Századok – 1974
Történeti irodalom - Ránki György lásd Berend T. Iván - Reinerth Karl: Missale Cibiense (Ism. Bellér Béla) 508/II
508 TÖRTÉNETI IRODALOM 508 Mint korábban jeleztük, az ismertetett mű nem lépi túl a szokásos történeti bibliográfia műfaji keretét. Ez abból adódik, hogy maguk a szerkesztők tudatosan törekedtek erre, vagyis inkább a válogatásra és kevésbé a teljességre. A bibliográfia szakrendszere alapos, részletes, néhol túl részletező, több erőltetett kategóriát is kreáltak. Ez utóbbiból adódik, hogy főképpen az általános és több kategóriába sorolható munkák feleslegesen ismétlődnek. Mindezek mellett a bibliográfia jelentős arányú magyar történeti vonatkozásai miatt is hiányt pótol. BOGYIRKA EMIL KARL REINERTH: MISSALE CIBINIENSE (Köln—Wien, Böhlau Verlag. 1972. 366 1.) A NAGYSZEBENI MISEKÖNYV Az erdélyi szász egyház miseszertartása a középkorban A könyv sem címében, sem alcímében nem ígér többet, mint a középkori erdélyi szász egyház miseszertartásának bemutatását. Valójában sokkal többet nyújt. Szűkebb értelemben vett témája köré odafesti a magyarországi, sőt az egész nyugati liturgiatörténet színes ós mozgalmas hátterét, ezenkívül bepillantást enged a középkori népi jámborság kevéssé ismert, zárt világába is. Régebben a középkori erdélyi — beleértve a nagyszebeni és a brassói — szász istentiszteletről az volt a felfogás, hogy annak az esztergomi érsekségnek szertartását követi, amelynek egyházi joghatósága alá tartozott. Adolf Schullerus mutatott rá liturgiatörténetében először arra, hogy az erdélyi egyháznak is megvoltak a saját hagyományai. Ez a megállapítás minden bizonnyal vonatkozik a nagyszebeni szász egyházra is az 1190 és 1424 közti időben. Ennek önálló szertartásáról tizenegy, részben vagy egészben fennmaradt, nagyrészt a nagyszebeni Brukenthal Múzeumban őrzött kézirat tanúskodik, amelyeket a köztük levő kisebb különbségek alapján Cib 1 ós Cib 2 csoport néven emleget a kutatás. Szerzőnk ezeket a mise-kéziratokat veszi tüzetes vizsgálat alá, mégpedig nem csupán kódexek, hanem a misekönyv egyes részei szerint is, minthogy ezek különböző eredetűek. Teljesen egzakt, leleményes táblázatokba foglalt mennyiségi és az ezt tartalommal kitöltő, a modern filológia és forráskritika minden vívmányát koncentráltan alkalmazó minőségi elemzés útján kimutatja, hogy az esztergomi hatás a szebeni misekönyv-kéziratokra elhanyagolható, sőt a római hatás is kisebb a szokásosnál. A szebeni kéziratok közvetlen irodalmi mintáit az Alsó-Rajna vidékén, az ún. alnémet nyelvterületen találjuk meg. Fel kell tehát tételeznünk, hogy a telepesek papjai magukkal hozták óhazájuk misekönyveit, s ezeknek alapján állították össze az újhazában a szebeni misekönyv-kéziratokat. A szerző liturgiái forráselemzése segítségével az Alsó-Rajna vidékről a távoli Erdélybe kígyózó hosszú vándorút közbülső állomását is meg tudja jelölni az Elba vidékében, ahol a telepesek átmenetileg tartózkodtak, mielőtt még II. Géza Erdélybe hívta volna őket a Kárpátok védelmére a nomád népek támadásai ellen. A szerző úgy véli, hogy liturgiatörténeti eredményei összhangban vannak az összehasonlító nyelvtudomány eredményeivel is, amelyek ugyancsak a szász nyelvjárás rajnai és alsószász eredete mellett tanúskodnak. A szerző a pozitív után negatív érveléssel is meg akarja erősíteni elméletét, és ezért a misekönyvek egyezésének két másik lehetséges magyarázatát is szemügyre veszi. Tegyük fel, mondja, hogy az istentiszteletnek ismertetett rendjét úgy hozzávetőleg a XIII. század körül egy magasabb rangú pap hozta külföldről Nagyszebenbe, s onnan terjedt el aztán a szász területen. Az erdélyi egyház története valóban ismer két ilyen gyökeres istentiszteleti változást, egyet a reformáció korából, egyet pedig a XX. század elejéről. Egyiket az egyházszervezet teljes átalakulása, a másikat az örökölt istentiszteleti rend összeomlása tette elkerülhetetlenné. A XIII. században azonban sem az egyik, sem a másik szükséglet nem állt fenn. A telepesek nyilván annyira ragaszkodtak a magukkal hozott megszokott rajnai miséhez, hogy semmiféle más rítus nem verhetett náluk gyökeret. A másik lehetséges alternatíva az, hogy a telepesek itt Magyarországon vettek volna
