Századok – 1974
Történeti irodalom - Az úrbéres birtokviszonyok Magyarországon Mária Terézia korában I. köt. Dunántúl (Ism. Gunst Péter) 489/II
494 TÖRTÉNETI IRODALOM 494 pontból, hiszen azokból a válaszokból derül ki a jobbágyság helyzete az úrbérrendezés végrehajtása előtt. Ha az egyes nemesi rétegek kezén levő jobbágyok más-más szolgáltatásait, s a mögöttük meghúzódó más-más viszonyokat akarjuk feltárni, e válaszok feldolgozása nélkül kimaradna a vizsgálatból az egyik legérdekesebb tényező. összefügg ezzel más is, nevezetesen a majorsági földek kérdése. Mind a nemesség vagyoni helyzete, mind az egy-egy nemes kezén levő jobbágyok viszonyai szempontjából elkerülhetetlenül tisztázásra szorul az, vajon az egyes jobbágyok, községek földesura rendelkezett-e, s ha igen, mekkora önkezelésű majorsággal. Sem a jobbágyok gazdasági helyzetének bemutatása, sem a nemesség rétegződésének a kiadványban felvázolt sémája nem lehet teljes enélkül. De az úrbérrendezés történeti jelentőségének konkrét, helyi (egy-egy nagyobb körzetre vonatkozó) megítélése sem lehetséges anélkül, hogyne vegyük figyelembe a jobbágyság korábbi szolgáltatásait, s ezek összefüggéseit a földes közvetlen árutermelésének mértékével. S itt említjük meg, hogy a kötet szerzőinek a nemesség rétegződésére vonatkozó jelenlegi álláspontját sok szempontból vitathatónak tartjuk. Tulajdonképpen a kapitalizmuskori viszonyok visszavetítése a XVIII. századba az, hogy a nemeseket a tulajdonukban volt úrbéres földterület nagysága alapján vizsgálják, mégpedig akként, hogy a 100 holdnál kevesebb úrbéres földet bírókat, részben a 100 — 500 holddal rendelkezők egy részét is kisnemeseknek, az 500—1000 hold úrbéres földdel rendelkezőket pedig középnemeseknek tekintik. E kategorizálás mechanikus átvétele a XIX—XX. századi statisztikai adatokból (azoknál egyébként az itt használtnál jóval nagyobb katasztrális hold a mértékegység !) azért is megalapozatlan, mert hiszen 1848 után a birtokosok saját tulajdonként rendelkeztek földjükkel, s valamilyen formában közvetlenül felhasználták azt, míg a nemesség csupán az úrbéres föld hozamának egy részét sajátította el, vagyis itt egészen másról van szó, következésképpen egészen más csoportosítást kellene alkalmazni. Összefügg ez természetesen a majorsági föld kérdésével, hiszen egészen más gazdasági súlyt, társadalmi szerepet képvisel egy 1000 holdas majorság, mint 1000 hold úrbéres föld tulajdona, ill. birtoklása. Elkerülhetetlennek látszik tehát egyrészt a majorsági földterületre vonatkozó adatok bevonása a nemesség társadalmi rétegződésének vizsgálatába, másrészt nagyobb hangsúlyt kell helyezni az úrbéres földterület helyett a jobbágyok számára. Ha ugyanis eltekintünk a majorságtól, nyilvánvaló, hogy a földesúri jövedelmet a jobbágyoktól beszedett pénz- és terményjáradék (részben munkajáradék) értéke szabja meg. Másrészt pedig az úrbérrendezés szerint is (a korábbi gyakorlat is ezt mutatja?) a telkesjobbágyok és a házaszsellérek cenzusa egyforma összeget tett ki, e jobbágyrétegek száma tehát erőteljesebben befolyásolta a földesurak vagyoni helyzetét, mint a kezükön levő s a jobbágyok használta úrbéres föld nagysága. Néhány szúrópróbaszerű vizsgálat is arra utal, hogy a csupán az úrbéres földterület nagyságát figyelembevevő elemzés nem elégséges. Az a földesúr pl., aki 3412 hold úrbéres föld felett rendelkezik, de csupán 190 telkesjobbággyal és házas zsellérrel, ugyanabba a kategóriába kerül, mint az, aki 4748 holddal, ezzel szemben 482 telkesjobbággyal és házaszsellérrel rendelkezik, holott ez utóbbi pénzbevétele (hogy másra ne is utaljunk) sokkal nagyobb, mint az az úrbéres föld mennyiségének eltéréseiből következnék. Nyilvánvalóan ezzel függ össze az is, amire a kötet összeállítói, elsősorban Felhő Ibolya hívják fel a figyelmet, hogy a kisebb birtokosoknál a telekátlag kisebb, a nagyobb (s nyilván kiterjedt majorsági földekkel rendelkező) birtokosok jobbágyai kezén levő telkek viszont nagyobbak. Itt nyilván a fentebb vázolt helyzet egyik logikus következményével állunk szemben: a kisbirtokosok, jövedelmeiket növelendő, szívesebben vették, ha az egy-egy jobbágytelekhez tartozó úrbéres föld csökkent, s ezáltal nőtt a telkek száma, vagy ha telekaprózódás következett be, mert így megnőtt pénzjövedelmük (ez a helyzet is egyébként az úrbérrendezés előtti állapot átöröklésére utal!? a majorsági földekkel rendelkezők viszont elsősorban a jobbágy munkajáradékának növelésében voltak érdekeltek, s abban, hogy egyéb téren helyzete ne romoljék. Mindezek a kérdések természetesen még élesebben vetődnek majd fel az ország más területeinek vizsgálatánál (pl. az Alföldön sokkal nagyobb jelentősége volt a jobbágyok számának, mint a földnek), ezért sem ártana mérlegelni a vizsgálat ilyen irányú kiterjesztését. Mindezzel nem akarunk többet mondani, csupán azt, hogy az amúgy is meglevő adatok másfajta, a jobbágylakosság számán alapuló csoportosítása is szükségesnek látszik, ha a nemesi társadalom rétegeződését s az egyes rétegek eltérő érdekeit, jobbágypolitikájának, s a felvilágosult abszolutizmus agrárpolitikájának alapjait s annak gyakorlati megvalósulását kívánjuk a kiadvány által közzétett adatok révén elemezni. Mindezt — hangsúlyozzuk — nem bírálatként mondtuk el, hanem azért, hogy egyik-másik gondolatot megfontolásra ajánljuk a kiadvány szerkesztőjének és munkatársainak, akik nyilván igénylik is azt, hogy megvitassák az úrbérrendezés adatainak feldolgozásáról kialakított koncepciójukat. Erre mutat az is, hogy jelen kötet megjelenése
