvári Ödön (1939) stb.