Századok – 1974
Tanulmányok - Kristó Gyula: Legitimitás és idoneitás (Adalékok Árpád-kori eszmetörténetünkhöz) 585/III
616 KRISTÓ GYULAI illetve talán már a Kálmán-kori krónikából eredt, Lászlóra nézve dehonesztáló tudósítást, hogy István szentté avatása csak Salamon kiszabadulása után történhetett meg. Az eredeti híradás csonkjait azonban még a mai szöveg is őrzi, amennyiben István és Imre kanonizációjának alig pár szavas leírásában is — a jelen szituációban érthetetlenül, de árulkodva a korábbi redakció beállítására — Salamon alakját pásztázza a reflektor fénye. 3. Egészen nyilvánvalóan mutat László szentségére a 137. fejezet ama, László szájába adott s a kunokra vonatkozó mondata: „Ne öljük meg ezeket az embereket, fogjuk el őket; hadd éljenek, ha megtérnek !" Ez a megjegyzés a pius rex, ugyanakkor a kereszténység ügyén munkálkodó, térítő király alakját vázolja fel. 4. A 139. fejezetben László szentföldi zarándokútja tervének átminősítése keresztes hadjárattá a XIII. század elején, a keresztes háborúk iránti buzgalomban történhetett meg.155 Domanovszky Sándor ama magyarázata, hogy a krónika csak azért teszi meg Lászlót a keresztes had vezérévé, hogy így az ellentét közte és Kálmán között nagyobb legyen,15 6 szellemes, részint igaz is lehet, de a történetet létrehozó fő ok nagy valószínűséggel László szentsége (az epizód egyébként a László-legendában is megtalálható; 7. fej.), az a felfogás, amit Marczali Henrik fejezett ki találóan: a későbbi — tegyük hozzá: a keresztes hadjárat „szellemétől" átitatott — kor Szent Lászlót csak mint a keresztes hadjárat hősét tudta elképzelni.15 7 Nem lehetetlen, hogy ennek az epizódnak a lejegyzése példaadás kívánt lenni a keresztes háború elindítását egyre halogató II. András számára. Feltétlenül ilyen irányú interpretálásra nyújt lehetőséget a krónika ama, Lászlóra és a keresztes hadjáratra vonatkozó megjegyzése, mely szerint „ő bizony nem tágított attól, amibe belekezdett . . ." (140. fej.). Nem is nagyon burkolt célzás lehet ez a homlokegyenest ellentétesen cselekvő II. Andrásra. A kor, a XIII. század eleje egy más vonatkozásban is rajta hagyhatta ujjlenyomatát a histórián: vitathatatlanul a nagyúri hatalom erősödésére mutat az a megjegyzés, hogy a hosszú út előtt László „a nobilibus Hungarie licentiatus est. . ." (139. fej.).158 Ez a beállítás, hogy ti. a magyar király az ország nemeseitől nyer engedélyt a távozásra, már egy újabb korszak előjátéka. VI. A 144. krónikafejezet arról szól, hogy a „hű magyarok" („Fideles . . . Hungari") megtagadják a harcot a Tiszavárkonynál állomásozó, egymás ellen vonult Kálmán, illetve Almos oldalán, mondván: „Ugyan miért harcoljunk? Ha amazok győznek rajtunk, meghalunk, és ha ők szaladnak meg, hát elszaladnak. Minap atyáink és bátyáink is harcoltak atyáikkal és bátyjukkal, és meghaltak. Semmi okát nem látjuk a harcnak. De ha nekik tetszik a harc, harcoljanak ők ketten, és aki közülük felül marad, elfogadjuk urunknak (pro domino)." Aligha lehetnek megalapozottak az olyan vélemények, 155 Ld. Marczali Henrik: A magyar történet kútfői az Árpádok korában 34; Panier Gyula : A magyar nemzet története az Árpád-házi királyok alatt II.2 611; Marczali Henrik: Magyarország története az Árpádok korában 184 — 186. — Horváth János (i. m. 330) III. István Névtelenjétől származtatja ezt a passzust. 156 Domanovszky Sándor : Századok, 1902. 816. 157 Marczali Henrik: Magyarország története az Árpádok korában 184. 168 Ld. Erdélyi László: Krónikáink atyja Kézai. Szeged. 1933. 45.
