Századok – 1974

Folyóiratszemle - Furszenko A. A.: A XVIII. század amerikai és francia forradalmai 529/II

I. FOLYÓIRATSZEMLE A.A. Furszenko : 529 A XVIII. század amerikai és francia forradalmai (kísérlet egy összehasonlító jellemzésre) A téma fölvetése már a XIX. század kezdetétől mindig politikai töltéssel bírt. Napjaink politikai változásai is nyomot hagynak a történetíráson: 1955-ben, a római történészkonferencián még az „atlanti civilizáció" egységét hangsúlyozták (J. Godechot, R. Palmer) a NATO hatásától aligha függetleníthetően, a későbbi francia —amerikai elhidegülés a francia forradalom élesebb amerikai kritikáját vonta maga után (Morris). Az 1976-os 200. évforduló kampánya is az amerikai forradalom magasabbrendűségéről szóló nézeteket tolta előtérbe. A polgári forradalmak azonos és különböző vonásait csak konkrét összehasonlítás során lehet kielemezni. Míg Franciaországban a forradalom előfeltételei között a demográfiai hullám és a gazdasági krízis (munkanélküliség, új adók, áremelkedés) a legjelentősebbek, Amerikában ezekről nem beszélhetünk. A lakosság növekedése itt gyorsabb, de egyenletes, az áremelkedések nem az elsődleges szükségleti cikkeknél jelentkeznek, s munkanélküliség helyett munkaerőhiányt tapasztalunk. A társadalmi gyökerek és mozgató erők szempontjából is jelentős különbségekre bukkanunk. Franciaországban nagyobb a városi tömegek szerepe (Párizs !), de a paraszti tömegek támogatása nélkül nem győzhetett volna a forradalom. Az arisztokrácia, amelynek lázadása megindítja a forradalmat, a királyi hatalom sorsára jut. Amerikában gyakorlatilag nem volt feudalizmus. A klasszikusnak tekinthető francia osztály- és társadalmi ellentmondásokkal ellentótben itt burkoltabb a konfliktus, amelynek oka a lakosság társadalmi tarkasága, az osztályok és társadalmi csoportok határainak elasztikus volta. Az amerikai forradalom ráadásul antikolonialista jellegű. Az „alsóbb osztályok" (munkás, kisiparos, szegény farmer), bár részt vettek a háborúban, a forradalmi átalakításban kevés szerepük volt. A legaktívabb résztvevők a „középosztályból" kerültek ki (farmerek, I kereskedők, iparosok, jogászok), de a függetlenségi háborúban a gyarmati lakosság társat dalmi kérdésekben (kereskedelem- és iparfejlődés, agrárprobléma) megoszlott. A „felső i osztályok" álltak a függetlenségi háború ólén (vagyonos burzsoázia, ültet vényesek egy I része). Az ellenforradalom táborában a gyarmati lakosság kb. egyharmada volt, így a brit koronával kapcsolatban álló arisztokraták, kormányzók, adószedők, az ipari-kereskedelmi I burzsoázia és más érdekelt rétegek. Az erőviszonyok ilyen megoszlásából azután politikai kompromisszum született a burzsoázia és földbirtokos arisztokrácia között (amely oly I jellemző a későbbi amerikai történelemre is), s ez inkább az angol polgári forradalommal mutat rokonságot. A francia forradalommal együtt közös vonás viszont, hogy mindkettő a kapitalizmus kibontakozásának a kora. A két forradalom kapcsolatainak vizsgálata még pontosabbá teszi az összevetést. Az idevonatkozó adatokat a tanulmányíró az USA külügyminisztériumának publikált I diplomáciai archívumából meríti. Itt egy paradoxonra kell rávilágítani. Az amerikai forradalom segítségére a Bourbon-abszolutizmus sietett, ami a pénzügyi krízis elhatalmaso-1 dásával, társadalmi gondolkodást erjesztő hatásával elősegítette a francia forradalmaso-I dást. A francia forradalom kitörését a fiatal amerikai köztársaság értetlenül, s több mint közömbösen figyelte. A francia forradalom radikalizálódását pedig csak a kisebbségben levő Th. Jefferson ós köre értette és értékelte, amely irányzat azonban nem tudót и kor. mányra kerülni, s fokozatosan a britpárti orientáció (A. Hamilton) hívei kerekedtek felül. Minden forradalom kettős magva: a rombolás és alkotás. Miként forradalom a burzsoá nemzetek születésénél bábáskodik, bár Franciaországban ez a folyamat betetőződését, az USA-ban a lehetőségek megteremtését jelenti (nemzeti felszabadító jelleg). A főcél, a feudalizmus és abszolutizmus lerombolásának eléréséhez az USA-ban nem volt terrorra szükség (vö. a jakobinus diktatúrával), mert nem voltak olyan mély konfliktusok, mint Franciaországban, s a nyugati szabad földek megléte is egy sajátos szelep szerepét játszotta, amely lecsökkentette az osztályösszeütközések feszültségét. A forradalom menetének vizsgálatakor az is nyilvánvaló, hogy bár az amerikai forradalomnak nincsenek olyan kilengései, mint a franciának (jakobinus diktatúra után a thermidori reakció), az 1787-es alkotmány, amely hallgat az elemi állampolgári jogokról, s a rabszolgaságot külön határozatban törvényesítette, a hatalomra jutott burzsoázia és a déli öltetvényesek ellenforradalmi politikai blokkjának műve. A függetlenségi háború utáni periódust 1787-ig az osztálykonfliktusok éleződése s a forradalom elmélyítésének kísérletei jellemezték. Az alkotmány így is nagy előrelépés, különösen a Jognyilatkozattal kiegészítve, amely kifogta a szelet a demokrata ellenzék vitorlájából. 14 Századok 1974/2.