Századok – 1974
Tanulmányok - Réti R. László: A Rimamurány-salgótarjáni Vasmű R. T. az első világháborúban 622/III
A RI MAM URÁN Y — SALGÓTARJÁN I VASMŰ RT. 641 Az üzemek vezetése oly nagy nehézségekbe ütközött, hogy Bíró Rudolf, a Hernádvölgyi igazgatója kijelentette, hogy „az igazgatóság a legnagyobb aggodalommal tekint a jövő elé". A Hernádvölgyi vezetősége, a Rimához hasonlóan, a bérek és a drágasági pótlék emelésétől várta a munkásság „munkakedvének fokozódását". A drágasági pótlékot a bánya- és az ércelkülönítő üzemeknél a munkások bérének 86%-ában, a kohóknál pedig a munkabérek 70—110 %-ában állapították meg. Ezekkel az intézkedésekkel sikeresen elejét vették egy nagyobb robbanásnak. Munkabeszüntetés sem igen fordult elő. „Ellenszegülés is csak egyes elvétett esetekben." „De — tette hozzá Bíró Rudolf — ezen látszólagos csendes magatartás mögül kiérzi az ember azt a mértéktelen szenvedélyt, amelynek kitörése egész váratlanul és egész hirtelen bekövetkezhetik." Bíró Rudolf a helyzet kulcsát elsősorban a katonai hatóságok „erélyesebb" intézkedéseiben vélte megtalálni. Ellenkező esetben, mondotta, „nagyobb arányú sztrájkokat is valószínűnek tart". A termelés feltételei az üzemév második félévében sem javultak. A kohók állandóan korlátolt üzemmel dolgoztak, az acél- és hengerművek a rendelkezésre álló szénmennyiség szerint voltak üzemben a Rima-csoport műveiben. Tovább drágultak az üzemi alap- és segédanyagok. A Karvin-ostraui széntelepeken is megindult munkásmozgalom folytán a kohóüzem koksz-ellátása ,,a legnagyobb veszélybe került". A likéri kohótelep nem működött. Ózd három kohójának termelése is csak a lehetséges kapacitás kétharmadát érte el.5 9 A termelés korlátozása következtében tovább emelkedett az áruk önköltsége. A fenti körülményekhez járult még, hogy a háborús nélkülözésektől elcsigázott munkásság a békekísérletek és a belpolitikai változások nyilvánvaló „elsikkasztása" feletti elkeseredésében mind elszántabban juttatta kifejezésre követeléseit. Állandósultak a kisebb-nagyobb összecsapások a dolgozók és a gyárak vezetősége, ill. a dolgozók és az üzemeket megszálló katonai hatóságok között is. 1918. április 9-én a somsályi bányászok mozgalmát a csendőrség nyomta el: 2 halott és 20 sebesült volt az áldozat. Május 16-án több száz munkásasszony az ellátást kifogásolva, már egyenesen a katonai vezető hivatalos helyiségeit támadta meg Ózdon. A hadiüzemi parancsnok kénytelen volt engedni, „mert különben az üzemekből kiözönlő és vasbotokkal s egyéb súlyos vastárgyakkal felszerelt másfélezer munkás támadásának helytállni nem lehetett volna". Az esemény óta állandóan 50 csendőr tartózkodott az ózdi üzemek környékén. A munkásság a terror fokozása ellenére is egyre inkább ura lett az üzemeknek. A vállalat a bányák munkaerőhiányát katonai munkacsapatok igénybevételével is próbálta enyhíteni. Ez utóbbi intézkedéstől a bányamunkásság feletti ellenőrzés megszilárdítását is várták. A kísérlet azonban balul ütött ki. A katonai munkacsapatok alkalmazása csak a „fegyelem további rosszabbodásához vezetett".6 0 1918 áprilisában a bányászok újabb 10%-os béremelést vívtak ki, és június 15-én a Rima vezetősége az összes üzemek munkásainak bérét újabb 20%-kal volt kénytelen, preventív intézkedés gya-59 Uo. 1918. II. 19. 3. cs. 2. sz. Z. 368. 60 Uo. 1918. VI. 6. 3. cs. 2. sz. Z. 368.
