Századok – 1974

Tanulmányok - Spira György: 1848 nagyhete Pesten 323/II

354 SPIRA GYÖRGY hívő s elcsábított tömege"-i, amelyeknek a forradalom iránt táplált reményeit a forradalom eddig rendre megcsúfolta s amelyek ezért csalódottságukra — úgy látszik — már csak abban találnak gyógyírt, ,,hogy vannak emberek, . . . kikből még ők is büntetlenül csúfot űzhetnek".118 És a pogromlovagok között megtalálható azoknak a céhlegényeknek egy része is, akik pedig a pogrom ér­telmi szerzőinek legfőbb ellenfelei; még — teszem — szabólegény is akad közöt­tük, — de persze ez sem meglepő, hiszen a szabólegények az elmúlt hetekben végtére is nemcsak a bérmozgalmakban játszottak élenjáró szerepet, hanem emlékezhetünk - a zsidóellenes követelések megfogalmazásában is. S, igaz, a másik oldalon szintén lehet találkozni munkásokkal: egy köve­ket hajigáló (Bukovinából idevetődött) vasúti munkást például a nemzet­őrség este felé nem a zsidók, hanem a zsidóverők megdobálása miatt helyez letartóztatásba;11 9 az ilyen esetek azonban a zsidók ellen forduló munkások létét nem teszik semmivé, csupán azt erősítik meg, amit, a zsidóverőkről szól­ván, Egressy Gábor ír: ,,A kézműves ifjak osztályát senki meg ne becstelenítse azzal, hogy egész testületüket ezekhez számítsa. De minden osztálynak van al­ja",12 0 s a munkásság alja igenis ezekhez számítható. Ahhoz pedig a munkásság aljának közreműködése is elegendő, hogy a polgárok kétszeres örömmel fogad­ják a pogrom kirobbanását: örömmel azért, mert zsidó versenytársaik most majd megtanulhatják, mi a magyarok istene, de örömmel azért is, mert ha a munkásoknak még mindig csak egy része támad is helyettük a zsidókra, akkor is csökkent a munkásság oldaláról őket fenyegető veszély, s akkor is megnőtt annak a lehetősége, hogy a munkásságot jó alaposan sikerüljön befeketíteni a liberális kormánykörök előtt. A polgárság zöme tehát a pogrom kitörésének pillanatában úgy érzi, hogy most végre megtörtént, amire áhítozott, hogy végre felszabadult a hetek óta rá nehezedő nyomás alól. S hogy a derék pesti polgárok szívét mekkora meg­könnyebbülés és elégedettség tölti el a pogrom láttán, arról mindennél ékeseb­ben vallanak a rend helyreállítására kivezényelt nemzetőri alakulatok egy­némelyikének az erőfeszítései, jelesen: azokéi, amelyeknek a legénysége nagy­részt a régi polgárőrség tagjai közül való. Az Országút és a Király utca sarkán álló s kizárólag zsidók lakta Orczy-ház előtt például a császári hadseregnek egy zsidó származású volt hadnagya, Löwinger Adolf, aki jelenleg a nemzetőrség egyetemisták által alakított egyenlőségi zászlóaljában teljesít szolgálatot, délután hat óra tájban, látván, hogy „a nép a zsidók ellen dühöng", rendre utasítja a dühöngőket, ekkor azonban emezek őt is megrohanják, s ezért ő a közelben felsorakozott nemzetőr-huszároktól kér védelmet: a huszárok pedig erre — szó nélkül elvonulnak, s más nemzetőrök végül is segítségére kelnek ugyan,121 de csak akkor, miután megtámadói által már „földre terítetett" s, „agybafőbe veretvén, vérrel boríttatott".12 2 A Nagy Híd utcában viszont a nemzetőrök már korántsem ilyen tétlenek: itt éppenséggel „két polgár nemzet-118 Hartmann, i. h. 130. 119 Az ilyen és hasonló példákat Id. a 109. jegyzetben már idézett vizsgálati jegyző­könyvben. 120 Egresi Gábor: Pest, april 22. MT 1848. ápr. 22., 33. sz. 132. A kiemelés tőlem - 8. Gy. 121 Erről is a 109. jegyzetben hivatkozott vizsgálati jegyzőkönyv. 122 Erről a pesti rendfenntartó választmány 19-ről 20-ra virradólag éjszakai ügye­letet tartó alválasztmányának jelentése, Pest, 1848. ápr. 20., FL PVL Rend. 128 és OL '48ML IM BT 1848-19—2.

Next

/
Thumbnails
Contents