Századok – 1974

Közlemények - Kretzoi Miklósné: Az amerikai polgárháború a magyar sajtóban 1861–1865 között 680/III

692 KRKTZOI MIKLÖSNÉ és haditetteiket móltatja. A cikk megállapítja, hogy az északiak sok botladozás után„ csak nehezen fedezték fel a hadvezéri tehetségeket (1865. 259 — 261). Romantikus névtelen hírek és cikkek jelentek meg a polgárháború női szereplőiről, például Miss Paulina Chuchman (í)-ről, aki kémkedett Északnak. A déliek elfogták, de kiszabadult és tiszteletbeli őrnagy lett (Hölgyfutár, 1864. júl. 2. 7 — 8).. Több lap emlékezik meg Emma Edmondról; ápolónő volt az északi hadseregben. A Fővárosi Lapok részleteket közöl Emma Édmcnd visszaemlékezéseiből (1865. jún. 25. 574-575). Lincoln halála után nagy várakozással fordulnak az új elnök, Andrew Johnson felé: tudják, nagyrészt rajta múlik, mi és hogyan menthető át az Észak eredményeiből. Ellentmondásosnak látják alakját. Ric-hmondi beszéde alapján attól tartanak, hogy túlságosan keménykezű, könyörtelenül bosszúálló lesz, de első lépései eloszlatják ezt az aggodalmat. Életrajzát közlik a lapok és megállapítják: „Nem oly szelíd ő, mint Lincoln, de szintén bír kiváló tulajdonokkal." Megvédik az angol lapok támadásai ellen (Fővárosi Lapok, 1865. máj. 4. 408 és máj. 5. 411). A Vasárnapi Újság közli arcképét és életrajzát és így fejezi be cikkét: „Mióta az elnöki székben ül, különösen a hazaárulás bűnét ostorozza lángszavaival. . . De azért Johnson bosszúérzetét mindenkor az igazság szeretete s a törvény tisztelete mérsékli" (1865. jún. 18. 306). A déli vezetőkről kevesebb az adat. Az Idők Tanúja, egyházi irányítása következtében, egyetlen magyar lapként közli Jefferson David levélváltását a pápával (1864. jan. 4. 7). A magyar lapok egyöntetűen elítélik Davist az egész polgárháború alatt, bár mértéktartó hangot használnak, kerülik az olcsó gyalázkodást. Davist — és általában a déli államokat — teszik felelőssé a véres háború kirobbantásáért. A háború végén a Politikai Újdonságok adja a legkeményebb kritikát róla. Heves, türelmetlen, erőszakos vezetőnek írja le; maguk a déliek is szenvedtek zsarnokságától. Nem tartják tehetséges államférfinak: „Ügyesen fogalmazott üzeneteit, sürgönyeit, stb., mind Judah Benjamin confoed. államtitkár írta helyette . . . Jefferson Davis volt az, kinek egyenes parancsára több száz hadi fogságra jutott néger lemészároltatott, s ki a mészárlás végrehajtóit előléptetéssel jutalmazta meg . . . Davis volt az, kinek rendeletére csak 1864-ben több mint 50.000 (a szám hajmeresztőleg nagy, de nem kevésbbó igaz) északi fogoly szántszándékos kiéheztetés, de legnagyobb részben tényleges kínzások által kiirtatott ... A bírói vizsgálat meg fogja mutatni, vájjon úgy fog-e állani Davis neve a véres történelemben, mint egy indokolatlan, véres, embertelen pártütés főczinkosa csak, vagy úgy is, mint egy, az összes történelemben példátlan orgyilkosság rendezője" (1865. máj. 31. 256 — 257). Lee tábornokban viszont méltányolja a magyar sajtó a becsületes ellenfelet és a nagyszerű katonát, aki, bár téves elgondolások alapján igazságtalan ügy szolgálatában harcolt, de mindvégig emberségesen. Különösen veresége után nő meg alakja a magyar sajtóban, amikor a fegyverletételkor katonái érdekeit nézve kiharcolta, hogy bántatlanul térhessenek haza. Lee az egyetlen „tisztelt" déli. A Politikai Újdonságokban közölt interjú bepillantást enged Lee elképzeléseibe: az államok szuverenitásához ragaszkodott, amely az elszakadás lehetőségót is magában kell, hogy foglalja. Amerika jövőjével, a négerkérdés végleges megoldásával kapcsolatban nem sok jót vár Észak győzelmétől (1865. máj. 24. 244 — 245). 6. Lincoln szerepe és halála Lincoln alakjának történelmi jelentősége kezdettől fogva érzékelhető volt a magyar sajtó lapjain. Elődének, Buchanannek jellegtelenebb alakjával szemben azonnal érdeklődve fordultak feléje, találgatva: mi lakik benne. Nyilvánvaló volt, hogy keménységén vagy megalkuvásán fordul meg a háború és béke kérdése, az elvek kiharcolása vagy feladása. A legelső hírek alapján háborúra számított a sajtó, mert értesülésük szerint Lincoln politikáját nem békülékeny eszmék sugallják, „ha kell, erőszakhoz fog folyamodni" (Sürgöny, 1861. jan. 13.). Beiktatása után azonban úgy látják, nem keresi az összeütközést, sőt, láthatólag vonakodik tőle. „Lincoln elnök politikája,, úgy látszik, inkább bókülékenységre, mint a szélső rendszabályokra hajlandó" — állapítja meg a Sürgöny, amikor az elnök hajlandó félhivatalosan fogadni a déli küldötteket (1861. ápr. 5.). A Lincolnról szóló hírek nemcsak 1861-ben ilyen ingadozók. A nyugati sajtóból átvett cikkekben és jelentésekben a legtöbb vihar és áskálódás természetesen az ő személye körül sűrűsödött. így a későbbiekben sem volt könnyű tisztán látni, hogy mi Lincoln valódi állásfoglalása a rabszolgafelszabadítás ügyében. Érthetetlen lehetett,.