Századok – 1974
Közlemények - Pritz Pál: A kieli találkozó 646/III
A KIÉLI TALÁLKOZÓ 667 látó szemmel ítélte meg az eseményeket, — és ilyenek az uralkodó osztályok tagjai között szép számmal voltak, — az éppen nem Horthy nevezetes rádióbeszéde1 6 sugallta módon vélekedett az Anschluss után előállott helyzetről. Tudták, hogy a Harmadik Birodalomnak a magyar határon való megjelenése, az a tény, hogy a magyar főváros a németektől mindössze egy délutáni kirándulással elérhető távolságra van már csupán,1 7 bizony komolyan veszélyezteti az ország függetlenségét. A veszély növekedésének mértékét épp a kormány fokozódó jobbratolódásán, mind egyértelműbb németbarát politikáján, tágabban: a szélsőjobboldali mozgalmak terebélyesedésén lehetett lemérni. A májusi kormánycsere már az ezen helyzeten való változtatás igényével történt. A májusi válság — Hitler első, ekkor még kudarcba fulladt kísérlete a csehszlovák-kérdés „megoldására" — aztán félelmes tanulsággá vált az Imrédy-kormány számára. A tavasz folyamán beérkező — egymásnak ellentmondó — hírek közül azoknak hitelét bizonyította csattanós módon, amelyek arról tudósítottak, hogy az angol kormány mégsem fogja tétlenül szemlélni a Csehszlovákia ellen irányuló német agressziót. A májusi német kudarc a magyar külpolitika intézői számára ismét aláhúzta a kisantanttal folyó tárgyalások helyességét. Eredményt elérni azonban roppant nehéz volt. Mindkét fél tisztában volt azzal a Duna-medence népeit fenyegető veszéllyel, amelyet március 12—13. eseményei szabadítottak rájuk. De ez a veszély „csak" potenciális veszély volt, az áldozat viszont, amit megegyezésükért meg kellett volna hozniuk, kézzelfoghatóan és fájdalmasan konkrét. Mindkét fél arra számított, hogy a másik számára jelent nagyobb rettenetet a német veszedelem, hogy kihasználhatja a másik fél szorultságát.1 8 A magyarok bíztak régi jó német kapcsolataikban, általában túlbecsülve jelentőségüket, értékes szövetségesnek tartották magukat. A románok és jugoszlávok bizakodtak a távolságban, abban, hogy hozzájuk Magyarországon keresztül vezetnek az utak. De a kedvező földrajzi helyzetük adta előnyön túl más „biztosítékok" után is néztek: erőteljesen erősítették kapcsolataikat Berlinnel.1 9 A csehszlovákoknak — ha korábban voltak is elképzeléseik a náci Németországgal való kiegyezésre2 0 — az Anschluss után reálisan ilyesmire már végképpen nem számíthattak. Kényszerhelyzetük azonban mégsem könnyítette meg számukra a magyarokkal való kiegyezést. A tárgyalások a kisantant és Magyarország között 1937 —1938-ban tulajdonképpen három kérdés körül forogtak: Magyarország fegyverkezési egyenjogúságának az elismerése, megnemtámadási nyilatkozatok kölcsönös leadása, valamint az utódállamokban élő magyar kisebbség helyzete, nemzetiségi sérelmeinek orvoslása. A tárgyalásokkal a kisantant célja az volt, hogy tehermentesítse magát a kisantantra mint egészre nehezedő német-magyar nyomással szemben. A csehszlovákok számára volt a megegyezés a legfontosabb, hiszen a német támadás éle ellenük irányult. A kisantant felrobbantását is Hitlerék elsősorban (bár nem kizárólagosan) Prága elszigetelése végett szorgalmazták. Ezért kezdetben Csehszlovákia siettette leginkább a megegyezést, egyre több közeledési gesztust téve a magyarok felé. Ez a helyzet lényegében a kisantant 1938 májusi, sinaiai konferenciájáig tartott. Ebben a periódusban a megegyezés fő akadályozója Románia volt. Mikorra a román külügyi vezetés úgy érezhette, hogy belső kötöttségei legalább annyira fellazulnak, hogy nem kényszerül már maguknak a tárgyalásoknak is a makacs ellenzője szerepét játszani, addigra a csehszlovákok léptek majdhogynem hasonló pozícióba vissza. Kamii Krofta csehszlovák külügyminiszter ugyanis ekkorra már világosan felismerte, hogy Magyarország célja a tárgyalásokkal az, hogy csupán Jugoszláviával és Romániával jusson megegyezésre, hogy ekképpen érje21 el Csehszlovákia elszigetelését és ezzel együtt a kisantant felbomlasztását. A kisantant bomlasztásának hatékony eszköze volt a kisebbségi kérdés körüli vita. A kisantant — különben is soknemzetiségű — államaiban jelentős számban éltek magyar nemzetiségű lakosok. A nemzetiségi kérdések megoldatlansága olyan légkörben, amikor seholsem a szomszédos népek testvériségét, egymásrautaltságát hirdette az oktatás, a sajtó, a propaganda, hanem ellenkezőleg, szította az ellentéteket, konkolyt hintett közéjük, — potenciális veszélyt jelentett ezen államok belső nyugalmára, terület épségük szilárd biztonságára. E potenciális veszélyt leküzdendő, a kisantant államok nyilt asszimilációs politikát folytattak. A magyar kormány fellépett ez ellen, ugyanakkor azonban vissza is ólt a magyar kisebbségek védelmezésével: feszítővasként használta fel a magyar kisebbség sérelmeit Csehszlovákia megsemmisitésére. '•HORTHY 35. sz. Horthy 1938. ápr. 3-i beszédében bagatellizálni igyekezett az Anschluß jelentőségét "MAGYARORSZÁG, 18. sz. "Ádám 213. 1. '» UMKL Békeelőkészítő IV. - 52., Űj Hang 1938. IV. 121-124.1. " Ádám 83., 109.1., Kovács 286-287., 292., 297., 303.1. stb. " Ádám 220 1. 5*
