Századok – 1974

Közlemények - F. Csanak Dóra: Teleki József szerepe egy XVIII. századi francia tudományos vitában 406/II

TELEKI JÓZSEF EGY TUDOMÁNYOS VITÁBAN 415 kivonatosan, részben teljes egészében különféle folyóiratokban (Journal Encyclopédique 1761 január; Journal de Medecine: Mercure de France 1762. január). Ha M. Bernoullit hallgatásra bírja is béketűrése és mindenféle vitától való idegenkedése, ügye a nyilvánvaló igazság és az emberiség ügye s nem szenvedhet miatta kárt. Nagy ellenfele érdemeinek kijáró tisztelettel kelek a védelmére. Igyekszem összeegyeztetni ezeket az érdemeket az igazság érdekeivel, az általa is vallott filozófiai szabadsággal és a bennem élő lelkesedéssel mesterem hírneve iránt, akinek, hogy tanítványa lehetek, dicsőségemnek tartom. I. Amikor egy szerző kinyomatja munkáját, aláveti a közönség ítéletének. M. d'Alembertnek tehát semmi oka a panaszra, ha ezen ítélőszék elé idézik. Volt-e azonban joga neki ugyanerre M. Bernoulli „Essai d'analyse"-ével kapcsolatosan ? Meg kell különböztetni tőle az előszavául szolgáló „Réflexions"-t, amely nyilvános ülésen hangzott el (1759 november), és azóta nyomtatásban is napvilágot látott (Mercure de France . . .). Az ,,Essai analytique" csak az Akadémia zárt ülésén hangzott el. A szokásnak megfelelően bekerült a Társaság naplójába. Igaz ugyan, hogy ettől fogva M. d'Alembert, mint bármely más akadémikus betekintést kérhetett a műbe, alaposan tanulmányozhatta, jegyzeteket fűzhetett hozzá s ezeket, ha akarta, fel is olvashatta az Akadémián. De ennél többre volt-e joga? Mindaddig, amíg valamely mű, nem jelent meg nyomtatásban, a szerzője rendelkezik vele, ha tetszik, változtathat rajta, sőt egészen visszavonhatja. Az említett mű az Akadémián elhelyezett letét volt. Milyen jogon publikált M. d'Alembert kritikát egy a közönség számára nem létező kéziratos munkáról, amelyhez a szerző jóvoltából jutott hozzá? Nem kellett volna megvárnia M. Bernoulli értekezésének megjelenését mielőtt nyilvánosan megtámadja ? Ennyi figyelem akkor is természetesen járna egy külföldi tudósnak, ha az Akadémia szabályzatával nem lenne összhangban, még sokkal inkább jár pedig egy tagtársnak. M. d'Alembert nyilván puszta formalitásnak tekintette. Nézzük meg részletesen kritikáját s lássuk, hogy lényege kárpótol-e a formai hibájáért. II. M. d'Alembert értekezése arra a következtetésre jut, hogy a himlőoltás hasznos és előnyös az államnak, és hogy támogatni kell. Ennek ellenére, tanúsítom, hogy mind hallgatóságában, mind olvasóiban azt az általános benyomást keltette a mű, hogy a szerző, ha nem is éppen ellensége a himlőoltás ügyének, de nagyon kevéssé pártolja. F eltételezhető-e M. d'Alembert-ről, hogy nem látta előre munkájának ezt a hatását, vagy hogy szándékosan rontotta egy olyan beavatkozás hitelét, amelyről maga is bevallja, hogy hasznos az államnak ? Igyekezzünk felmenteni M. d'Alembert-t e sértő feltevés alól, szögezzük le, milyen célt tűzött maga elé értekezésében, amelyben nem értünk vele egyet. 1754-ben egy hazafias érzésű francia akadémikus felhívta honfitársai figyelmét egy az emberiség java szempontjából fontos tárgyra, amikor is a himlőoltással kapcsolatosan olyan ténybeli és tapasztalatbeli igazságokat közölt, amelyeket egy szomszédos nép már régóta jól ismert, s ő szégyennek tartotta, hogy honfitársai nem tudnak róluk. Értekezése, amely a párizsi Académie des Sciences egyik nyilvános ülésén is elhangzott (ld. Mém. d'Acad. d. Sc. Paris, 1754) s több kiadásban megjelent, nagy hatást tett a hallgatóságra, s hatására több a himlőoltás ellen és mellett szóló munka született. Ugyanezidőtájt M. Chais hágai lelkész („Essai apologétique de l'inoculation", La Haye, 1754), majd néhány hónappal később M. Tissot, a híres lausanne-i orvos („Inoculation justifiée", Lausanne, 1754) adott közre az új eljárás mellett szóló két másik művet s osztozott M. de la Condamine értekezésének sikerében. Több év elmúlt azóta. M. d'Alembert, aki minden gondolkodó fővel egyetért, mindvégig